| 2005. június
12-22. között immár harmadik alkalommal ad otthont Paks a
Marx György professzorról elnevezett sakk-emlékversenynek.
A Paksi Atomerőmű Rt. főtámogatásával megrendezett hatfős
tornán három-három magyar és külföldi nemzetközi sakk-nagymester
ül asztalhoz. A címvédő svájci Viktor Korcsnoj, az izraeli
Emil Sutovszkij, az indiai Krishnan Sasikiran valamint Almási
Zoltán és a két paksi sakkozó, Berkes Ferenc és Ács Péter
rész-vételével oda-visszavágós rendszerben zajlik a paksi
viadal.
Hazánk legerősebb sakkversenyéről információt gyűjthetnek,
illetve a partik alakulását is nyomon követhetik az interneten
a www.atomeromuse.hu/marxgy
oldalon.
A sakkozás nagyágyúi ismét Pakson
A III. Marx György Emlékversennyel folytatódik Pakson az
a kiemelkedő színvonalú sakkesemény sorozat, amely a három
éve elhunyt fizika professzor Marx György emlékét hivatott
ápolni.
A június 12-22. között megrendezésre kerülő verseny az év
legrangosabb hazai tornája, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű
Rt. tudhatja maga mögött, védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója
Kovács József vállalta. A tíznapos rendezvény fő tornája a
paksi Energetikai Szakképzési Intézet Főiskolájában zajlik
majd hat fő részvételével naponta 15 órától. A tavalyi győztes
svájci „veterán” Viktor Korcsnoj mellett, még két külföldi
szupernagymestert kapott meghívást a 2616 élőátlagú, FIDE
XV. kategóriájú tornára. Az Európa-bajnok, és a moszkvai Euroflot
Open idei győztese Emil Sutovszkij Izraelből valamint India
háromszoros bajnoka Krishnan Sasikiran. A magyar résztvevők
közül Almási Zoltán ötszörös magyarbajnok, az ezüstérmes olimpiai
válogatott tagja, a magyar ranglista harmadik helyezettje
szerepel új meghívottként, valamint a két paksi fiatal, a
lendületesen fejlődő Berkes Ferenc és a szintén olimpiai ezüstös
Ács Péter alkotják a mezőnyt. A tavalyi rendezvény sikereként
a színvonalas és a hasonló versenyeknél jóval több döntést
hozó játszmát említik a szakemberek. A békülékeny döntetlenek
elmaradása az idei torna esetében is borítékolható, hiszen
Almási, Sutovszkij és Sasikiran asztalhoz ültetése erre biztos
garanciát ígér. Az esélylatolgatásnál tartva a „címvédő” Korcsnojt
kell elsőként említeni, aki tavaly alapos leckét adott a „fiatalságnak”,
hajlott kora ellenére könnyed és fiatalosan friss játékkal
lepte meg ellenfeleit, az elsőségért folyó küzdelemben nem
akadt vetélytársa. Berkes Ferenc a helyiek büszkesége, második
helyezésével messzemenően igazolta a tehetségében bízó szakembereket,
az idei versenyen erősebb mezőnyben lesz alkalma bizonyítani.
Almási Zoltán nagy küzdő, harcos játékát az olimpiai csapatban
is sokszor csodálhatták a magyar sakkrajongók, vélhetően most
sem fognak csalódni. Zoli a nemrégiben véget ért magyarbajnokságon
ugyan csak holtversenyes elsőséget szerzett, de ígéretes formát
sejtető, élvezetes játszmákat láthattunk tőle. Papírforma
szerint a legmagasabb értékszámú Emil Sutovszkij a torna favoritja,
akitől szintén izgalmakban bővelkedő játékot vár a szakértő
közönség, az izraeli versenyző korábban még nem járt hazánkban
csakúgy mint Sasikiran aki a legismertebb indiai, Anand mögött
a második számú versenyző hazájában. A paksi Ács Péter vizsgaidőszaka
dacára is vállalta a játékot, hogy megmutassa magát a helyi
szurkolóknak és miután iskolai tanulmányai miatt az utóbbi
évben egyéni versenyen alig-alig ült asztalhoz, a sakkéhségével
bizonyára nem lesz gond.
A sakkjáték igazi ünnepének ígérkezik ez a tíz nap, a szervezők
az internetes nézettség tekintetében minden korábbi nézőcsúcs
megdöntésére számítanak. A verseny főbírája Verőczi Zsuzsa
nagymesternő lesz, aki a rendezvény nemzetközi szaksajtó felelőse
is, az ő tollából megjelenő tudósítások, interjúk a sakkozás
világában ismert sakk honlapokon jelennek majd meg.
A főversennyel párhuzamosan egy nyílt verseny is zajlik majd,
amelyen közel hatvan játékos jelezte indulási szándékát, köztük
svéd, ukrán, szlovén és amerikai versenyzőket találunk a verseny
önálló honlapján amelynek címe: (www.ase.hu/marxgy). Ezen
az oldalon internetes élőközvetítéssel kísérhetik figyelemmel
a főtorna játszmáit az érdeklődők, a helyszínen szakkomentátorok
közvetítik az egyes fordulók játszmáit.
A rendezvény megnyitójára 11.-én szombaton 19 órakor kerül
sor, a főverseny első fordulójára 12.-én kerül sor és az egyes
fordulók naponta 15 órától kezdődnek. A kísérő verseny 14-én
kezdődik, a szervezők ezen a napon 14 óráig fogadják a helyszínen
nevezőket.
