Kozmann György világbajnok
2001. augusztus 26.


Felnőtt gyorsasági világbajnokság - Poznan, 2001.8.23-26.

Válogatottunk nyolc arany-, négy ezüst- és négy bronzmedállal az éremtáblázat élén, minden idők harmadik legjobb szereplésével zárta a lengyelországi kajak-kenu világbajnokságot.

A Zala György, Kozmann György, Belicza Béla, Iván Gábor kenu négyes nem engedte át az első helyet másnak: egy hajóhosszal a mezőny előtt lettek világbajnokok.

„Az elmúlt tizenöt esztendőben nem versenyeztem ilyen egységes gárdában -- mondta a tapasztalt Zala György. -- Nálunk minden a helyén van. Egyforma dresszben és fejpántban lapátolunk, s nem csak a bemelegítés pillanataitól kezdve törekszünk harmóniára. Megérte gyakorolni az embert próbáló taktikát, melynek során négyszer is nagyobb sebességi fokozatba kapcsolunk egyazon futamon belül." Iván Gábor megfogalmazásában így festett a sikerrecept: „Mi négyen képesek vagyunk meghalni egymásért. Tudtuk, ha most nem az első, hanem a kilencedik helyen végzünk, akkor is barátok maradunk." Belicza Béla, a négyes vezéralakja határtalanul boldognak tetszett: „Kilencvennyolcban teljesen más csapat tagjaként lettem világbajnok ebben a számban, s nem hittem volna, hogy újra átélem a csodát."

Kozmann GyörgyKozmann György

Születési hely, idő: Szekszárd, 1978.03.23.
Egyesület: Atomerőmű SE
Edző: Sziklenka László
Mióta versenyez: 1987

Világbajnokságokon elért legjobb helyezései:
- C-4 1000 m 3. (1999)
Európa bajnokságokon elért legjobb helyezései:
- C-2 1000 m 4. (1999)
- C-4 1000 m 1. (2000)

A többiekkel ellentétben én nem foglalkoztam más sportágakkal, hiszen elég korán - 9 éves koromban - kezdtem a kenuzást. Sziklenka László edző toborzó szavára. Mint minden gyermek számára, nekem is nagy élmény volt indián kenukkal, később portya kenukkal versenyezni. Aztán jöttek az eredmények, a korosztályomban egyre többször sikerült bajnoki címeket szereznem. Később, válogatott versenyzőként több ifjúsági kontinensviadalon is a dobogó legfelső fokára állhattam. Az 1999-es milánói C-4-es VB bronzérmem volt az eddigi legkedvesebb, de a 2000-es EB aranyat is ide sorolom. Az athéni olimpián már szeretnénk meghatározó kenus lenni, minden erőmmel ezen leszek.

 

PaksNET online információk