Szobor Marx György emlékére, az Univerzum Emberének
2003. december 3., szerda

Marx György mellszobra2003. december 2-án délelőtt a Paksi Atomerőmű Látogató Központjának parkjában ünnepélyesen felavatták Marx György akadémikus mellszobrát. Avató beszédet mondott Dr. Kocsis István, a PA Rt. vezérigazgatója, ahol többek között a következőket mondta:
- Marx György akadémikus a „Marslakók” legendájának feldolgozója, a magyar fizika tudomány kiválósága, a nukleáris ismeretterjesztés apostola. Utoljára az elmúlt év november 22-én lépett a nyilvánosság elé, mégpedig itt Pakson. Akkor tartottuk az első blokkunk üzembe lépésének 20. évfordulóját ünneplő konferenciánkat. Marx György fáradt testtel, de tiszta szellemmel és töretlen lelkesedéssel szerepelt az előadói pódiumon. Éreztük, hogy utoljára hallhattuk mélyen szántó, frappáns gondolatait. Távozáskor így köszönt el tőlünk: „Ugye milyen szánalmas voltam”. Mi azt válaszoltuk: Ellenkezőleg, ismét tőled tanultunk tartást, és hitet az ügy szolgálatában. -
Dr. Kocsis István szólt arról is, hogy Marx György évtizedek óta küzdött Paks ügyéért. Sűrűn járt itt már az építkezések idején is. Barátaival, kollégáival nyilatkozott és érvelt az erőmű szükségességéről. Szava az akkori állami vezetőkhöz is elért. Az üzembe helyezést követően évente többször ellátogatott hozzánk többnyire diákjaival, vagy a „Marslakók” valamelyik rokonával, mert megszállottan kereste és megtalálta a kapcsolatot Wigner Jenővel és Teller Edével, illetve a többiek leszármazottaival. Sokat segített nekünk az erőmű társadalmi elfogadtatásának területén is. Érvelt, tanított, előadott az atomenergia békés célú alkalmazásának szükségessége mellett. Támogató fizika-tanári csoportot alakított ki, ennek az ügynek a szolgálatára az erőmű bevonásával. Az ő javaslatára és együttműködésével sok évig megköttettük a hazai középiskolai környezetvédelmi pályázati rendszert. Hasonló alapokon jött létre a Szilárd Leó országos középiskolai fizika tantárgyi tanulmányi verseny, amely döntőjének helyszíne kezdettől fogva az erőmű által fenntartott paksi Energetikai Szakközépiskola.
Marx György élete és munkássága ezer szállal kötődött az erőműhöz. Amikor megpróbáltunk beletörődni a megváltoztathatatlanba gyorsan jött gondolat. Az akadémikusnak, a professzornak, a tanár úrnak, munkatársnak és a barátnak fizikai formában is őrizzük meg az emlékét magunk és az utókor számára. Döntöttünk mellszobrának felállításáról. Farkas Pál szobrászművész, aki személyesen is ismerte őt, vállalkozott a paksi Disputa szoborcsoport szellemiségének tovább vitelére. A segítő tudós köztünk marad, példaként szolgálva nekünk és annak a sok tízezernyi fiatalnak, akik a szobra előtt teszik meg az első ismerkedő lépéseket az atomerőmű kapuja felé. Köszönjük Marx György, köszönjük professzor úr, köszönjük Gyuri bátyánk, maradj velünk. - mondotta beszéde végén Dr. Kocsis István a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója.

A szoboravatón Dr. Keviczky László a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke is szólt a megjelentekhez, aki méltatta Marx György életútját, majd Dr. Kocsis István és Dr. Keviczky László, közösen leleplezték Marx György mellszobrát, amely Farkas Pál szobrászművész alkotása.

A kép forrása:  http://achilles.elte.hu/marx/fenykep.htmlMarx György 1927. május 25-én született Budapesten, elhunyt 2002. december 2-án hetvenhat éves korában. Tudományos munkássága során a részecskék és az atommag fizikájával, asztrofizikával és más, az elméleti fizika körébe tartozó kérdésekkel foglalkozott.
Ő fedezte fel a leptontöltés megmaradását, s kidolgozta a Föld és a Nap neutrino-sugárzásának elméletét. (A lepton elemi részek gyűjtőneve. Ide tartozik az elektron, a pozitron és a neutrino.)