--- Molnár Béla ---
A verseny 1. fordulója
A parádés párosítás, izgalmas rajtot ígért már a vasárnapi
első fordulóban a III. Marx György emlékversenyen. Pakson
szombaton este tartották meg az emlékverseny megnyitóját,
Horváth Miklós, a Paksi Atomerőmű Rt. karbantartási igazgatója
köszöntötte a vendégeket, üdvözölte a verseny meghívott résztvevőit,
ahol a 74 éves Viktor Korcsnojt vastaps köszöntötte. A tavalyi
verseny győztese a megnyitót követő párosításon az ötös rajtszámot
húzta, így az első fordulóban az indiai Sasikirannal került
párba. A torna legmagasabb értékszámú sakkozója Emil Sutovszkij
az Európa-bajnok és junior világbajnok izraeli nagymester
a sorszámhúzásnál is tartotta a papírformát; szerencsés kézzel
az egyes rajtszámot emelte ki a borítékból. Ez a szabályok
értelmében két egymást követő világos játszmát jelent számára
az első két fordulóban, ami a legoptimálisabb kezdet. Ellenfele
a magyar ranglista harmadik Almási Zoltán lett, akinek a borítékja
- nem kis bosszúságára - a hatos sorszámot rejtette. A harmadik
párt, a hazai rangadó Ács – Berkes találkozó jelentette. Berkes
a legszerecsétlenebbnek számító négyes számot választotta,
ami két sötét csatát jelent a rajtnál, míg Ács Péternek utolsó
húzóként a megmaradt hármas szám jutott, így kapta csapattársát
ellenfélül a kezdethez.
Az élesre sikeredett párosítás, izgalmakban bővelkedő rajtot
hozott az első fordulóban. Az izraeli Sutovszkij esetében
csak az időzítés volt a kérdés, hogy mikor „borítja fel a
táblát” egy tőle megszokott tisztáldozattal, miután Almási
királya közelébe jut. A fenti forgatókönyv beteljesedni látszott
a mérkőzésen, miután 40 perces gondolkodást követően megvillant
a penge Sutovszkij kezében. Igaz a partit követő elemzésben,
a rendkívül éles állásban tervezett tisztáldozata lyukasnak
bizonyulhatott volna, ha Almási - a kölcsönös hallucináció
következtében - nem a döntetlent eredményező lépésismétlést
választja.
A hazai pár, Ács és Berkes a baráti kézfogást követően azonnal
kést rántott, pillanatnyi kétséget sem hagyva a küzdelem kérdésében.
A megnyitásban Berkes otthonosabban mozgott és könnyedén tért
ki a szúrások elől, majd egy visszavágást követően érezhető
előnyhöz jutott.
Ács Peti a nehéz helyzetekben rá jellemző találékonysággal
keresett és talált taktikai ellenesélyeket és Berkes hibáját
kihasználva kis híján kiütötte a fegyvert ellenfele kezéből,
tisztelőnyhöz jutott. A befejező szakaszban Berkes ellenfele
bizonytalan királyát célozva meg, örökös sakkal mentette a
fél pontot.
Korcsnoj sötéttel is ambiciózus játékkal kezdett, bár lassabbnak
bizonyult ellenfelénél, ezért a megnyitást követően jelentős
időhátrányba került. A táblán is kissé hátrébb szorította
őt a fiatal indiai, aki az előny fokozásán töprengve maga
is jelentősen fogyasztotta az időt. A játszma csúcspontjához
közeledve, mindketten jelentős időzavarban szaporázták a lépéseket,
amikor is a veterán Viktor - egy lépésének nagyobb nyomatékot
adva – jókora csapást mért az időmérő szerkezetre, ami ettől
egyszerűen kikapcsolt. Az ominózus jelenet az időzavar csúcsán,
jókora jelenlétet követelt a verseny főbírájától, ez alighanem
a legnagyobb rémálom ami történhet a versenybíróval. A rövidebb
szünetet követően Verőczi Zsuzsa nagymesternő egy tartalékóra
beiktatásával ismét uralta a helyzetet és folytatódhatott
a párharc. Korcsnoj kisebb anyagi előnyhöz jutott a folytatásban
de az indiai Sasikiran aktív könnyűtisztjeivel könnyedén tartotta
az egyensúlyt, így a harmadik mérkőzés is pontosztozkodást
eredményezett.
Az első forduló eredményei:
Szutovszkij (izraeli, 2665) - Almási Zoltán (2628) döntetlen
Sasikiran (indiai, 2642) - Korcsnoj (svájci, 2619) döntetlen
Ács Péter (2525) - Berkes Ferenc (2617) döntetlen
--- Molnár Béla ---
A verseny 2. fordulója - Három világos
győzelem
Éles összecsapásokat és három világos győzelmet hozott a
III. Marx György emlékverseny második játéknapja. Vérpezsdítő
küzdelem jellemezte a forduló játszmáit, ami az Almási – Berkes
találkozóban már a megnyitásban megkezdődött a Honvéd éltáblás
nagymestere egy tisztáldozatos, éles változatban előkészített
nagyerejű újítással lepte meg a paksiak klasszisát. Berkes
a táblánál hosszas gondolkodás után sem talált meggyőző felállást
ellenfele házi változatára és a világos vezérszárnyi gyalogok
biztosították Almási győzelmét.
Ács Péter nehéz lélektani hátránnyal ült asztalhoz Viktor
Korcsnoj ellen, aki a tavalyi tornán mindkét alkalommal legyőzte
olimpikonunkat. Korcsnoj a megnyitásban nem tűnt meggyőzőnek,
Péter ötletes gyalogáldozattal kavart és kényelmes játékhoz
jutott. A végjátékhoz közeledve úgy tűnt pontosztozkodással
zárul a „mumus” elleni mérkőzés, amikor is egy pontatlan folytatás
eredményeként, hirtelen a nagy Viktor ölébe hullott a pont.
Korcsnoj szokása egyébként, hogy a játszma alatti frissességét
biztosítsa, általában kihagyja az ebédet a programból és miután
ellenfelét részben „elfogyasztotta”, teátrális mozdulatok
kíséretében felbontja a magával hozott banánját is. Ha a mérkőzés
elhúzódik a „nagy Öreg” nejlonzacskójából előkerül a csodafegyver
is; a csokoládé.
Sutovszkij második világos partiját játszotta ezúttal az indiai
„kis ember” Sasikiran ellen. A találkozó az első játszmához
hasonlóan a spanyol megnyitással indult, ami az izraeli játékos
kedvenc fegyvere. Az indiai ügyes felépítést talált a megnyitásban
és a támadást erőszakoló ellenfele kis híján túlfeszítette
a húrt, ami a külső szemlélők számára is nyílván valóvá vált.
