25 éves az Atomerőmű Sportegyesület
2004. szeptember 08. szerda

Az ASE huszonöt éves évfordulójának egy hetes jubileumi ünnepség sorozata szeptember 8-án a Magyarország - Belgium Európa-bajnoki férfi kosárlabda selejtező mérkőzéssel kezdődött az ASE Sportcsarnokban. A magyar válogatott győzelmével véget ért találkozót követően jubileumi rendezvényre került sor a Városi Művelődési Központ színháztermében, ahol többen is köszöntőt mondtak, az elmúlt 25 év eredményeit méltatva.
A nagyszabású jubileumi ünnepségre meghívást kapott a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság képviselője, különböző sportszövetségek vezetői, testvér sportegyesület képviselői, valamint városunk vezetői. A program során bemutatkozott a sportegyesület valamennyi szakosztálya, valamint fellépett a Tűzvirág táncegyüttes. A születésnapi rendezvényen 25-en kitüntetéseket vehettek át, akik az elmúlt negyedszázad alatt sokat tettek az Atomerőmű Sportegyesületért. Az egyesület erre az alkalomra megjelentette az Atomerőmű SE. jubileumi kiadványát "25 sikeres év" címmel.
A jubileumi ünnepen többen is köszöntőt mondtak, akik gratuláltak a sportegyesületnek, a fenntartónak, és a Paksi Atomerőmű Rt.-nek. Elsőként az Atomerőmű Sportegyesület elnöke, Hetzmann Albert úr mondott ünnepi beszédet.

