Pozitívan zárult
Pakson, a NAÜ-OSART nemzetközi utóvizsgálat
2005. február
28., hétfő
2005.
február 28-án befejeződött a NAÜ-OSART (Nemzetközi Atomenergia
Ügynökség - Üzemeltetés Biztonságát Vizsgáló Csoport) szakértői
vizsgálata. Az egyhetes munka során a nemzetközi szakértői
csoport a 2001. évi OSART vizsgálat és a 2003. évi üzemzavar
után tartott szakértői felülvizsgálat javaslatainak, ajánlásainak
megvalósulását és az előrehaladás megfelelőségét ellenőrizte.
A szakértő munkacsoport tagjai a kijelölt atomerőműves partnereik
segítségével vizsgálatot folytattak az atomerőmű egész területén
arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedéseket hozott a PA Rt.
a korábbi észrevételek alapján. A vizsgáló csoport kilenc
tagja között volt NAÜ alkalmazott, illetve Ausztriából, Bulgáriából,
Kanadából, Szlovákiából, Svájcból, és az Amerikai Egyesült
Államokból különböző szakértők.
Az értékelés során helyszíni bejárásokkal, ellenőrzésekkel
és személyes interjúkkal gyűjtöttek információkat. A vizsgálócsoport
konzultációkat folytatott az erőmű dolgozóival, a helyszínen
ellenőrizték az erőmű berendezéseinek állapotát, valamint
az atomerőmű működését szabályozó dokumentumokat. A vizsgálat
során megbizonyosodtak a 2003. év után elindított, a biztonságos
működést erősítő folyamatok előrehaladásáról.
A korábban tett ajánlások teljesülését pozitívan értékelte
a NAÜ utóvizsgálata. A mostani értékelés a 2001-ben és 2003-ban
tett, összesen 80 ajánlás 71%-át teljes mértékben megvalósították,
29%-át pedig „megfelelő előrehaladásúnak” minősítette Miroslav
Lipar, a szakértői csoport vezetője.
A sajtótájékoztatón Miroslav Lipar többek között elmondta,
hogy a PA Rt. vezetése elkötelezett az erőmű biztonságának
megtartása és folyamatos javítása érdekében, illetve elkötelezettje
annak, hogy nukleáris biztonság abszolút prioritást élvezzen
az atomerőműben. A vizsgáló csoport vezetője kiemelte, hogy
az itt létük során a csapat minden információhoz hozzájutott,
és lehetőségük volt arra is, hogy önállóan függetlenül ellenőrizzék
le azokat az információkat, amelyeket kaptak, és amiket fontosnak
tartottak a vizsgálat szempontjából. A csapat megállapította,
hogy mint a paksi vezetők, mint az alkalmazottak nagyon nyitottak,
és nagyon őszintén beszéltek minden felvetett kérdésről -
mondta Miroslav Lipar úr.
Ezt követően Kovács József, a PA Rt. vezérigazgató úr mondta
el véleményét:
- Lipar úr által elmondottak alapján, bátran kijelenthetem,
hogy büszkék lehetünk az elmúlt hét vizsgálati programjának
eredményére. A paksi atomerőmű két nagyon fontos dolgot igazolt
az elmúlt héten. Az egyik, hogy a nukleáris biztonság a paksi
atomerőmű számára rendkívül fontos dolog. A vizsgálók az itt
végzett ellenőrzés során láthatták, tapasztalhatták, hogy
valóban, amit a jövőképünkben megfogalmaztunk: a paksi atomerőmű
a lehető legbiztonságosabban termeljen nukleáris energiát,
az így is történik Pakson. A másik igen fontos megállapítása
a teamnek, hogy vajon a paksi atomerőmű megtett-e mindent
annak érdekében, hogy még egy olyan esemény ne következhessen
be, mint 2003 áprilisában. A válasz az, hogy igen. Megtett
a paksi atomerőmű mindent, és megtesz mindent annak érdekében,
hogy hasonló esemény ne következhessen be.
Magam részéről nagy jelentőséget tulajdonítok a nemzetközi
vizsgálatoknak. Ezeknek az eredménye úgy gondolom, hogy meghatározza,
és hatással van egy atomerőmű társadalmi elfogadottságára,
ami jelenleg 75%. Azt, hogy tudjuk igazolni biztonságos működésünket,
garanciát jelent a jövő terveinek megvalósításához. Úgy gondolom,
hogy a paksi atomerőmű biztonságosan képes üzemelni napjainkban,
akkor képes még 20 évig biztonságosan üzemelni. Éppen ezért
az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos törekvésünket mindenképpen
erősíti, igazolja egy ilyen nemzetközi vizsgálatnak az eredménye
- mondta Kovács József vezérigazgató úr.
Webszemle:
- Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) - www.mfa.gov.hu –...
-
Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése (pdf) - www.haea.gov.hu - ...
Videóriport:
Sajtótájékoztatón készült videó - közvetlen link
A videó ideje 15'46, képaránya 4:3, és felbontása - 720x576 (DVD).