| Gárdai
György, a Gastroblues Fesztivál főszervezője tájékoztatta
a sajtó és a szponzorok képviselőit 2003. december 13-án a
Prelátusban, hogy elkészült a XI. fesztivál CD és az 1. számú
DVD lemeze.
Elmondta, hogy az utóbbinak az a különlegessége,
hogy ez egy 4 órás, két rétegű lemez, melyet a VTCD adott
ki. Ezen a DVD-n a 10 évi Fesztivál magyar előadóit mutatják
be, az Ő zenéjükből történő válogatás található a korongon.
Kiemelte beszédében, hogy különlegesen öröm számára, hogy
a határon túli barátaik meghívásukra rögtön eleget tettek,
úgy Galántáról, mint Temesvárról. A beszédek és a jóízű vacsora
után meghívta a jelenlévőket a Gastroblus Clubba a Quo Vadis,
és a paksi Woodrock együttesek koncertjére.
A
sajtóbemutatón felszólalt Hajdú János, Paks város polgármestere
is, aki többek között a következőket mondta: - Az embernek
az jut eszébe, hogy egyszer minden összejöhet, még egy fesztivál
is. Aztán kétszer is, vagy ha szerencsénk van, akkor háromszor
is. A negyedik, ötödiknél már lehet tudni, hogy nem véletlenül
van ez.
Tizedik vagy tizenegyedik környékén, mondjuk az idei
fesztiválnál, már biztos lehet benne a rendező, hogy ért hozzá.
Biztos lehet, hogy tehetséges, biztos lehet abban, hogy nem
véletlen az eredmény. A mai világban elég ritkaság az állandóság,
és emiatt különleges érték is. Nagyon ritka az-az esemény,
rendezvénysorozat, amelyik megéri a tizenegyedik évet, vagy
akár ennek a felét is. Gazdasági társaságok, barátságok, házasságok,
ekkorra már nagyjából eldőlnek, hogy lesz-e belőlük valami.
Ez egy nagy esemény, hogy a mi paksi életünkben valami állandóságot
sikerült belopnia Gárdai Gyuri barátunknak ezzel a rendkívüli
értékes produkcióval. – Majd hozzátette, hogy e-mögött hihetetlen
komoly tudás, szakmai munka, szeretet és óriási szakmai alázat
van. Gárdai György az idei nemzeti ünnepünkön a város Pro
Urbe díjasa lett.
Többek között ezzel köszönte meg a város,
az évente a városnak adott ajándékát. Most nem lehet tudni,
hogy Ő most a 25. vagy 27. Pro Urbe díjas a 11 év alatt, mert
az idén is 3 díjazott volt. Egyet viszont biztosan lehet tudni,
hogy Ő az egyetlen, akinek a családjában már a 2. ember kapta
meg ezt a díjat.
Amikor nagy szeretettel az önkormányzat nevében
megköszönöm a munkáját, és a mögötte álló csapatnak is, amivel
Paks hírnevét öregbítette, akkor azt kívánom neki, magunknak,
és közös mindnyájunknak, hogy olyan hosszú ideig tartsa még
életben ezt a Fesztivált, hogy a család egy következő tagja
is megkaphassa ezt a kitüntetést. – mondta Hajdú János a beszéde
végén.
Kováts
Balázs néhány gondolatot mondott a szponzorok nevében:
- A Fesztivál valóban túlnőtte Paks határait. Híre, jó híre
nagyon messze eljutott köszönhetően Gyurinak és mindenkinek,
aki ebben részt vesz. Majd egy régi mondásra emlékeztetett,
amit a mai naphoz illesztve újra fogalmazott: „Az angyalok
zenekara, amikor az Urat dicsőíti akkor Bachot játszik, amikor
magukra maradnak, és öröm zenélnek akkor, pedig bluest.”,
- majd a következő gondolatokkal folytatta beszédét:
- Mit jelent nekem és gondolom mindazoknak, akik ezen a Fesztiválon
részt vesznek így vagy amúgy, akik itt vannak, és akik nincsenek
itt. Ez a fesztivál nekem a barátságot jelenti, hiszen minden
június júliusban az ember szinte végig néz az arcokon, hogy
ő itt van-e, el tudott-e még jönni, vagy szomorúan nézünk
össze, hogy ő már nem fog többet eljönni, vagy örömmel tekintünk
egymásra: nézd ő már a gyerekét is elhozta. Így a következő
generáció is itt van a Fesztiválon. Talán elcsépelt dolog
ez a „nagy család”, de van benne valami, amely folyamatosan
bővül.
Jelenti nekem a szabadságot, hiszen ez az a fajta zene, ami
korlátokat és határokat a legkevésbé ismer, amelyben az improvizáció,
az önkiteljesítés valahol mindig megjelenik.