Hetzmann AlbertHetzmann úr a megnyító beszédében a következőket mondta:
- Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat, e számunkra oly kedves ünneplésre. Evvel lehetőséget kaptunk, hogy megosszuk az örömünket Önökkel. A mai gyorsan változó, fejlődő világunkban 25 év, azt mondhatjuk, hogy rendkívül hosszú idő. Rendkívül hosszú idő ez a klasszikus életszemlélet szerint is.
A mindennapok 25 éve az elrohan, de a gazdasági életben, de leginkább a sportéletben a 25 év az egy óriási időtartam. A sportolás, a mozgás iránti igény a mai kor természetes velejárója. Legyen az a tömegsport, a versenysport, vagy a szabadidő sport keretei között. Az Atomerőmű Sportegyesülete, mint miden más sportegyesület, arra jött létre, és azt tekinti legfőbb küldetésének, hogy ezen igényeket színvonalasan szolgálja. Az Atomerőmű Vállalat 1976 évi megalakulását követően, alig három éven belül, azaz 1979. augusztus 6-án megalakult a Paksi Atomerőmű Sportegyesülete. Ugyanebben az évben alakult Paks várossá. A nagy beruházás vonzásának hatására a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején számos településről Paksra érkező fiatalok, és helybeliek, valamint gyerekeik a sportolás iránti igényeinek kielégítésére alakult meg az Atomerőmű Sportegyesülete. Azt hiszem ma egyértelműen elmondhatjuk, hogy az erőmű akkori vezetői, időben felismerték azt, hogy az épülő mű jelentősége a társadalom számára és számtalan más humán szempont igazolja azt, hogy az önálló Sportegyesület megalapítása jó döntés volt. Munkavállalási, és otthonteremtési céllal Paksra sereglet fiatalság kezdeményezőleg lépett fel, és ezt elsősorban az induláskor a szabadidő rendezvények népes üzemi bajnokságok eseményei jelentették. Ez egyben a lakótelep induló sportélete volt. Ez első komolyabb megmozdulások, házi bajnokságok létesítmények híján, a város meglévő sportlétesítményeiben, és az iskolák tornatermeiben valósultak meg. A beruházáson dolgozó, és az itt élő több ezer fiatal részére a sportolás, és sportrendezvények lehetőséget adtak a szabadidő hasznos eltöltésére. Az egyesület sportélete, és létesítményei gyorsan fejlődtek. Az ASE Sporttelep létesítményei a nyolcvanas évek második felére érték el a jelenlegi kiépítettségüket. Azt gondolom, ma is méltán büszkék lehetünk a sportszakosztályaink működési körülményeire. Az atomerőmű blokkjainak építése, és üzembe helyezése során az embert próbáló években tapasztalt komoly sportigény kiválóan szemlélteti a sport és az értékteremtő munka egyűvé tartozását. A versenysport megjelenése az egyesület életében egybeesik a blokkok üzembe állításával. Már ebben az időszakban, a szakosztályokban komoly szakmai nevelőmunka folyt. Az ASE szakember gárdája, és lelkes támogatóinak összefogásával megjelentek a befektetett munka első eredményei. A magyar és a nemzetközi bajnokságokon elért sikerek további lökést adnak a sportszakosztályok megerősödéséhez. Az ASE példaértékű kapcsolatokat alakított ki a város iskoláival az utánpótlás kiválasztásához, és neveléséhez. Egyedülálló módon a paksi gyerekek kipróbálhatták tudásukat, képességüket a vízi sportokban, az ügyességi sportokban, a labdajátékokban. Külön büszkeséggel tölt el minket, hogy a város szülöttei az ASE teremtette lehetőségekkel bontakoztathatták ki tehetségüket, és olimpiai, világ, és európai, és magyar bajnoki címeket helyezéseket szereztek. A változó, és fejlődő körülmények között, kiemelkedő értéknek tekintem, hogy az egyesület a gyermek, az ifjúsági, és a felnőtt sport területén lehetőséget biztosít az európai életminőség Pakson történő meghonosításához. Az egyesület alapvető célkitűzéseinek, működésének fejlődésén keresztül is követhető a társadalmi igények változása, átalakulása. Az információs, és kommunikációs folyamatok által uralt világunkban lényeges szempont az egyesület munkájában a névadó, fő támogató, a Paksi Atomerőmű méltó társadalmi megjelenítése, jó hírének ápolása. Az egyesület vezetésének az egyik legfőbb feladata, hogy a sportigények, és az anyagi lehetőségek összhangját, egyensúlyát biztosítsa. A sport lehetőségeit, eszközeit nemes módon alkalmazva egyaránt kívánjuk szolgálni az egészségesebb életvitelt, a versenysportot, és kívánjuk evvel emelni támogatóink és az ASE jó hírét. Azt gondolom, hogy az egyesületünk jelentős színfolt a város életében. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, hogy az ország kulturális, és sportéletében is az. Az ország 10 legnépesebb sportegyesületének egyike vagyunk, több mint 1600 sportolóval. Büszkék lehetünk az elmúlt 25 év történtekre, az utánpótlás nevelésre, a versenysportra, és a szabadidősport területén elért eredményeinkre. Köszönet illeti mindazok sportolókat, edzőket, szakvezetőket, és az ügyvezetést, akik munkájukkal, sportteljesítményükkel, versenysikereikkel hozzájárultak az egyesület elmúlt 25 évének eredményeihez. Tisztelet és elismerés illeti az egyesület alapítóit, azon gazdasági, és sportvezetőket, edzőket, akik az erőmű építésének időszakában létrehozták, és élettel töltötték meg a szakosztályokat. Köszönetemet fejezem ki azoknak a sportszerető embereknek, szerte a városban, és az erőmű környezetében, akik munkájukkal, szimpátiájukkal, lehetőségeikkel, támogatták a sport nemes ügyét, az ASE fejlődését. Végül, de nem utolsó sorban hála és elismerés, azoknak a pedagógusoknak, akik az iskolákban a gyerekek egészséges jövője érdekében együttműködtek a sportegyesületünkkel. Őrködve, félte, szeretettel, és teljes szívvel támogatták az ASE utánpótlás nevelés törekvéseit. Az egyesület elnöksége, a sportvezetők, és a magam nevében köszönöm a névadó főszponzor, és a szponzorok támogató együttműködését. Az ASE szurkolóinak köszönöm a kiállást, és a lelkesedést. Az egyesületnek további sikeres működést, jó sportolást, és sok-sok megérdemelt sportsikert kívánok. HAJRÁ ASE!