Amint hátrányosra fordult a helyzete, Sutovszki izgett-mozgott
a széken, oda-oda pisszegett a játszmáját befejező Korcsnojnak,
aki a szokásosnál kissé hangosabban diskurált. Ám amint fordult
a kocka, az izraeli nagymester nyugodtan hátradőlt székében,
kedélyesen körül pillantott, még a közelgő időzavar sem okozott
problémát számára. Bár az órája már csak másfél percet mutatott,
minőség előnyét lelkesen próbálta érvényesíteni, egy elmélet
által ismert „hulla remi” állásban. Az indiai, a szabályok
értelmében igényelhette volna a döntetlen megállapítását,
de mint ahogy 2000-ben a Lékó-Kramnyik rapid találkozón, itt
sem történt meg a remi igénylés, ezért amikor Sasikiran gondolkodási
ideje elfogyott a verseny főbírája Verőczi Zsuzsa kénytelen
volt megállapítani a vesztést. Elképesztő hiba egy világklasszis
versenyzőtől, szabályismeretből bukott el ezen a mérkőzésen.
A 2. forduló eredményei:
Almási Zoltán (2628) - Berkes Ferenc (2617) 1 - 0
Korcsnoj (svájci, 2619) - Ács Péter (2525) 1 - 0
Szutovszkij (izraeli, 2665) - Sasikiran (indiai, 2642) 1 -
0
A verseny állása:
1-3. Almási Zoltán, Viktor Korcsnoj és Emil Szutovszkij 1,5
pont
4-6. Ács Péter, Berkes Ferenc és Krishnan Sasikiran 0,5
A 3. forduló párosítása:
Sasikiran - Almási
Ács - Szutovszkij
Berkes – Korcsnoj
--- Molnár Béla ---
A verseny 3. fordulója - Korcsnoj az élen
A harmadik játéknap sem okozott csalódást
a sakkjáték szerelmeseinek a III. Marx György emlékversenyen.
A játékosok mellett a nézők is egyre inkább belemelegednek
a versenybe, aminek nem csak az időjárás változás az okozója,
mint inkább a játszmákban tapasztalt küzdelem hőfoka. Tény
hogy a 15 órátó kezdődő fordulókon kezd benépesülni a paksi
főiskola díszelőadója.
A sakkjáték sajátossága, hogy az internetes közvetítésnek
köszönhetően a legkényelmesebb sakkbarátokat is lehetőség
nyílik bevonni a játszmák élvezetébe, legyen akár a világ
másik felén, méghozzá ahol a leginkább jól érzik magukat;
a saját otthonukban. Az ún. online közvetítés amely a verseny
honlapjáról (www.ase.hu/marxgy) érhető el, több ezer érdeklődőt
vonz az egyes fordulókon, különösen a mindenki kedvencének
számító Korcsnoj játszmáit kíséri nagy érdeklődés. Tegyük
hozzá; méltán! A 74 éves sakkmatador az utóbbi két fordulóban
„lemészárolta” fiataljainkat és máris az élre állt. Bár a
versenynek még koránt sincs vége, az már látható, hogy a nagy
Viktor elemében van Pakson.
A Berkes – Korcsnoj összecsapáson a fiatal paksi bátran játszott,
talán túlságosan is, amikor a legnagyobb védekező hírében
álló Korcsnojnak három gyalogot áldozott a támadás érdekében.
Korcsnoj amint kiderült nem kedveli a meseszámokat és megelégedett
két gyalog leütésével is, megerősítette a hadállását és azután
tényleg nem volt mese! Feri a leegyszerűsödött sima gyaloghátrányos
állásban akceptálta ellenfele végjáték teknikáját és eltekintve
a reménytelen folytatástól, feladta a játszmát. Ez a gesztusa
kissé megzavarta a hírközlést, sokan döntetlen eredményt regisztráltak,
míg az elemzőteremből kifelé siető Berkes Feri tisztázta a
történteket.
Sasikiran – Almási párharcban sötét kisebb javítással élt
egy divatos változatban, fejlődési előnyhöz jutott és megragadta
a kezdeményezést. Az indiai versenyző időben kapcsolt és pontos
játékkal tartani tudta a pozíciót, néhány egyszerűsítő csere
a szimmetrikus gyalogállásban elegendőnek bizonyult a kiegyenlítéshez
és a játszma a 30. lépésben döntetlennel zárult.
Az Ács – Sutovszkij párharc a szicíliai védelem Szvesnyikov
változatában igazi csemegének számított. Ács Péter eddigi
legnagyobb skalpját Lékó-ét épp ebben a változatban szerezte
a 2002 Tehetség és Kurázsi versenyen. Két taktikus kemény
csatáját élvezhette a közönség. A játszma sokáig az elmélet
által kitaposott ösvényen haladt, míg Sutovszkij a 15.lépésben
eltért az ismert folytatástól, majd egy gyalogáldozat mellett
döntött. Péter felhúzta a kesztyűt aminek eredményeként egy
nehezen áttekinthető pozíció alakult ki a középjátékban. Világos
királya csiklandós helyzetben maradt és Sutovszkij mindent
elkövetett, hogy hozzáférjen Péter hadállásához. A játszma
az időzavarban a villámkezű izraeli előnyét hozta, ám a 41
lépést feleslegesen gyorsan tette meg, elmulasztva ezzel egy
nyerőesélyes folytatást. Péter megragadta a kínálkozó lehetőséget,
hiába váltotta át ellenfele a gyalogját vezérré, a paksi fiú
örökös sakkal biztosította a döntetlent.
A 3. forduló eredményei:
Sasikiran (indiai, 2642) - Almási Zoltán (2628) döntetlen
Ács Péter (2525) - Szutovszkij (2665) döntetlen
Berkes Ferenc (2617) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1
A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 2,5 pont
2-3. Almási Zoltán és Emil Szutovszkij 2
4-5. Ács Péter és Krishnan Sasikiran 1
6. Berkes Ferenc 0,5
A versenyzők:
Szutovszkij (izraeli) 2665
Sasikiran (indiai) 2642
Ács Péter 2525
Berkes Ferenc 2617
Korcsnoj (svájci) 2619
Almási Zoltán 2628
A 4. forduló párosítása:
Ács - Almási
Berkes - Sasikiran
Korcsnoj – Szutovszkij
--- Molnár Béla ---
A verseny 4. fordulója - Korcsnoj
mesterhármasa
A III. Marx György emlékverseny 4. fordulójában a veterán
svájci nagymester Viktor Korcsnoj sorozatban harmadik győzelmét
aratta. Ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámmal rendelkező
versenyzője, az izraeli Sutovszkij kellett meghajoljon a rutinos
öreg harcos előtt.
