Kommandós verseny Amerikában - SWAT Round-Up 2004 - Bronzérmesek a paksiak a kommandós világbajnokságon
2004. december 03. péntek


Az Amerikai Egyesült Államok, Florida állam, Orlando városában, november 29. - december 3. között rendezték az un. „SWAT Round-UP” kommandós világbajnokságot, amelyen a Tolna Megyei RFK Neutron Bevetési Osztály csapata is részt vett dr. Lengyel Róbert osztályvezető vezetésével. A Neutronosok minden alkalommal kiválóan szerepeltek minden versenyszámban, sőt az akadályversenyben világbajnokok lettek 2002-ben, és 2003-ban. Az összetett versenyben, pedig 16-ik helyezést érték el tavaly. A Szuper Zsaru egyéni versenyszámban pedig minden évben volt dobogós versenyzője a csapatnak. A versennyel kapcsolatos információk a www.swatroundup.net címen olvashatók.

A 2004. évi rendezvényről Daubner Gabriella, a TMRFK sajtóreferense e-mail útján tudósít, aki tolmácsként kisérte el a csapatot Orlandoba:
Jól kezdett a NEUTRON
- Orlandoban, tegnap délben szerepelt első ízben a különleges paksi csapat, és az igazi nyári kánikula ellenére is nagyszerű teljesítményt nyújtottak.
Ezen a napon a „túszmentés” elnevezésű gyakorlatot kellett végrehajtani. A feladatban négy bevetési tiszt és egy mesterlövész vesz részt. A mesterlövésznek egy épület padlásrészében kell feljutnia és onnan célzott lövéseket adni egy másik épületben lévő mozgó célpontra, majd egy álló célra, amely ez esetben egy kisméretű korong. Ez idő alatt, a behatolást végző tisztek egy jelző gránáttal bemennek abba az épületbe, ahol a feltételezett elkövetők négy személyt ejtettek fogságba. A helyiségekben elhelyezett céltáblákra mindenkinek négy-négy célzott lövést kell leadni, maroklőfegyverrel, majd ezt követően a túszokat jelképező kilogrammos bábukat ki kell vinni a célvonalhoz.
A NEUTRONOS fiuk a feladatot 1 perc 04 másodperc alatt teljesítették, és ezzel a nyolcadikok lettek a 65 csapat közül, és legjobbak a külföldi csapatok versenyében megelőzve ezzel a svédeket és a németeket. Az eredmény annál is inkább figyelemreméltó, mivel az igen szigorúan pontozó bírák a versenyszámból összesen 11 csapatot kizártak köztük a másik két magyar csapatot is.
Ma a kombinált küzdelem versenyszámban mérik össze tudásukat a világ legjobb kommandósai, és nem könnyíti a dolgukat az sem, hogy Floridában nyár van, hiszen a feladatokat úgy kell végrehajtaniuk a csapatoknak a 30 fokos melegben, hogy végig teljes felszerelésben kell szerepelniük, beleértve a gázálarcot is.
A paksi csapat jó formában van, és bizakodva tekint a mai versenyre is.

Daubner Gabriella, sajtóreferens. Orlando, 2004. november 29.

*.*.*

Fényképek és az eredmények a versenyről: Forrás: itt

Csapat versenyek:
Hostage Rescue Photos
- 2004.11.29. - Hétfő





Eredmények: 2004. november 29., hétfő - Hostage Rescue Standings

Csapat név
Time In Seconds
Pontszám
Orange County SO - Stripes
54.43
65
Orlando PD - Black
58.07
64
Delray Beach PD
59.14
63
Lakeland PD
59.63
62
Orange County SO - Stars
60.32
61
Bradenton PD
61.96
60
Indian River County SO
63.38
59
Hungarian Neutron Police
64.76
58
...
...
...
Hungarian Police Academy Y
174.71
13
...
....
...
Hungarian Anti Organized Crime Uni Y
174.71
13
Kissimmee PD Y
174.71
13