Hetzmann úr után, Füleki András, a Gyermek- Ifjúsági-, és Sportminisztérium helyettes államtitkára üdvözlő gondolataival, a sportbarátokat köszöntötte ezen a jeles napon.

Füleki András - Ha nagyon rövid akarnék lenni a beszédemben, akkor két szót mondanék: gratulálunk és köszönjük. Köszönjük mindazt, ami 25 év alatt itt történt, köszönjük mindazt, amivel a magyar sportot az Önök munkája gazdagította. Köszönjük, hogy felépítettek egy várost, köszönjük, hogy létrehozták a magyar gazdaság meghatározó egységét az atomerőművet. Köszönjük, hogy felismerték, ahhoz hogy az itt élő emberek, kultúráltan jól éljenek, ahhoz szükség van arra, hogy a szabadidejüket kellemes környezetben jó körülmények között töltsék. Hogy felismerték, a gyerekeiknek adni kell a tanulás, a kulturális fejlődés mellett a testi fejlődés lehetőségét is. Megteremtettek egy olyan egyesületet 25 év alatt, amely a magyar sport egy meghatározó gyöngyszemévé vált. Köszönjük azokat az eredményeket, amelyeket olimpiákon, világbajnokságokon, európai bajnokságokon az Önök versenyzői elértek. Ezek nagyszerű sikerek. Ahogy az előbb elhangzott, 25 év az hosszú idő, egy egyesület, egy város életében mégis egy lépés. Nagyon komoly minőségi lépés, amit Önök megtettek ezen időszak alatt.
- Ha megengednek egy személyes kitérőt, ebből a 25 évből. Néhányan talán tudják, 22 évet egy sikeres magyar sportág tisztségviselőjeként töltöttem. Nyomon követtem évről évre, hónapról hónapra, ami Pakson történt. Láttam a kajak-kenu szakosztály első lépéseit. Itt voltam, amikor elkezdődött a szakosztályban folyó munka. Láttam, amikor ide hozták a kiváló edzőket. Láttam, amikor megteremtették azokat a körülményeket, amelyeket az országban sokan irigykedve szemléltek és vizsgálták. Megélhettem a csapat egyik vezetőjeként számos paksi versenyző nagyszerű sikereit, világbajnoki címeket, olimpiai helyezéseket, európai bajnoki győzelmeket. Láthattam nagyszerű versenyzőket, akik a magyar sport hírét vitték a világba. Gratulálunk mindehhez, amit Önök itt teljesítettek, amelynek az eredményét ép most a 25. évfordulón büszkeséggel ünnepelhetik. Kívánom, a sportkormányzat képviseletében, hogy az elkövetkező 25 év is nagyon sikeres legyen. Legyenek olimpiai bajnokaik. Sokat adjanak az itt élő gyerekeknek, mint ahogy eddig is tették. Sok szép létesítményt építsenek, használják jó egészséggel, és éljenek nagyon boldogan. Gyarapodjanak, ugyanolyan lendülettel, mint ahogy tették az elmúlt 25 év alatt. Ehhez kívánok sok sikert.

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, dr. Aján Tamás üdvözölte a vendégeket:

