Emlék fakereszt állítása a Kálvária Temetőben
2000. március 25.

Paks város önkormányzata és a Magyarok Világszövetsége emlék fakeresztet állít “Az ország határain túl elhunyt testvéreinkért” felirattal. A kereszt felszentelésére 2000. március 25-én 10 órai kezdettel kerül sor a Kálvária Temetőben.

Program:

  • Gyülekezés alatt fúvósok
  • Templomok 5 perces közös harangozása
  • Himnusz (Városi Fúvószenekar)
  • Szózat (Nickl János)
  • Bor Imre polgármester köszöntője
  • Csoóri Sándor MVSZ elnök köszöntője
  • Patrubány Miklós MVSZ elnökhelyettes köszöntője
  • Keresztszentelés a történelmi egyházak lelkészeinek közreműködésével:

- Kozma Albert, unitárius lelkész, Marosszentgyörgy
- Szabó Vilmos Béla, evangélikus lelkész, Paks
- Bereczki Zoltán, református lelkész, Marosvásárhely
- Tempfli József, katolikus püspök, Nagyvárad

  • Márai Sándor – Üzenet haza (ifj. Wartig László)
  • Szózat (Városi Fúvószenekar)

A Szózat meghallgatása után csendes tiszteletadás következik. A résztvevők a kegyelet gyertyáinak meggyújtásával emlékeznek majd a határon túl elhunyt testvéreinkre.

 

PaksNET online információk