Paksi sportolók elismerése
2004. július 05. hétfő

Július 5-én, hétfőn délután a tekézőben került sor arra az ünnepségre, amelyen három "atomos" sportolót és edzőjét jutalmazott Paks városa.
A nemzetközi sikereket elért sportolók teljesítményét minden évben külön is elismeri Paks Város Önkormányzata - mondta Mezősi Árpád képviselő -. Ezt az elismerést az önkormányzat 1997-ben alapította azzal a céllal, hogy ne csak a felkészülést segítse, hanem az elért eredményeket is jutalmazza. Elismerjük a sportolók akaratát, erejét, amit hosszú éveken keresztül a sportágukba fektetnek, amelyikben kimagasló eredményt értek el. Megköszönjük nekik is és a többi paksi sportolónak azt, hogy Paks az elsők között lehetett a „Nemzet sportvárosa”.
Hajdú János polgármestertől jutalmat vehetett át a cselgáncs Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett Kovács Antal és edzője, Hangyási László, a C2 500 méteren Koloniccsal kontinensbajnok kenus, Kozmann György és edzője, Ludasi Róbert, valamint a poznani síkvízi EB-n K-4 200 méteren aranyérmes kajakos Boros Gergely és trénere, Séra Miklós. Az ünnepségen jelen volt többek között Hetzmann Albert, az ASE elnöke is.

A fényképeket Wollner Pál készítette:


Mezősi Árpád, Hajdú János, Hetzmann Albert és Juhász Sándor


A kitüntetettek és a vendégek (balról): Ludasi Róbert, Kozmann György, Hajba Antal, Séra Miklós, Boros Gergely és Bedecs Ferenc


Séra Miklós és Boros Gergely


Boros Gergely


Kozmann György

 

 

PaksNET online információk