Dr. Aján Tamás - Egy nagyon színvonalas, és nagyszerű kosárlabda mérkőzésről jöttünk ide. Talán nem is találtak volna jobb bevezetőt egy ilyen ünnepi összejövetelre, mint azt, hogy a Magyar Köztársaság kosárlabda csapata 26 ponttal megverte Belgium csapatát. Ünnepelni jöttünk, 25 év. A 25 év lényegében az a kor, amikor egy fiatal élete teljében van. A paksi atomerőmű Sportegyesület csodálatos évei után, - élete teljében van -, s azt várjuk, hogy ezeket a sikereket amit eddig elértek tovább vigyék.
- A csarnokban láttam egy feliratot: „Életünk rész, jövőnk energiája”. Ezt egy kicsit átvitt értelemben viszem, akkor a paksi atomerőmű, és mindazok, akik ezt a várost vezetik, rájöttek arra, hogy a sport az élet része, és a jövő energiája. Mindazok, akik alkotni fognak ebben a városban, a sporton keresztül nyerik el azt, hogy életerős ifjúságot tudnak nevelni a jövőben. Augusztus 6-án volt 25 éves a megalakult Egyesület, amely az olimpia előestéjére esett. Most ünneplünk, az olimpia láng kialvásának 9. napján. Boldogan jöttünk ide. Engedjék meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság nevében tisztelettel, és szeretettel köszöntsem az Egyesületet. Köszöntsem mindazokat, akik tettek, és akik tesznek ezért az egyesületért. A jövő energiája hassa át valamennyiüket, annak érdekében, hogy a Paksi Atomerőmű Sportegyesület további sikereket hozzon. Hárman voltak kint az egyesület színeiben, Athénban. A hármuk közül egyik olimpiai bajnok, aki, mint ember is kedves jó barátom. Kovács Anti, a Magyar Köztáraság zászlaját vitte a megnyitón. Ez egy olyan megtiszteltetés, - engedjék meg, hogy azt mondjam -, hogy én magam átadnék neki egy aranyérmet ezért. Kozmann Gyuri nagyszerű eredményt hozott, hiszen harmadik helyet ért el kenu kettesben. Ez is nagyszerű eredmény. Gratulálok neki.
- Szó volt babérkoszorúról, szó volt 2780 évről, Nem mennék addig vissza, de az olimpia egészen fantasztikus. Ha jól számolom, akkor innen Paksról, és az egyesületből már négy olimpián vettek részt sportolók, ami egészen csodálatos. Várjuk azt, mint az olimpiákon, mint világ és kontinentális versenyeken az Atomerőmű SE versenyzői ott legyenek. Én szívből köszönöm az Olimpiai Bizottság nevében mindazt, amit tettek. Köszönöm Hetzmann Albert barátomnak, az egyesület elnökének, az atomerőmű vezetésének, akik valamennyien sokat tettek, és tesznek azért, hogy ez az Egyesület, és a sport fennmaradjon. Én kérem, tegyenek, segítsenek, az Önök segítsége nélkül nem tudjuk az Egyesületet fenntartani. Szükségünk van erre. Ez az Egyesület a magyar sportnak egyik biztos pontja, biztos oszlopa, amire tovább szeretnénk építkezni. Ehhez kell az összefogás, és kell az Önök segítsége. Nagyon szépen köszönöm ezt a Magyar Olimpiai Bizottság nevében.
Ajándék- Engedjék meg, hogy egy apró szimbolikus ajándékot, - szívem szerint mindenkinek adnék -, átnyújthassak az Egyesület elnökének a Magyar Olimpiai Bizottság nevében. Egyik egy könyv amely a magyar olimpikonok 1896-tól 2000-ig szóló szereplését összegezi. Szeretnénk majd kiadni ezt a könyvet, amelyben már a 2004. év is benne van. A másik, pedig Kisfaludy Stróbl Zsigmondnak a szobra, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottságnak felajánlott az özvegye.


Hetzmann úr, a paksi olimpikonok nevében is megköszönte az ajándékot.
HAJRÁ ASE!
A MOB főtitkára után, a városunk polgármestere szólt a meghívott vendégekhez.