Pritcher Scramble Photos - 2004.11.30. - Kedd



Eredmények: 2004. november 30., kedd - Pritcher Scramble

Csapat név
Time In Seconds
Pontszám
Orange County SO - Stars
76.82
65
Lakeland PD
77.96
64
Orlando PD - Black
79.25
63
NASA SWAT (KSC)
81.5
62
Indian River County SO
87.99
61
Leesburg PD
91.58
60
Palm Beach County SO
92.98
59
Orlando PD - Gold
94.37
58
West Palm Beach PD
95.87
57
Alachua County SO
97.53
56
Hungarian Neutron Police
98.73
55
....
....
...
Hungarian Police Academy
140.89
24
...
...
...
Hungarian Anti Organized Crime Un
277.99
4
....
...
...
Hollywood PD Y
316.08
2

Officer Rescue Photos - 2004.12.01. - Szerda





Eredmények: 2004. december 01., szerda - Officer Rescue Standings

Csapat név
Time In Seconds
Pontszám
Orlando PD - Black
129.67
65
Orange County SO - Stripes
130.33
64
Hungarian Neutron Police
132.06
63
Sweden (Team Sweden)
137.67
62
....
....
...
Hungarian Anti Organized Crime Unit
401.26
8
....
....
....
Hungarian Police Academy
422.87
6
....
....
...
Smyrna PD Y
452.87
5

Tower Scramble Photos - 2004.12.02. - Csütörtök







Eredmények: 2004. december 02., csütörtök - Tower Scramble

Csapat név
Time In Seconds
Pontszám
Orlando PD - Black
142.57
65
Alachua County SO
155.16
64
Orange County SO - Stripes
167.59
63
Indian River County SO
168.07
62
Lakeland PD
171.13
61
Hungarian Neutron Police
173.75
60
...
...
...
Hungarian Police Academy
297.09
15
....
....
...
Hungarian Anti Organized Crime Unit
320.28
11
....
....
...
Winter Park PD Y
557.15
3

Obstacle Course Photos - 2004.12.03. - Péntek

































Eredmények: 2004. december 03., péntek - Obstacle Course Standings

Csapat név
Time In Seconds
Pontszám
Hungarian Neutron Police
183.46
65
Federal Air Marshal Service
210.29
64
Orlando PD - Black
225.33
63
...
...
...
Hungarian Police Academy
274.52
52.1
...
...
...
Hungarian Anti Organized Crime Unit
653.97
7
Smyrna PD
718.36
6

Bronzérmesek a paksiak a kommandós világbajnokságon

A 22. kommandós világbajnokságot november végén Orlando városában rendezették meg, ahol a világ különböző kommandós-egységei mérték össze tudásukat. A Tolna megyei Neutron Bevetési Osztály versenycsapatának egyik tagja sem újonc, mindegyikük megfordult már Orlandóban. Az idei versenyen túszmentésben nyolcadik helyen végeztek a hatvanöt csapat közül, majd a sebesültmentésben harmadikak lettek, és az utolsó versenynapon ismét aranyérmet szereztek az akadálypályán. Így a Neutronos csapat az összetettben bronzérmes lett a kommandós világbajnokságon. A legjobb külföldi csapat tagjaiként a verseny huszonkét éves történetében először állhatott külföldi csapat a dobogóra. A csapat egyik tagja, Kéri Zoltán, pedig egyéni versenyszámban lett harmadik.

- 22nd Anniversary - S.W.A.T. Roundup 2004 -
Végső csapatpontszámok - Final Team Scores

Csapat név
Teljes pontszám
Orlando PD - Black
320
Lakeland PD
307
Hungarian Neutron Police
301
Indian River County SO
287
...
...
Hungarian Police Academy
110.1
...
...
Hungarian Anti Organized Crime Unit
43
Ohio County SO
40

Tolna Megyei RFK Neutron Bevetési Osztály csapatának tagjai:
Farsang János, Felhősi László, Járai Antal, Kéri Zoltán,
Kolep János, és Major Csaba.