Viktor Korcsnoj, akiről 1975-ben a Karpovval vívott világbajnoki
mérkőzés kapcsán azt hangoztatta a szaksajtó, hogy a hatvanas
években volt pályája csúcsán és csillaga már leáldozóban van,
legyőzőjét a nálánál két évtizeddel fiatalabb Karpovot túlélte
a sakktáblán. Míg a XII. világbajnok már csak bemutató tornákon
szerepel, az akkori párosmérkőzés vesztese Korcsnoj sokadik
virágzását éli, ötödik évtizede áll a világ élvonalában. A
paksi szervezők bravúrja, hogy az élő sakklegenda játékát
ismét élőben csodálhatjuk és a mutatott játék alapján elismeréssel
adózhatunk a ténynek; a legenda tovább él.
Az ellentámadás nagymestereként emlegetett klasszis tavaly
kimerítő leckét adott a fiataloknak, ám az izraeli Sutovszkij
akkor kimaradt az óráról. Az első „pótvizsga” jól indult az
újfiúnak, a megnyitásban tökéletesen adta vissza a tananyagot,
sőt már-már rápirított mesterére aki túl könnyű kérdésekkel
vizsgáztatta. Ám amikor a neveletlen fiatal könnyelműen át
akarta venni az irányítást, a Tanár Úr rácsapott a katedrára
és a megszeppent diák nem kerülhette el a bukást. Játszmájuk
fordulatos küzdelmet hozott, Korcsnoj jobban bírta idegekkel
és Sutovszkij könnyelmű tisztáldozatát követően, könnyedén
szerelte le a támadást. A végjátékban a tisztelőny érvényesítése
csak technika kérdése volt, annak pedig igazán nincs híján
a „Nagy Öreg”.
Berkes Feri két vereség nyomasztó terhével a lelkén ült asztalhoz
a negyedik játéknapon az indiai Sasikiran ellen. A vereség
után a legjobb gyógyszer a győzelem, ám néha csak a fájdalom
csillapítására futja és a megcsappant önbizalom helyreállítására
megfelelő egy döntetlen is. Ezt a receptet követte Feri is
és az előző napi vakmerő játék után, most óvatosabban építette
fel az állását. Sasikiran, - az addig üssd a vasat amíg meleg!-
mondást követve sötéttel is megpróbálta zavarba hozni a rossz
lelkiállapotban játszó ellenfelét, de próbálkozását a paksiak
örömére nem koronázta siker és a játszma a 33. lépésben döntetlennel
zárult.
Az Ács – Almási párharc is csemegének ígérkezett a sakk-kedvelők
számára. A két fiatal a csapatbajnoki mérkőzéseken már jó
néhány alkalommal találkozott egymással és bár Almási mérlege
kedvezőbb az összehasonlításban, Péter világossal veszélyes
ellenfélnek ígérkezett. A játszma megnyitása a divatos vezérindiai-védelemben
zajlott. Péter támadást szimatolt a sötét király ellen és
felégetve maga mögött a hidakat rárontott ellenfelére, de
figyelmen kívül hagyott egy erőteljes vezérszárnyi ellenjátékot
és támadása kifulladt, ami a játszma elvesztését jelentette.
Ezzel Almási felzárkózott Korcsnoj mögé, ami izgalmakat igér
az 5. fordulóra, ahol Almási-Korcsnoj mérkőzés zárja majd
az első félidejét a versenynek.
A 4. forduló eredményei:
Ács Péter (2525) - Almási Zoltán (2628) 0 - 1 (Vezérindiai
védelem, 36)
Berkes Ferenc - Sasikiran (indiai, 2642) döntetlen (Angol
megnyitás, 33)
Korcsnoj (svájci, 2619) - Szutovszkij (izraeli, 2665) 1 -
0 (Angol megnyitás, 68)
A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 3,5 pont
2. Almási Zoltán 3
3. Emil Szutovszkij 2
4. Krishnan Sasikiran 1,5
5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1
Az ötödik forduló párosítása:
Almási - Korcsnoj
Szutovszkij - Berkes
Sasikiran - Ács
--- Molnár Béla ---
A verseny 5. fordulója - Félidő a paksi
tornán
Az ötödik fordulóval lezárult a III. Marx György emlékverseny
első félideje. Korcsnoj megőrizte vezető pozícióját, a verseny
győzelemért folyó versenyfutásban a jelen helyzetben leginkább
Almási Zoltán veszélyeztetheti a svájci nagymestert, de Emil
Sutovszkij feltámadására is sokan esküsznek. Az ötödik játéknap
legnagyobb érdeklődéssel kísért összecsapása az Almási – Korcsnoj
játszma kölcsönös taktikázással indult. Almási tekintettel
riválisa félpontos előnyére, a bombabiztos francia-védelmet
várta, de Korcsnoj öreg róka, megint ravaszul csavart egyet
a labdán. A királygyalog lépésre a nyílt megnyitások felé
irányította a játékot 1.-e5 válasszal, Almási némi töprengés
után eltért a kedvelt spanyoljától amiben pedig legutóbb a
magyar bajnokságon Portisch ellen nyert szépségdíjas játszmát.
Választása az olasz megnyitásra esett és a játszma sokáig
őt igazolta, Korcsnoj mélyen eltöprengett a középjátékban
és gondterheltnek látszott, időnként türelmetlenül dobolt
ujjaival az asztalon. Ez utóbbi gesztusa nem aratott sikert
Almásinál, aki reklamált is a versenybírónak. Sorry! – mondta
kurtán Viktor, majd néhány perc múlva ismét elfeledkezve magáról
az asztalon kocogtatta körmeit, őrületbe kergetve ellenfelét.
Pedig ő is érzékeny az ilyesfajta figyelem elterelő manőverekre.
Anno a Petroszjan ellen vívott ogyesszai párosmérkőzésén -
midőn ellenfele a spiritiszta mutatványnak beillő asztalrezegtetéssel
próbálkozott - alaposan rendre utasította Petroszjant.