Marx György 1948-tól 1970-ig az ELTE elméleti fizika, 1970-től 1992-ig az atomfizika tanszékének oktatója volt. 1999-ben az USA-beli schenectady-i Union College of Dudley professzora lett, az MTA rendes tagja, az ELFT tiszteletbeli elnöke, a Bécsi Egyetem tiszteletbeli professzora, a londoni Institute of Physics rendes tagja, az Európai Fizikai Társaság Részecskefizikai Bizottságának elnöke, a Nemzetközi Asztronautikai Bizottság alelnöke, a Nemzetközi Csillagászati Unió Bioasztronómiai Bizottságának elnöke, a GIREP elnöke, a Nemzetközi Neutrínó Bizottság elnöke volt. 1957 óta szerkesztette a Fizikai Szemlét.

Jelentős felfedezése 1951-ből származik, amelyet tudóskörök a leptontöltés felfedezése néven ismernek. A neutrino-asztrofizika kutatás területén 1956-1988 között ért el jelentős eredményeket. 1972-től 1982-ig részt vett a természettudományos oktatás modernizálásában, segített meghonosítani a modern angol és amerikai módszereket.

A magyarországi tudományos alapművek közé sorolják az 1957-ben kiadott Kvantummechanika és az 1996-ban írt Atommag-közelben című könyveit. The Voice of the Martians címmel 1994-ben angolul jelent meg az a könyve, amelyben több, a XX. század első felében az Egyesült Államokba emigrált magyar tudóst mutatott be. Beszélgetés Marslakókkal című munkája 1992-ben, Szilárd Leó című könyve 1997-ben, A Marslakók érkezése című műve 2000-ben, Wigner Jenő című könyve pedig 2002-ben jelent meg.

Személyében tavaly először nyerte el külföldi tudós a Brit Fizikai Társaság (Institute of Physics) Bragg-érmét és díját. Marx György a fizika tanítása terén kifejtett életműve elismeréseként részesült a kitüntetésben. Munkásságát 1955-ben Kossuth-díjjal, 1963-ban Akadémiai-díjjal, 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. Számos kitüntetés mellett az Apáczai Csere János Díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, az Arany János Közalapítvány a Tudományért Nagydíja, a Szilárd Leó professzori cím, Budapest Főváros Pro Urbe Díja, a Hazám Díj kitüntetettje és a Virgo csillagkép RA csillagának névadója.

Marx György halálával a fizikai tudomány és az egész magyar szellemi élet pótolhatatlan vezető egyéniségét veszítette el. Maradandó eredményeket ért el a gyenge kölcsönhatások fizikája, a neutrínó-asztrofizika és a magfizika területén. Természettudományos ismeretterjesztő tevékenységével fiatal generációkat nevelt a tudomány szeretetére, tanáraikat tanítványaik tiszteletére tanította. Közéleti megnyilvánulásai a magyar tudományos és társadalmi élet megújulását, nemzetközi szereplései hazánk jó hírét és a kultúrák közötti megértést szolgálták.

Forrás: Marx György munkássága és önéletrajza
http://achilles.elte.hu/marx/

További információk:

Patkós András, Atomfizikai Tanszék, Eötvös Loránd Tudományegyetem
Marx György tudományos hagyatéka:
Az első 15 év munkái: marx_gyorgy15.pdf
Forrás: http://ion.elte.hu/hirek/marx15.pdf
Forrás: http://ftcs.elte.hu/hirek/marx15.pdf

Szalay A. Sándor, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár (ELTE, Johns Hopkins University, Baltimore);
Patkós András, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár (ELTE)
Megemlékezés: Marx György (1927-2002)
Forrás: http://www.matud.iif.hu/03apr/patkos.html

Képek a szoboravatáson:


Marx György akadémikusra emlékezünk


Dr. Kocsis István, a PA Rt. vezérigazgatójának szoboravató beszéde


A PA Rt. Látogató Központja előtt


Dr. Kocsis István és Dr. Keviczky László közösen leleplezik a mellszobrot


Marx György mellszobra előtt Dr. Kocsis István és Dr. Keviczky László


Emlékezés koszorújának elhelyezése


A mellszobor felirata


Marx György szobránál


A szobor Farkas Pál szobrászművész alkotása


Marx György mellszobra

PaksNET online információk