TVEL orosz cég a nyertes
2003. augusztus 18. hétfő

TVELAz orosz TVEL cég lett a nyertese annak a pályázatnak, amelyet a paksi atomerőmű írt ki a 2. blokki tisztítótartályban bekövetezett üzemzavar következményeinek felszámolására. A döntést a részvénytársaság Igazgatósága a mai ülésén hozta meg.
A pályázaton két cég, az orosz TVEL és a francia-német FRAMATOME ANP indult. További cégek is felkérést kaptak a pályázati indulásra, de kellő felkészültség és referenciák hiányában ezt nem vállalták. A beérkezett tenderanyagokat kétszintű szakmai bizottság tekintette át, amelyben külső szakemberek is részt vettek: Gazdasági Minisztérium, az Magyar Villamos Művek Rt. szakemberei, továbbá tudósok, akadémikusok A szakmai bizottságok az Országos Atomenergia Hivatallal egyeztetett kritérium rendszer alapján tették meg javaslataikat. Az elbírálási szempontok között első helyen a biztonság állt és ezt követte a szakmai felkészültség, a referenciák megléte.
Az árat és a fizetési konstrukciókat tartalmazó borítékot a vezetői szakértői bizottság, mint másodfokú javaslattévő, csak a megalapozott szakmai javaslattétel után bontotta fel. Az Igazgatóság mai ülésén egyhangú határozatot hozott arról, hogy a pályázat nyertese az orosz TVEL cég. Az orosz cég 6 hónapos felkészülési, és 2 hónapos végrehajtási határidővel számol, amely nem tartalmazza a hazai engedélyeztetési eljárás időigényét. Ugyancsak kedvezőbb az orosz árajánlat is, amelynek összege 4,5 millió dollár.
Az Igazgatóság felhatalmazást adott a részvénytársaság vezetésének a szerződéses tárgyalások lefolytatásához, amely várhatóan 1 hónapot vesz igénybe.

TVEL

 

PaksNET online információk