Eközben a sakktáblán inkább az idős nagymester érezhette magát
zavartnak, Almási fokozatosan fölényes pozícióhoz jutott.
Ám az időzavaros kapkodásban több nyerő esélyt mulasztva,
a magyar fiú végül elforgácsolta előnyét és amikor az időellenőrzés
a végéhez érkezett, csupán egy tökremi bástyavégjáték árválkodott
a táblán.
Korcsnoj megrögzött harcos. Ismert történet, hogy amikor Kubában
rendezték az olimpiát a nagymesterek több szimultánt is adtak.
Szinte valamennyin részt vett egy szenvedélyes sakkozó: Che
Guevara… Minden szovjet döntetlent engedett neki… Ám Korcsnoj
„szigorúan” játszott ellene és legyőzte őt.
Berkes Feri szintén a meglepetés fegyvert húzta elő és életében
talán először, Aljechin védelmet játszott. Sutovszkij ugyan
pozíció előnyhöz jutott, ám nem igazán érezte az állást és
előnye hamar elolvadt, Feri értékes döntetlent szerzett.
A Sasikiran – Ács játszma zártan indult és Péter ezúttal óvatosan
játszott. Az elmélet által jól ismert változatban az egyensúly
megmaradt és a 42. lépésben döntetlenül végződött a harmadik
találkozó is, csakúgy mint az első fordulóban.
A pénteki szabadnapot követően folytatódnak a küzdelmek, kérdés,
hogy az élen álló 74 éves svájci nagymester, fizikálisan hogyan
bírja majd a versenyt a nyomában lihegő fiatalokkal.
A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 4 pont
2. Almási Zoltán 3,5
3. Emil Szutovszkij 2,5
4. Krishnan Sasikiran 2
5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1,5
A szombati 6. forduló párosítása:
Almási - Szutovszkij
Korcsnoj - Sasikiran
Berkes – Ács
--- Molnár Béla ---






A verseny 6. fordulója - „Alma” kitette az indexet
A pénteki szabadnapot követően a hat résztvevős sakk tornán
kezdetét vették a visszavágó mérkőzések. A nap sláger mérkőzésének
az Almási – Sutovszkij párharc ígérkezett. Zoli nagy játékkedvvel
ült asztalhoz ezen a napon is, miután Verőczi Zsuzsa nagymesternő
a verseny főbírája pontban 15 órakor elindította az órákat,
a két sakkozó villámgyorsan kidobálta a szicíliai védelem
Szvesnyikov változatának alapállását. Ez a védelem jórészt
lerágott csont a sakkelmélet számára, ahol a főváltozatok
ismerete kávéházi pancserek számára tartogatott mentőkérdésnek
számit. Sötét aktív játék lehetősége - amit ez a védelem nyújt
- sok hívet szerzett az orosz nagymesterről elnevezett változatnak.
Emil Sutovszkij is a neves hívek közül való, ezen a tornán
Ács Péter ellen már bevetette a „Szvesit” és újításának köszönhetően
kitűnő álláshoz is jutott. Ezen felbátorodva ismét előhúzta
a régi fegyvert, ám ezúttal a megnyitás meglehetősen balul
sült el. Almási taktikusan saját fegyverét fordította az izraelinek,
egy tisztáldozatos változattal átvette a játék irányítását,
védekezésre kényszerítve a mezőny legmagasabb értékszámú játékosát.
Szutovszkij rövid töprengés után egy újítást hozott, visszaadva
a tisztet gyaloghátrányt vállalt bízva abban, hogy cserébe
ismét kézbe veheti majd az események irányítását. „Alma” kitűnően
reagált - akár egy spanyol torreádor - kitért az öklelés elől,
királyával egy szokatlan gondolatot követve, hosszú oldalra
sáncolt. Sötét ezt a pofon egyszerű tervet vélhetően figyelmen
kívül hagyta, stratégiailag eldőlt a játszma, sötét törvényszerűen
játék nélkül maradt és csak idő kérdése volt a kegyelemdöfés.
Almási lenyűgözően könnyed játéka nehéz helyzetet teremtett
a versenyben vezető Korcsnoj számára, akinek ezen a napon
nagyon nem ment a játék. A megnyitásban túl óvatosan játszva,
nehézkes, zárt felépítést alkalmazott az indiai ellen, aki
gond nélkül egyenlített ki és míg a svájci bajnok lassan kibontakozó
királyszárnyi játéka meglehetősen dadogósra sikeredett, Sasikiran
másik szárnyon vezetett ellenjátéka gyalognyeréssel zárult.
Korcsnoj úgy tűnt - nem először a versenyen - nagy gondba
került! „Semmi baj! az néki a tulajdonsága, Hogy ha nő veszélye,
nő a bátorsága” Valóban, a Toldiból vett hasonlat pontosan
jellemzi Korcsnoj személyiségé. Az indiai szinte az egész
játszmában előnyben volt, a küzdelem már a hetedik órájába
lépett, ám a veterán nagymester tartotta az állást és ugyan
már csak két percet mutatott az órája, ám a fáradhatatlan
Viktor pontos játékkal döntetlenre vezette a játszmát. Nagy
mentés volt!
A paksi fiatalok rangadója - csak úgy mint az első fordulóban
- óvatos játék mellett döntetlennel zárult. Ács váratlanul
nem a kockázatos királyindiai védelmet, inkább a jó öreg vezércselt
választotta ott is kicsit eltérve a korábbi játszmáitól. Feri
is óvatos volt, veszélyt szimatolva biztosította állását,
a játszmát így leginkább a fogás keresés jellemezte. A pontszerzés,
csakúgy mint Sasikiran esetében továbbra is várat magára.
A jelen állás alapján Almási felzárkózott Korcsnoj mellé és
játékát figyelve az index továbbra is kint maradhat, esély
van rá, hogy lendülete az előzést is lehető teszi. Korcsnojt
persze sosem lehet leírni, most rajta a sor, hogy újabb fokozatra
kapcsoljon.
