A Deák Ferenc személyhajó avatási ünnepsége
2004. augusztus 05. csütörtök

A Dél-Duna eddig hiányt szenvedett olyan vízi járműben, amely rendezvények tartására, konferenciák rendezésére és sétahajózásra egyaránt alkalmas.
Az ilyen igények kielégítésére csupán a fővárosban volt lehetőség. Kiszl Károly a paksi Charon Hajózási Kft. ügyvezetője a tavalyi esztendőben megvásárolt egy több mint 200 fő befogadására alkalmas hajót, melyet az idén felújított és a haza bölcsének emlékére „Deák Ferenc” névre keresztelt.
A hajó rendelkezik külön teremmel, egy nagyteremmel és száz fő elhelyezésére alkalmas fedélzettel. A nagyterem és a szalon légkondicionált, de szükség esetén fűthető is. Az utazás során büfé is az utasok rendelkezésére áll.
A hajóavatót augusztus 5-én, csütörtökön, 16 órakor a paksi hajókikötőben tartotta a Charon Hajózási Kft. Az eseményen megnyitóbeszédet mondott Dr. Csaba Attila, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főtanácsadója.
A program állófogadással és hajókirándulással zárult.

Deák Ferenc személyhajó főbb adatai:

Épült: Schiffreparaturwerk Genthin, 1977.
Felújítva: Paks, 2004.
Hosszúsága: 34,06 méter
Szélessége: 6,08 méter
Legnagyobb merülése: 1,11 méter
Vízkiszorítása: 138,7 tonna
Befogadóképessége: 202 fő
Főgépek teljesítménye: 158,9 kilowatt
Tulajdonos és üzembentartó:
Charon Hajózási Kft., 7030 Paks, Deák Ferenc u. 15.;
http://www.paksnet.hu/charon * Ugrás a honlapra! *

Képriport a Deák Ferenc személyhajó ünnepélyes avatásán:


A Deák Ferenc személyhajó avatásra vár


Vendégek a hajóavató ünnepségen


Kiszl Károly, a Charon Hajózás Kft. ügyvezetője beszéde közben

A vendégek köszöntése után Kiszl Károly a CHARON Hajózási Kft. ügyvezetője, a Deák Ferenc személyhajó avatási ünnepségén a következőket mondta:
- A Társaság életében nagy jelentőséggel bír a mai nap, hiszen olyan személyhajót mutatunk be, melyhez hasonló Magyarországon a Duna Budapest alatti szakaszán ez idáig nem volt.
Ezt követően az ügyvezető úr röviden ismertette a hajó történetét, Paksra kerülésének főbb állomásait:
- A személyhajó Brandenburg néven 1977-ben épült a németországi Genthinben, és 2003 nyaráig Brandenburg környékén közlekedett a német folyokon. A Társaság 2003 őszén vásárolta meg, majd közel 1 hónapos utat követően az elmúlt év karácsonyán érkezett Paksra. A hajó teljes felújítását Pakson végeztük, mely több, mint félévet vett igénybe. Megemlítem, hogy ebben a munkában a család, köztük is a nagyobbik fiam volt a legnagyobb segítőtárs és a kivitelező.
- A hajó 34 méter hosszú, 6 méter széles, vízkiszorítása 139 tonna, és a befogadóképessége 200 fő. A személyhajó elsősorban rendezvények lebonyolítására alkalmas, légkondicionált és fűthető. Száz férőhelyes nagyteremmel, 20 férőhelyes szalonnal, és a fedélzeten 80 fő részére ülőalkalmatosság van biztosítva. A hajó büfével és hangosítással van ellátva.
- A hajó üzembe helyezése szervesen illeszkedik a CHARON Hajózási Kft. hosszú távú fejlesztési koncepciójába. A Társaság 1989-ben alakult a Paks és Géderlak közötti kompátkelés biztosítása érdekében. A Cég telephelye az évek során folyamatosan és látványosan fejlődött, korszerűsödött. Mára komplex vízi létesítményekkel, 3 közforgalmú kikötővel, nagyhajóval, kishajóval és komppal rendelkezünk. Korszerű és a mai modern igényeknek is megfelelő hajóparkkal állunk a kedves utasok és a vendégek rendelkezésére.
Beszéde végén a Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy őszintén reméli, hogy Deák Ferenc paksi kötődése során, a haza bölcséről elnevezett személyhajó elnyeri tetszésünket és Paks városa, valamint a régió idegenforgalmi palettáján új és sikeres szintfoltként jelenik meg a hajó. Az ünnepség hajóavatással folytatódott, ahol Kiszl Károly felesége pezsgősüveggel keresztelte meg a hajót, majd a meghívott vendégek hajókirándulással egybekötött állófogadáson vettek részt.


Vendégek a hajóavató ünnepségen


Vendégek a hajóavató ünnepségen


Dr. Csaba Attila beszéde közben

Dr. Csaba Attila a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főtanácsadója a maga részéről, két oldalról is értékelte ezt a jeles eseményt.
- A Gazdasági Minisztérium oldaláról értékelhető az, hogy itt egy olyan középvállalkozó vállalkozásának legfrissebb eredményét láthatjuk, aki bizonyítva azt, hogy a több lábon állás mindenféleképpen pozitív eredményekhez vezet. A kezdeti RÉV átkelést folyamatosan vivő tevékenysége mellett, a hajózáshoz kapcsolódó tevékenységét a lehetőségeihez mérten tovább bővítette. Így gyakorlatilag, kisvállalkozásból középvállalkozásba lépett, és ezt nagyrészt önerőből tette meg.
- A közlekedési tárca oldaláról egy nagyon fontos esemény, ugyanis többen, főleg az idősebbek emlékeznek rá, hogy hajdan a MAHART a teljes folyamon menetrendszerinti közlekedést folytatott egészen Mohácsig. Később egy kicsit lerövidítve, de a lényeg, hogy napjainkban nem beszélhetünk arról, hogy Budapestről lefelé jelesebb hajózás történne.
A továbbiakban a főtanácsadó úr kifejtette, hogy a CHARON Kft. nem egy újabb személyhajóval, hanem egy kiemelkedő az Európai Unióban méltó hajóval lépett tovább. Ezzel a hajóval a vállalkozás biztosítani tudja a környékben a kiránduló- és a turista hajózás, újra fellendüljön itt Pakson és Magyarországon.


Kováts Balázs, Deák Ferenc paksi kötődéséről beszél


Vendégek a hajóavató ünnepségen


Kováts Balázs ajándékát, Kiszl Károly mutatja a kedves vendégeknek


Kiszl Károlyné Füredi Ágnes pezsgősüveggel avatja a hajót


A vendégek megtekintik a személyhajót


Tóth Ferenc országgyűlési képviselő köszönti Kiszl Károlyt


Vendégek a fedélzeten


Kiszl Károly a kapitány


Vendégek a 20 férőhelyes szalonban


Vendégek a 100 férőhelyes nagyteremben


A Deák Ferenc személyhajó avatás után elhagyja a kikőtőt


A Deák Ferenc személyhajó avatás utáni első útja a Dunán

Charon Hajózási Kft. honlapjára

 

PaksNET online információk