Egyéni verseny:
Super Swat Cop - Csütörtök 04/12/02 - Super SWAT Cop eredmények

Competitor's Name
Agency
Final Time
Jens Kohler SEK Baden Wurttemburg
26:17
Kevin McGinley Osceola County Sheriff's Office
27:23
Zoltán Kéri Hungarian Neutron Police
28:18
... ...
...
Sándor Kiszel Hungarian Police Academy
35:27
.... ....
....
Dave McDaniel Lake County Sheriff's Office
46:25

Orlandoban a NEUTRONT ünnepelték
Daubner Gabriella, sajtóreferens beszámolója,
Orlando, 2004. december 04.
Utolsó beszámolóm azzal a kérdéssel kezdődött, hogy milyen érzés lehet egy toronyból kötélen leereszkedni, most pedig azt kérdezem, milyen lehet Orlando legszebb és legimpozánsabb szállodájának aulájában megélni azt, hogy sok száz ember, kemény kommandós harcostárs, bírók, szervezők, támogatók perceken át, több alkalommal állva tapsolnak meg egy kis magyar csapatot? Azt a csapatot, amely megmutatta Amerikának és az egész világnak, hogy ha a cél közös, ha csapatban és nem egyénben gondolkozunk, az egész világot le tudjuk győzni.
December 3-án, Orlandoban, a kommandós verseny utolsó számában világrekord született: a NEUTRONOS fiuk, tavalyi önmagukat felülmúlva, olyan időt értek el az akadálypályán, amelyet még soha, senkinek nem sikerült. Mindössze 3 perc 3 másodpercre volt szüksége a csapatnak, hogy leküzdje az akadályokat. A második helyen végző csapat ideje 3 perc 30 másodperc volt. Az akadálypálya összesen 17 elemből áll, köztük van az un Jakab létra, a kötélmászás, a falmászás, a vizesgödör. A versenyszámon ismét egy ötfős csapat vett részt, és az utoljára célba érő csapattag idejét veszik figyelembe a bírók. A NEUTRON gördülékenyen, hibátlanul, matematikai pontossággal hajtotta végre ezt a feladatot is.
A paksi fiúkról már sokan tudták, hogy ebben a számba legyőzhetetlenek. Mikor pályára léptek, a közönség szinte lélegzetvisszafojtva, csendben figyelte őket, majd mikor a vizes gödörhöz értek mindenki tapsolni, tombolni kezdett. Amikor pedig a célhoz értek, a gratulációk özönlöttek, az igazi öröm volt látható mindenki arcán.
Aznap este Orlando a paksi kis csapatot ünnepelte: a fiukra igazi érem-özön várt: újra meg újra dobogóra szólították őket. A NEUTRON nyerte el a legjobb külföldi csapat címet, harmadik lett a „Tisztmentés” versenyszámban, világbajnok akadálypályán, és bronzérmes az összetett versenyben. Dobogós lett Kéri Zoltán is. A szuperzsaru versenyszámban ismét elhódította a bronzérmet.
Az első bekezdésben azt a kérdést tettem fel, hogy milyen érzés lehet Orlandoban ennyi díjat átvenni, látni azt az őszinte örömet, és tiszteletet a résztvevők arcán? A választ is tudom: felemelő, nagyszerű, reményadó a jövőre nézve. A teljesítményért, a csodálatos eredményért köszönet illeti a fiúkat. Az eseménynek van azonban egy ennél is fontosabb üzenete: Pakson egy olyan csapat áll készenlétbe a valódi kemény helyzetek kezelésére, amely nemzetközi szinten is képes színvonalas, igazi profi munkát végezni. Köszönjük és gratulálunk!


A csapat december 9-én a délutáni órákban érkezett vissza Paksra..

PaksNET online információk