Hajdú JánosHajdú János, Paks város polgármestere, köszöntőjében a következőket mondta:
- Tisztelt ünneplők!
A város vezetésének, és a városnak az üdvözlését hozom, a 25 éves Atomerőmű Sportegyesületnek. Az ASE, a Paksi Atomerőmű Sportegyesülete, de ahogyan a város az atomerőművet a magáénak érzi, ugyanúgy a sportegyesületét is magáénak érzi.
Elhangzott már, hogy ki vitte az olimpiai zászlót, a magyar nemzeti zászlót. Amikor a televízióban megláttuk a magyar küldöttséget Athénban, akkor elsősorban, azt gondolom mindenki számára az volt az első gondolat, hogy ezt a zászlót egy paksi fiatalember viszi, és csak a második gondolat volt az, hogy ez a fiatalember a Paksi Atomerőmű Sportegyesület sportolója. Elhangzott az is, hogy mind a ketten 25 évesek vagyunk. Ez igaz. Igaz, hogy Hetzmann elnök úr először mondta, hogy az ASE 25 éves és majd ezután a város is. Én meg fordítva mondom. A város 25 éve ugyanúgy 1979-ben, január 2-án kapta a városi rangját. Nemrég ünnepeltük. Ez talán egy kicsit szimbolikus is a város és sportjának a kapcsolatában, hogy mind a ketten egyszerre ünnepeljük a negyedszázados jubileumunkat.
A város nevében természetesen én is hoztam egy kis ajándékot a sportegyesület részére. Ez az ajándék egy ingaóra. Én most nem bontom ki, láttak már ilyet biztos. Az ingájában, abba a lapba, ami alul ide-oda jár, belegravíroztuk ennek az eseménynek a fontosságát. Jelezvén, hogy együtt töltöttük az eddigi időt. Jelezvén, hogy egyidősek vagyunk, hogy együtt szalad velünk az idő, és bízom benne, hogy újabb sportsikerek felé. Még egyszer szívből gratulálók a vezetőknek, a sportolóknak, és mindenkinek, aki ezért az egyesületért, ezért a nagyon szép tevékenységért sokat tett. Hajrá ASE! Hajrá atomerőmű! Hajrá Paks!

A köszöntők sorába Dr. Varga-Sabján László következett, a névadó főszponzor, a Paksi Atomerőmű Rt. törzskari-, és humán igazgatója.

Varga-Sabján László Dr. Varga-Sabján László beszédében utalt a következőre:
- A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság köszönti az ASE-t. Köszönti 2200 dolgozója, és még mindazok, akik az erőmű közelében dolgoznak. Köszöntjük az ASE-t 25 év után, amely 25 évet együtt élt meg, együtt töltött el az Atomerőművel. Amikor a hetvenes évek végén Pónya József vezérigazgató úr úgy döntött, hogy segítséget nyújt az ASE létrehozásához, megalakításához, bizonyára nem gondolta, hogy egy ilyen sikertörténetnek a kovácsa lesz. Azt viszont bizonyára gondolta, hogy azzal, hogy nevet ad az atomerőmű az ASE-nak, hogy nevét adja ennek a sportegyesületnek, egyben hosszú távra elkötelezi magát egy olyan cél mellett, amely biztosítja a dolgozóinak és a város lakosságának az egészséges életmódot. Biztosítsa a sportsikereket, biztosítja azt, hogy maga az atomerőmű is önazonosságot szerez. Így az atomerőmű és a sportegyesülete sokszor egy és ugyanaz. Ha ma Magyarországon valaki azt mondja Paks, mindjárt gondol az atomerőműre, de nagyon sokszor gondol az ASE-ra is, a sportra, amely itt olyan sikeres, és oly sikeres is lesz reményeink szerint. Mi egyet tudunk tenni, hogy a jövőben ugyanúgy támogatjuk a sportegyesületünket, mint ahogy addig tettük. Van még egy vállalása a 2200 fős kollektívnak, az hogy a négy blokk újabb 20 évvel, minimum újabb 25 évet ad az ASE-nak.
Hajrá ASE! Boldog születésnapot ASE!

A 25 éves születésnapot velünk ünneplő Pazár Sándor is szót kért, a Sportegyesületek Országos Szövetségégének alelnöke, a Budapesti Spartacus ügyvezető igazgatója.