6. forduló eredményei:
Almási – Sutovszkij (izraeli) 1-0
Korcsnoj – Sasikiran (indiai) 1
Berkes – Ács 1
A verseny állása:
1-2. Korcsnoj, Almási 4,5
3-4. Sasikiran, Sutovszkij 2,5
5-6. Berkes, Ács 2,0 pont
Molnár Béla
A verseny 7. fordulója - Korcsnoj ismét
az élre vágott
Nem lehet panasza Korcsnojnak a szerencsére, az utóbbi fordulókban
legendás szívóssága mellett, a Fortunával kötött barátsága
is megbonthatatlannak tűnik a III. Marx György emlékversenyen.
Ismét nehéz állásból menekült, sőt ellenfele időzavarát kihasználva,
teljes pontot kasszírozott a vasárnapi 7.fordulóban. Ezzel
a váratlan pontszerzéssel Korcsnoj hatalmas lépést tett a
torna megnyerése felé, hiszen a hátralévő három fordulóban
két alkalommal is a világos színeket vezetve ül asztalhoz.
Találkozójuk Ács Péterrel a fehér bábukat vezető paksi fiú
számára indult jól, miután Korcsnoj a szokottnál gyorsabban
lépegetett kedvenc nyílt spanyoljában, hamar eljutottak a
játszma 16. lépéséhez. Itt Péter ügyesen eltért a korábban
játszott folytatástól és Korcsnoj pontatlan játékát kihasználva
jelentős álláselőnyhöz jutott. Sötét királya a tábla közepén
rekedt, világos kedvére való állásban válogathatott a támadó
lehetőségek közül. Péter legfőbb erénye, hogy kitűnően számol
a taktikus állásokban és a gyenge király számára; mint bikának
a vörös posztó… Ám Korcsnoj, mintha megbabonázná ellenfeleit,
azok sorra puskázzák el ellene a jobbnál jobb lehetőségeket.
Most sem történt ez másként. Péter nem találta el a helyes
tervet és még vezért is cserélt, amivel végképp elillant előnye.
Az időzavarban Korcsnoj szigorú precizitással használta ki
a centrumgyalogjaiban rejlő lehetőséget és a 65. lépésben
megszerezte negyedik győzelmét.
A Berkes – Almási mérkőzésen az angol megnyitásban mindössze
17 lépéspár született döntetlen, ami talán az első kijátszatlan
mérkőzése a tornának. Berkes respektálta Almási kitűnő formáját
és óvatosan kezdett, majd miután a kialakult pozíció nem igazán
ihlette meg a paksiak első táblását, egy döntetlen ajánlattal
„faggatta” ellenfelét a pozícióról. Almási néhány pillantást
vetett Korcsnoj siralmas királyállására és úgy döntött, hogy
ezúttal nem kockáztat; némi töprengés után a taktikázás mellett
döntött és elfogadta a békejobbot.
A Sasikiran – Sutovszkij találkozó a csalódott versenyzők
mérkőzése volt. Sasikiran még nyeretlen, és Sutovszkij számára
már elment a hajó… Persze, az Élő Árpád matematikus által
kifejlesztett és róla elnevezett élőpont számítás minden játszmát
tét mérkőzéssé tesz, hiszen a teljesítménytől függően változik
a versenyzők értékszáma, így az egyes játszmák eredménye alapeleme
a számítási rendszernek. A 2600 felettiek „klubja” már a profik
világa, míg a 2700 élőpontosok alkotják a sakkvilág elitjét.
2800 felett egyetlen sakkozó Garry Kaszparov nevével találkozhatunk,
akit 2812 élőponttal jegyeznek. A sakkozás történetének egyik
legnagyobb egyénisége a teljes sakkvilág sajnálatára épp idén,
42 évesen jelentette be visszavonulását, 2851 élőponttal ő
állította fel a rekordot 2000-ben. Sutovszkij 2665 ponttal
közel van a legnagyobbak klubjához, ezen a versenyen azonban
aligha kerülheti el az élőpont vesztést. Látványos és ötletgazdag
játékából a paksi tornán kevesebbet mutatott, néhány játszmában
könnyelműen és felületesen sakkozott, valójában formán kívüli
a játéka. Sasikiran nem sok mozgásteret adott az izraeli nyerési
törekvéseinek, az indiai stílusa egyébként is sajátos, finom
pozíció játékán könnyen megtörhet az erőszakos játék. Játszmájuk
kiegyenlített állásban a 21. lépésben döntetlennel zárult.
A 7. forduló eredményei:
Berkes Ferenc (2617) - Almási Zoltán (2628) döntetlen (Angol
megnyitás, 17)
Sasikiran (indiai, 2642) - Szutovszkij (izraeli, 2665) döntetlen
(Angol megnyitás, 21)
Ács Péter (2525) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1 (Spanyol
megnyitás, 65)
A verseny állása:
1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont
2. Almási Zoltán 5
3-4. Krishnan Sasikiran és Emil Szutovszkij 3
5. Berkes Ferenc 2,5
6. Ács Péter 2
A 8. forduló párosítása:
Almási - Sasikiran
Szutovszkij - Ács
Korcsnoj – Berkes
Molnár Béla
A verseny 8. fordulója - Kettős paksi
siker
Berkes legyőzte az élen álló Korcsnojt. Ács a legmagasabb
értékszámú Sutovszkij ellen diadalmaskodott. Almási nem élt
a lehetőséggel és vesztett.
A papírforma sárba tiprása, döbbenetes fordulatok, három
kiélezett késhegyig menő küzdelem, három parádés döntésre
vitt játszma. Ezek a vitathatatlanul legizgalmasabb játéknap
történései címszavakban. Kétség nem fér hozzá, hogy a nyeretlenek
nagy napja volt a III. Marx György emlékverseny nyolcadik
fordulója. A versenyben eddig teljes pont híján álló három
sakkozó megtáltosodott, „rémuralmukká” vált a nyolcadik játéknap,
mindhárman győztesen álltak fel az asztaltól. Vaskos meglepetések
a hajrában.
Bár a hasonló versenyek sorában - a küzdelem és az eldőlt
játszmák számát illetően - a paksi hat résztvevős torna üde
színfoltot jelentett már tavaly is, az idei verseny a legoptimistább
várakozást is felülmúlja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint
a verseny táblázata ahol jól látható, hogy a 8. fordulót követően
már minden játékos elvesztette veretlenségét és a hátra lévő
két fordulót tekintve, még minden helyezés sorsa nyitott.
