Fotókiállítás a Paksi Képtárban
2003. augusztus 16. szombat

Paksi Nyár rendezvény-sorozat keretében, szombat délután 17 órakor volt a megnyitója Kováts Balázs (-- Kováts Balázs köszönö szavai -- 1:11' - 214 Kbyte) "A felkelő Nap háza" című fotókiállításának a Paksi Képtár földszinti termében, ahol a paksi felső kanyarról, hajnalban készült fényképek láthatóak 2003 szeptember 12-ig.

Kiszl Károly, a Paksi Duna-partért Közalapítvány elnöke megnyitó beszédében a következőket mondta: "Nem művész csupán érzékeny a körülöttünk lévő világ szépségére, amelyet az egyre terjedő beton, üveg krómacél környezetünkben hajlamosak vagyunk elfelejteni. Balázs hajlandó korán kelni, hogy fényképezőgépével a lencséjén keresztül visszaköszönjön a Napnak, éveken át megörökítve azt, ami örök.

A Nap nemcsak napi útját futja be, de a képeken azt is látni, hogy a nyári reggeleken az Imsósi erdő felett, télen pedig Géderlak és Dunaszentbenedek hátárából kacsint le Paksra. Az évek során összegyűlt, mindig azonos helyről a Rókus utcai ház teraszáról készült képek közül láthatunk néhány jellegzetes felső kanyari hangulatot tükröző felvételt. Ezeket a különleges hajnali órákat elsősorban vízen járó emberek értik, és érzik. Ezért külön öröm, hogy a mai megnyitót megtisztelték.

A felső kanyar életének részesei is a strandolók, a horgászok, a hajósok, és a környezetében lakók. Mellettük remélhetőleg mások is megtalálják a természet szépségét. A Paksi Nyár 2003 rendezőjének nevében köszönöm a Paksi Képtár vezetőjének, hogy a Művészetek Házában civil kiállítások is megjelenhetnek. Reméljük, hogy ez egy új irány kezdete, ugyanis meggyőződésem szerint sok paksi civil embernek vannak saját alkotásai, különleges gyűjteményei, amelyek méltóak arra, hogy idővel közkinccsé váljanak, és a város lakói megismerkedhessenek velük."

Bagdy László a következőket mondta a kiállítás megnyitása után:
"… Nagyon örülök ennek a kiállításnak, amely nagyon tetszik. Ez egy bizonyos mértékű lokálpatriotizmus, aki így gondolkodik Paksról és a környékéről. Ennyi idő alatt a szívébe vésődött, és ami benne van azt szeretné megjeleníteni, közölni másokkal is. Megköszönöm Balázsnak a képeket, a finom bort, és adja a jó Isten, hogy még sok ilyen kiállítás legyen itt a Képtárban. ..."

TelePaks által összeállított riportot az Interneten keresztül is megnézheti a kicsi képre - - videó klip -- kattintva.
A fájl mérete 20,9 MB, az ideje 1:58 perc, és a felbontása 320*240. A klip megnézéséhez nagy sávszélesség ajánlott. Világhálóra digitalizálta a PaksNET.


A fotókiállítás képe


A fotókiállítás képe


PaksNET online információk