Pazár SándorPazár Sándor felszólalásában a következőket mondta:
- Köszönöm azt a lehetőséget, hogy én itt felszólalhatok a Sportegyesületek Országos Szövetsége nevében. Kevesen tudják azt, hogy lényegében 15 évvel ezelőtt, amikor történt a váltás, akkor az egyesületek ebben a szövetségbe tömörültek. Ennek a tagja az ASE is, sőt az elnökségnek is a tagja. Amikor itt az ünnepi beszédek elhangzanak, akkor én elsősorban arra gondoltam, hogy ez nemcsak ennek a városnak, hanem lényegében valahol az egész sporttársadalomnak, az egész országnak is valahogy az ünnepe. Mert Önök jól tudják, meg mi is, akik nem itt élünk ebben a városban, amikor itt probléma van akkor szinte az egész ország idefigyel. Természetesen idefigyel akkor is, amikor ott a gyárban, és városban sikerek vannak. De mi sportvezetők, sportolók elsősorban akkor figyelünk, amikor kiváló sporteredmények vannak. Ma Magyarországon sportegyesületben nem könnyű sem vezetőnek, sem sportolónak lenni. Ez csak akkor megy nagyon jól, ha párosul azzal, ami itt van az ASE-ban. Tehát egy komoly háttér, egy gyár, egy üzem van mögötte. A polgárok, az egész város az egyesületet saját magáénak tekinti. Úgy érzem ez itt így van. Ezért köszönjük mi Önöknek, az egész város lakóinak, sportolóinak, sportvezetőinek azt a támogatást, amit nyújtanak ennek az egyesületnek,.és az egész magyar sportnak. Végül engedjék meg, hogy Sportegyesületek Országos Szövetsége nevében átadjam az elnök úrnak ezt az emlékplakettet, amelyben elismerésünket fejezzük ki.

Blazsek BalázsDr. Blazsek Balázs, Paksi Sportegyesület (PSE) elnöke, a város címzetes főjegyzője is felszólalt:
- Három születésnapi kívánságot szeretnék átadni az Atomerőmű Sportegyesületének. Elsőként kívánom, hogy az erőmű, az Atomerőmű Sportegyesület vezetésének legyen kellő türelme a szakosztályvezetőkben, az edzőkben, hogy tovább vigyék az egyesületét életét. Legyen kitartás a sportolókban, hogy eljárjanak az edzésekre, sportoljanak. Harmadszor, pedig kívánom azt, hogy a főszponzornak legyen anyagi ereje, hogy a következő 25 év számláit is ki tudja fizetni.
Most pedig szeretném átadni a testvér sportegyesület ajándékát, egy tűzzománc plakettet, faliképet, amely a modern művészetekkel ellentétben, most az alkotó művész nem engedte annyira szabadra a fantáziáját.

 

 

Kállai GáborKállai Gábor, nemzetközi nagymester, a magyar Sakkszövetség szakmai igazgatója mondott köszöntőt.
- Azt hiszem, hogy minden aspektusból már megköszöntük, mint Paksnak, mint az atomerőműnek azt, amit értünk, a sportért, és a kultúráért tett, és ez az én dolgom is. Én leginkább saját nevemben szeretnék köszönetet mondani.
Amit a Sakkszövetségben, és a magyar sakkozásért teszünk, nyílván úgy, mint Ti, többi saját sportágért dolgozó emberek, ISM-ben, NOB-ban, vagy máshol, nyílván azért tesszük, mert szeretjük csinálni. Azt hiszem, ha nem lenne Paks, akkor nyugodtan mondhatom lejöttünk Budapestről, felutaztunk Paksról Budapestre, akkor nem tehetnénk olyan élvezettel, örömmel, sőt eredményesen, mint ahogy most megtehetjük. Csak egy példát, hadd mondjak. Nekünk óriási kitüntetés az, hogy megemlékezhetünk, például Marx Györgyről, a híres magyar fizikusról, akinek nagyon szoros kapcsolata van a magyar sakkal, mint az erőművel.
Nagyon szépen köszönöm Paksnak, az ASE-nak, és természetesen minden sakk szakosztályban dolgozó szakembernek, hogy segítenek ezt az örömet fokozni és fenntartani. Azt hiszem zárómondatként, hadd mondjam el, hogy különleges helyzetben vagyunk. Gratulálok a paksi ASE 25. születésnapjához, és ugyanezen a napon gratuláltam nem kisebb sakkozónak a 25. születésnapjához, mint Lékó Péternek. Azt hiszem közös a gratuláció, és a jókívánság, és sok-sok 25 évet, mint Lékó Péternek, mint az ASE-nak. Sok világbajnoki címet mind a kettőtöknek. Gratulálok.