Roppantul örülök a CD-nek és a DVD-nek. Egészem más egy stúdió
felvétel és egészem más az ami az életben zajlik. Úgy gondolom,
amikor betesszük majd a cd tartóban és elkezdjük lejátszani
mindenkiben más fog megfogalmazódni, mint ahogy mindenkinek
más lesz amikor élőben hallgatja ezt a zenét. Eszünkbe fog
jutni, hogy idén milyen bort kóstoltunk, hogy kinek volt a
bora, milyen volt az időjárás. Ki nyert: a szponzor csapat,
a Városháza, vagy éppen a zenészek. Valahol benne van a zenében
az egész hangulata, amely egyszeri és megismételhetetlen,
és ettől szép és csodálatos számunkra mindez. A Gyuri, a magunk,
és a szponzorok nevében megköszönöm mindenkinek, aki ebben
benne van, benne volt és benne lesz, hiszen szükségünk van
erre a szabadságra, szükségünk van erre a barátságra. -
Takler
Ferenc, a szekszárdi borvidék egyik legnagyobb szőlészeti
és borászati hagyományokkal rendelkező pincészetének tulajdonosa
gratulált Gárdai Györgynek a Pro Urbe díj elismeréséért, majd
a továbbiakban a kiemelte: - Gárdai György ezt a paksi Fesztivált
olyan színvonalra emelte, amely nem csak országos és nemzetközi
hírnévnek örvend már, de a legjobb borászatokat is idecsalta.
Mi a magunk nevében nagyon nagy szeretettel és örömmel jövünk
minden évben, és ha meghívnak bennünket a továbbiakban is
szeretnénk eljönni. Azt gondolom, hogy egy ilyen szép Fesztivál
mind, ami Pakson évről-évre zajlik - amely már túllépte a
tíz éves jubileumot is - megérdemel ekkora figyelmet, megérdemli
a nagyon jó borokat, a sok kedves kollégát, és az ünneplést.
A magunk nevében szeretnénk ehhez minden alkalommal hozzájárulni,
és ezt a fényt egy kicsit emelni, ha tudjuk, a magunk erejével.
–
Végül
Nemes Nagy Péter, a Magyar Blues Társaság elnöke beszédében
megköszönte a városnak, és minden egyes szponzornak a 11 éves
támogatást, majd így folytatta: - Itt Magyarországon igazán,
hogy úgy mondjam nem divat az, hogy valami hosszú életet éljen
meg. Hála az Istennek ez a paksi Gastroblues Fesztivál igenis
megélte.
Az, hogy évről-évre színvonalasabb és jobb produkciókat
lehet létre hozni köszönet nektek, kedves barátainknak és
támogatóinknak Évről-évre egyre nehezebb a választás és választék.
A DVD-n most végre megjelentek a magyar előadók is, amely
ki van bővítve az idei külföldi előadókkal.
A legnagyobb dicséret számomra az volt, amikor az egyik támogató
Budapestről lehozott az autójával Paksra és berakta az ide
cd-t és azt mondta: „Öregem ez a legjobb hangulatú cd”. Utána
berakta egy másik nemzetközileg ismert csapatnak a koncert
felvételét is. És, úgy húzogattam a fülemet meg minden, és
azt mondtam: „Hát bocs, a miénk talán egy kicsivel jobban
sikerült úgy hangilag, meg hangulatilag”. Én azt hiszem, hogy
ez elegendő dolog arra, hogy ünnepeljük magunkat. Ünnepeljétek
Ti magatokat. Én nagyon szépen köszönöm a magyar blues társadalom
nevében Gárdai Gyurinak és minden egyes embernek és cégnek,
aki támogatott minket, hogy ilyen rendezvényt össze lehetett
hozni.
Most beszéltem angol és amerikai zenészekkel, hogy borzasztó
nehéz helyzetben van ez a műfaj, de itt Magyarországon igenis
valamilyen szinten életben lehet tartani. Tapsoljátok meg
magatokat! - idézem Török Ádámot - gondolatokkal fejezte be
Nemes Nagy Péter.
Riportfilm:
A TelePaks Városi
Televízió által összeállított riportfilmet az Interneten keresztül
is megnézheti a lenti kicsi képre klikkelve. Az operatőr: Szaffenauer Ferenc, riporter:
Kohl Gyöngyi.
A fájl mérete 11,5 MB, az ideje 2:58 perc, és a felbontása
320*240 pixel. A riport megnézéséhez nagy sávszélesség ajánlott. Világhálóra digitalizálta a PaksNET.
Képek a sajtóbemutatón:

Gárdai
György a XI. Gastroblues Fesztivál CD és DVD lemezeivel

Vendégek
Galántáról
PaksNET online információk
|