Az élen álló Korcsnoj, Berkes elleni mérkőzésén katalán vezércsellel
nyitott. Ez a megnyitás a paksi sakkozó repertoárjában is
gyakori vendégnek számít, így a „szervafogadásnál” Feri otthonosan
mozgott. A játszma a 9. lépésig egy Portisch – Szokolov 1995-ben
váltott - egyébként gyors békekötést eredményező – parti nyomán
haladt, amikor is Korcsnoj elunta az alapvonali játékot és
eltekintve a sablon megoldástól befutott a hálóhoz. Berkes
nem illetődött meg túlzottan és az új helyzetben jól reagált,
váratlan gyalogáldozattal kontrázta meg neves ellenfele tervét.
A láthatóan meglepett svájci bajnok hosszas töprengés után,
más megoldás nem lévén hálóba gabalyodott könnyű tisztjei
megmentésére, kénytelen volt elfogadni a felkínált áldozatot.
A következmény már a nézők számára is egyértelmű volt, a nagy
Viktor anyagi hátrányos pocsék pozícióba került. Feri pontos
játékkal könyörtelenül érvényesítette előnyét és megszerezte
első győzelmét a tornán. A szerencse fordító kabala talán
épp -Feri edzője - Csom Istvánnak látogatása volt ezen a napon.
Tény a fiatal legény szárnyalt a játszmában.
Mi történt Korcsnojjal? Elhagyta talán a szerencséje? Nem!
Korcsnojt mint mindíg most is kedvelik az égiek. Riválisa
Almási, a lehetőség küszöbén szintén botlott az indiai Sasikirannal
szemben. Így az élen a helyzet mit sem változott, eltekintve
attól a Korcsnoj számára nem éppen mellékes körülménytől,
hogy már csupán két forduló áll rendelkezésre az üldözőnek
a hátrány ledolgozására.
Almási egyszerűen beleszaladt az ellenfele előkészített házi
változatába. Sasikiráan alaposan felkészült erre a mérkőzésre
és a játszma sokáig az általa tervezett koreográfia mentén
haladt a szicíliai védelem Rauzer változatában. Zoli pontosan
játszott, de ellenfele amint a játszmát követő elemzés során
kiderült specialistája a változatnak és a táblán történt lépéseket
korábban hosszú heteken át tanulmányozta elemzőtársával. Az
indiai, Almási bizonytalan reagálását egy kis kombinációval
használta ki és a lebonyolítás végén könnyen nyerhető végjáték
alakult ki, ahol már nem volt mentség.
A Sutovszkij – Ács játszma forgatókönyvében sajátos szerepcsere
valósult meg. Péter az előző napon jó állásból vesztett, gondolta
- most inkább rossz állásból nyer! A tréfát félretéve, Sutovszkij
jelentős térelőnyhöz jutott a megnyitást követően, így Péternek
kellemetlen leszorított állásban kellett tartania a pozíciót.
Türelmesen „drótozgatta” hadállását, míg az izraeli elvesztette
a türelmét és előkészületlenül áldozott. Épp ez a stratégiailag
és lélektanilag is helytelen döntés adott esélyt a tétlen
várakozásra kárhoztatott sötét haderőnek a kibontakozáshoz.
Világos hamar ellőtte a puskaporát és kifulladt serege számára
csak a megadás maradt. Black is OK! – mondaná Adorján nagymester.
Mindhárom játszma sötét győzelmével zárult.
Az esti programban kispályás labdarúgó mérkőzés szerepelt,
a résztvevők dicséretére legyen mondva egyedül a korkedvezménnyel
igazoltan távolmaradó Korcsnoj hiányzott a csapatból.
A 8. forduló eredményei:
Almási Zoltán (2628) - Sasikiran (indiai, 2642) 0 - 1 (Szicíliai
védelem, 40)
Szutovszkij (izraeli, 2665) - Ács Péter (2525) 0 - 1 (Spanyol
megnyitás, 46)
Korcsnoj (izraeli, 2619) - Berkes Ferenc (2617) 0 - 1 (Katalán
megnyitás, 48)
A verseny állása:
1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont
2. Almási Zoltán 5
3. Krishnan Sasikiran 4
4. Berkes Ferenc 3,5
5-6. Ács Péter és Emil Szutovszkij 3
A 9. forduló párosítása:
Korcsnoj - Almási
Berkes - Szutovszkij
Ács – Sasikiran
Molnár Béla
A verseny 9. fordulója -
Almási az élen
A kilencedik, utolsó előtti játéknapon célegyenesbe fordult
a mezőny a III. Marx György emlékversenyen. A finisben úgy
tűnik még is csak a húszéveseké világ. Almási nyerte a rangadót
az Korcsnojjal vívott párviadalban és Berkes megízlelve a
győzelem ízét, immár második alkalommal fogadhatta a gratulációt,
ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője Emil Sutovszkijtól.
Az indiai „mágus” Sasikiran, Ács Pétert bűvölte eredményesen,
úgyszintén második győzelmét könyvelve el a hajrában.
Korcsnoj alaposan elfáradt a verseny végére, a második sorozatban
már nem igazán tudott lépést tartani a fiatalokkal. Legendás
szívósságával ugyan tartotta a pozícióját, de a táblán mutatott
játéka jócskán elmaradt az első körben látottaktól. A döntő
természetesen az egymás elleni összecsapás volt. Almási kedvenc
fegyverét a vezérindiai védelmet választotta, ez a rugalmas
megnyitás biztosítja az egyensúlyt. Zoli – tekintettel ellenfele
életkorára – a hosszú fáradtságos harcban bízott, ahol a fizikális
tényezők is szerephez jutnak. Korcsnoj átlátott a szitán és
agresszívebb játékot kezdeményezett, ám ezzel jelentős kockázatot
vállalt. Almási ügyesen védekezett és egy pozíciós minőségáldozattal
leszerelte ellenfele támadását, majd fokozatosan felülkerekedett.
Korcsnoj állása több sebből vérzett és fokozatosan gyengült
az ellenállása, míg a mérkőzés hatodik órájában végleg reménytelenné
vált a pozíciója, eldőlt a rangadó.