Szinger Ferenc Szinger Ferenc következett, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, aki annak idején, Paks Városi Tanács Sportosztályának vezetője az ASE működési engedélyét aláírta.
- 1979. július 6. Megalakul Paks második sportegyesülete, az Atomerőmű Sportegyesület. A rendszerváltás előtt, nem a bíróság vette nyilvántartásba az egyesületeket, - az ügyészség gyakorolta a törvényességi felügyeletet -, hanem a Paksi Városi Tanács sportosztálya adta ki a működési engedélyt. Nekem adatot meg az a megtiszteltetés, hogy aláírtam a sportegyesület első működési engedélyét. Úgy érzem életem egyik legszebb és legjobb döntése volt, amelynek bizonyítéka azok az eredmények, amit itt hallottunk.
A jubileumra való meghívást köszönöm. Biztos sokan vannak a jelenlévők között, akik alapító tagként vettek részt az egyesület működésében. A 25 éves jubileumra jellemző, hogy az alapító tagok sokasága még jelen van. A következő 25 év után, az arany ünnepségen valószínűség szerint, már aki aláírta az első működési engedélyt nem köszönheti a közgyűlést. Én alapító tagként, szervezőként, a város sportszerető vezetőjeként őszinte, tiszta szívű paksi szívemből köszöntöm a Sportegyesület születésnapját. Köszönöm, és köszönjük ezeket a csodálatos szép eredményeket, amit 25 év alatt elértek. Boldoggá tették szüleiket, városunk polgárait, sportszerető embereket. Jelenlévőknek azért elmondom. Ki kellett találni egy sportkoncepciót. A Városi Tanács erre bízott meg. Nekem kellett kitalálni azt a sportkoncepciót, akkor, amikor elhatároztuk, a két egyesület között milyen munkamegosztás lesz. A Paksi Sportegyesület kapott két olimpiai sportágat, az ökölvívást és a ritmikus sportgimnasztikát. Az Atomerőmű Sportegyesület kapta koncepcióba kajak-kenut, és a judót. Két olimpiai sportág oda, kettő ide. Népszórakoztató sportág, az ország élvonalába kerülés céllal az ASE-nál volt a kosárlabda, a PSE-nél pedig a labdarúgás. Tradíció volt a PSE-nél a tájfutás, a tenisz, és a karate. Az ASE-nál, pedig a sakk, és egy csodálatosan működő szabadidő szakosztály, amely országos szinten is példaértékű.
Ez volt akkor a sportkoncepció lényege. Azóta tudjuk, hogy ez az elképzelés jó döntés volt, mert a PSE-nél európai bajnoki helyezéseket értek el két olimpiai sportágban, az ASE-nél pedig világbajnokok és olimpiai bajnokok lettek. Az már az én személyes boldogságom, hogy az olimpiai bajnok édesapja, katonatársam volt, gyerekkori játszópajtásom, aki szabadságra hazajövet hozta itthonról az ajándékot nekem, ha pedig én jöttem haza, akkor pedig én neki.
Mivel, hogy egy ilyen közeli barát drága gyermeke lett városunk első olimpiai bajnoka, - ő ezt már nem élhette meg, - én viszont megéltem, és az apja helyett, az apja barátjaként minden esetben, amikor Ő olyan eredményt ért el, próbáltam visszaadni azt, amit egy édesapa már nem adhatott meg.
Ezeket a gondolatokat kívántam elmondani. Én ajándékot nem hoztam, viszont tiszta, őszinte meleg paksi szívemet igen, és gratulációmat, amivel további sok sikert kívánok a Sportegyesületnek, és minden sportolónak, és sportvezetőnek. Hajrá ASE!

A felszólalások után a szakosztályok bemutatása, és a díjak átadása következett. Az Atomerőmű Sportegyesület elnöksége a negyedszázados forduló tiszteletére különleges díjat alapított, amelyet 25-n kaptak meg. A díjak odaítélésekor az elnökség nem volt könnyű helyzetben, hiszen az elmúlt 2 és fél évtizedben nagyon sokan segítették az egyesület működését és eredményességét akár gazdasági, vagy közéleti szereplőként, akár szponzorként, támogatóként, vagy sportvezetőként, edzőként, pedagógusként, orvosként, és a sort lehetne folytatni. Az elnökség úgy döntött, hogy azokat részesíti elismerésben, akik tevékenységüket közvetlen az egyesület keretei között fejtették ki. A következőkben az ASE szakosztályainak megismerése során adták át a kitüntetéseket. A díjak átadását Czakó Ferenc homokanimátor, és az Európa hírű Tűzvirág Táncegyüttes színvonalas produkciói színesítették.