Berkes hét perces késéssel érkezett a fordulóra, majd lendületesen
kipakolta a grünfeld védelem centrumképző változatát. Emil
Sutovszkijnak szintén otthonosan mozog ebben a szisztémában,
de ezen a versenyen semmi nem ment neki. Feri tért el először
a kitaposott ösvényről - elmondása szerint a táblánál rögtönözve
- és kisebb előnnyel zárta a megnyitási küzdelmet, majd türelmesen
fokozta előnyét. Sutovszkij taktikus versenyző, akinek nincs
igazán ínyére a pozíciós tili-toli és hamar elvesztette a
türelmét amivel csak rontott helyzetén. Feri bástyáival betört
hadállásába és ez eldöntötte a játszma sorsát. Berkes újabb
győzelmével a táblázat negyedik helyére ugrott, ami már tisztes
helytállást jelent a tavalyi ezüstérmestől.
Az Ács- Sasikiran játszmában a spanyol megnyitás Csigorin
változata került terítékre. A zártan induló játszmában Péter
egy tisztáldozattal igyekezett megbontani ellenfele hadállását,
de Sasikiran elhárítva az áldozatot kifogta a szelet a támadás
vitorlájából, a hadállás leeresztett és a hirtelen szélcsendben
jókora hullámmal érkezett az elsöprő erejű ellentámadás. Péter
ellenérték nélkül gyalogot vesztett és az indiai győzelmével
megerősítette harmadik helyét a versenyben.
Az utolsó forduló előtt még nyitott a verseny győzelem kérdése,
de Almási már túl van a kanyarban előzésen és most a nagy
Viktornak kell vállalnia a kockázatot. Kérdés, hogy Sutovszkij
elleni csatájához van-e még tartaléka?
A 9. forduló eredményei:
Korchnoi, V 0-1 Almási, Z
Berkes, F 1-0 Sutovsky, E
Ács, P 0-1 Sasikiran, K
A verseny állása:
1. Almási, Z 6
2. Korchnoi, V 51
3. Sasikiran, K 5
4. Berkes, F 41
5. Ács, P 3
Sutovsky, E 3
Molnár Béla
Eedményhírdetés - Almási a győztes
Harmadízben került megrendezésre Marx György fizikus professzorról
elnevezett sakk emlékverseny Pakson. A rendezők az előző évet
tekintve fiatalítottak a mezőnyön és a Portisch, Beljavszkij,
Nevednichy hármast idén Sutovszkij (izraeli), Sasikiranán
(indiai) és Almási Zoltán olimpiai ezüstérmesünk váltotta
fel a meghívottak sorában. Az atomerőmű fiatal játékosai;
Berkes Ferenc és Ács Péter nagymesterekkel kiegészülve ült
asztalhoz a hat fős verseny. A lebonyolítás nem változott
a versenyzők - két fordulóban - oda-visszavágós körmérkőzést
játszott.
A június 12-22. között megrendezésre került verseny az év
legrangosabb hazai tornája volt, amely főtámogatóként a Paksi
Atomerőmű Rt. tudhatta maga mögött, a védnökséget a PA Rt.
vezérigazgatója Kovács József vállalta. A kiemelkedő színvonalú
rendezvényt - amelynek idén az ESZI Főiskolai épülete adott
otthont - interneten is figyelemmel kísérhették az érdeklődők.
Az ún. online közvetítésnek köszönhetően a világ minden részéről
érdeklődés kísérte a tíz játéknapot, a hivatalos honlapon
(www.ase.hu/marxgy) az egyes fordulókat 8-10 ezer látogató
kereste fel. A tavalyi győztes Viktor Korcsnoj igazi közönség
kedvencnek bizonyult, játszmái kiemelt figyelmet kaptak. A
versenyben résztvevő játékosok egyébként sem okoztak csalódást
a sakkjáték szerelmeseinek, tekintve, hogy a hasonló tornákon
ritkán tapasztalt éles küzdelmet hozott a tíz játéknap.
A végeredmény alaposan rácáfolt a papírformára, és vaskos
meglepetést hozott, az értékszáma alapján elsőként rangsorolt
Emil Sutovszkij holtversenyben az utolsó helyen végzett. Erőltette
a játékot, de nagyon rossz formát kifogva versenyzett és elkerülte
a szerencse is. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy Viktor Korcsnoj
képes lesz majd megvédeni tavalyi elsőségét, hiszen a svájci
veterán bajnok kitűnően rajtolt és az első kör után az élen
zárt. A 74 éves kétszeres világbajnoki döntős nagymestert
egy ideig legendás szívóssága megóvta a fiatalok támadásaitól,
de a verseny hajrájában elfáradt és kettős vereséget szenvedett.
Almási Zoltán a torna győztese, Korcsnoj ellen aratott győzelmével
megérdemelten végzett az élen. Végig ott lihegett Korcsnoj
nyomában és a döntő pillanatokban megragadta az esélyt. Az
indiai Sasikiranban kemény harcost ismerhettünk meg, Berkes
elleni utolsó fordulóban játszott játszmája a torna egyik
legszínvonalasabb alkotása volt. Berkes Feri a verseny második
felében érzett rá a játékra, Korcsnoj nyerőszériáját ő fékezte
meg és ez láthatóan visszaadta az önbizalmát. Negyedik helyezése
szakmailag értékes. A másik helyi versenyző Ács Péter vizsgaidőszakban
vállalta a játékot, emiatt láthatóan kevésbé érezte a labdát,
ennek ellenére kemény ellenfele volt mindenkinek és több pont
volt a játékában, mint ami a táblázatban szerepelt a neve
mellett a végelszámolásál.
A verseny jövőjét illetően merész tervek fogalmazódtak meg
a lelkes szervezőkben, a meghívottak között a világ közvetlen
élvonalába tartozó játékosok neve is szerepel. Tény, hogy
a verseny győztese Almási Zoltán és a tavalyi bajnok Viktor
Korcsnoj, már most elígérkezett a IV. Marx György emlékverseny
2006 évi versenyére.
Molnár Béla
Eredményhírdetés. A fényképeket készítette: Wollner Pál



Fotó: - Copyright - Wollner Pál
PaksNET online információk
|