Kosárlabda szakosztályKajak-kenu szakosztály
Labdarúgás szakosztálySzabadidősport szakosztály
Sakk szakosztályCselgáncs szakosztály

A díj: Olasz kristályüvegből, erre az alkalomra készült alkotás, amelyen az „ASE 2004”, és a „25 sikeres év” felirat látható. Az elnökség által saját jogon adományozott kitüntetést Hetzman Albert, jelenlegi ASE elnök adta át, azoknak, akik az egyesület létrehozásában, későbbi megújításában, és stabilizálásában sokat tettek az ügyért.
Az elnökség tagjai közül: Balogi Jenő, aki az Atomerőmű Sportegyesületet 13 évig irányító alapító elnöke; Simon Péter, aki cselgáncs szakosztály megalapítója, és munkájával a hazai és nemzetközi sikerek megalapozója lett; Szabó József, aki az egyesület működését a kilencvenes években megújító elnöke, és az új szabályozásoknak megfelelően állította a mai pályára az ASE-t; Kővári István, aki az egyesület első alelnöke, a labdarúgás mindenese, játékosa, szakvezetője, edzője, és szertárosa volt; Kiss Gábor, aki ASE első hivatalvezető elnöke, és tíz évig irányította az egyesület operatív ügyeit;
a cselgáncs szakosztályból Hangyási László és Kovács Antal;
a kajak-kenu szakosztályból Hajba Antal, Kozmann György, Tímár Géza;
a női kosárlabda szakosztályból Daróczi Eszter és Hirt Judit;
a kosárlabda szakosztályból Nagy János, Schmidt Ferenc;
a labdarúgó szakosztályból Blatt Vince és Patkós István;
a sakk szakosztályból Gosztola István, Molnár Béla, és Ács Péter;
a szabadidősport szakosztályból Gyarmathy Katalin, Nagy István, Gergely László, Novák Lajos, Jégh Lajos, és Ocsovai Zsuzsanna részesült kitüntetésben.

A jubileumra készült alkotás
A díj: Olasz kristályüvegből, erre az alkalomra készült alkotás

Az ünnepi tortát az egyesület vezetői, Kovács Antal és Kozmann György az egyesület két olimpikonja, valamint Ács Péter vágta fel.

A jubileumi ünnepi hét szombaton a XII. Villamos Napokkal zárult az ASE Sporttelepen. A sportnapot ez alkalommal három barátságos labdarúgó mérkőzés színesítette. Délelőtt az ASE U-17 korosztály és a GYŐRI ETO U-17 korosztály csapatai - (eredmény 1 : 5; ASE gólszerző: Izsák Dániel), délután a Szekszárd - Kalocsa és az ASE - PSE öregfiúk válogatottjai mérkőztek.

Képriport a jubileumi ünepségről:



Barabás Éva - műsorvezető
Barabás Éva, az est háziasszonya


A díjak átadását a Tűzvirág Táncegyüttes színvonalas produkciója színesítette, amely az ASE-val szinte egyszerre született itt ebben a kis városban. A város 1999-ben PRO URBE emlékéremmel, az Atomerőmű Rt. 2003-ban Hellios-díjjal jutalmazta az együttes színvonalas tevékenységét.


Tűzvirág Táncegyüttes


Tűzvirág Táncegyüttes


Tűzvirág Táncegyüttes


Tűzvirág Táncegyüttes


Tűzvirág Táncegyüttes








Színpadon a kitüntetettek és az ünnepi torta


Színpadon a kitüntetettek és az ünnepi torta


Kozmann György, Barabás Éva és Kovács Antal a jubileumi ünnepen


Mészáros Zalán, Kovács Antallal beszélget


 

PaksNET online információk