Ötödik lett a Neutron
2005. november 02.

Ismét Floridában a Neutron - 1.
Immár 23-ik alkalommal rendezik meg Orlandoban a Nemzetközi Kommandós Világbajnokságot, amelyen az idén is részt vesz a Paksi Neutron Bevetési Osztály egy csapata. A rendezők 2005-ben több külföldi rendőrt várnak a megmérettetésre, mint az előző években, így a magyarok mellett jelen lesznek a svédek, németek, spanyolok, észtek, és első alkalommal vesz részt a versenyen egy dubai csapat is. A paksi fiuk már hónapok óta készülnek a seregszemlére. A csapatot otthon egy válogató verseny alapján állították össze.
A Neutron hétfőn késő este érkezett meg Orlandoba, és kedden a fiuk el is kezdték az edzéseket a versenypályákon. A kiírás szerint a versenyszámok elnevezésükben nem, tartalmukban azonban jelentősen megváltoztak: a pályákon új elemek jelentek meg, a fegyverek típusa is más, mint tavaly, és sok technikai változás is történt.
A versenyen a csapatok többsége saját fegyvereit használhatja, ezzel szemben a Neutronnak az idén sem kedvező a helyzete, hiszen számukra ismeretlen fegyverekkel kell folytatniuk a küzdelmet. A napfény országának is nevezett Floridában tegnap szünet nélkül zuhogott az eső, amely tovább nehezíti az amúgy sem egyszerű megmérettetést.

Jól kezdett a Neutron - 2. - 2005.11.09.
Hétfőn elkezdődött a Kommandós Világbajnokság Orlandoban. Az első versenyszámba, amelynek neve a túszmentés, a csapatoknak teljes felszerelésben - fegyver, gázálarc, lövedékálló mellény - be kell hatolniuk egy házba, amelyben terroristák több embert túszul ejtettek. A kommandósok fegyverrel le kell küzdjék a terroristákat (jelen esetben célpontokat) és ki kell hozzák a túszokat - a versenyben két emberalakú, darabonként 75 kilogrammos bábut.
A pályát úgy képezték ki, hogy a szigorú bírok a versenyzők minden mozdulatát figyelni tudják, így büntetés jár a fegyver hibás kezeléséért, a pontatlan találatok miatt, és sok egyéb szabálytalanságért.
A Neutronosok tegnap hibátlanul teljesítették a feladatot mindössze 1 perc 11 másodperc alatt és ezzel negyedikek lettek, de csak hajszálon múlott a harmadik hely. Az eddigi versenyeken ebben a versenyszámba a legjobb eredmény a nyolcadik hely volt, tehát a paksi fiúk ismét javítottak az eddigi eredményükön. A következő versenyszám a kombinált küzdelem, ahol a versenyzőknek igen sok féle fegyvert kell használniuk a próba során. Orlandoban 25 fok körüli a hőmérséklet, és felhőtlen az ég.

SWAT Round-up Int'l 2005 11/8/2005

Event #1 - Hostage Rescue
Team
Final Score
Place
Orange County Sheriff's Office-Stripes (FL)
01:05.64
1
Lakeland Police Department – Blue (FL)
01:06.63
2
Gwinnett County Police Department (GA)
01:08.11
3
Neutron Police (Hungary)
1:11.01
4
....
...
..
Hungarian Counter Terrorism Unit (Hungary)
01:44.83
41
........
.....
...
Hungarian AOCU (Hungary)
01:51.50
46
...
...
....
Coral Gables Police Department
0:00:00
66

Két nehéz nap - 3. - 2005.11.10.
Kisse elhagyta a szerencse a Neutronos fiúkat kedden és szerdán. A kombinált küzdelemben a 14-ik, sérültmentésben csak huszadik helyre volt elég a teljesítményük. A kombinált küzdelem nevű versenyszámban, a csapat igen sok féle fegyverrel hajtja végre a feladatot: maroklőfegyver, félautomata pisztoly, gáz-gránátlövő, sörétes puska. Az 5 fős csapat egy akadály pályán végigfut, majd a gázgránátot ellövi és egy kos segítségével betöri egy épület bejárati ajtaját. Ezt követően négyen mozgó célra lőnek, míg egy csapattag pedig négy álló célt kell leküzdjön. Visszafelé mindannyian áthaladnak az akadálypályán és így érnek be a célba. A csapat igen jó idő alatt teljesítette a feladatot, a végén kiderült, hogy négy lövés nem talált célba, ezért 40 másodperc büntetést kapott a csapat.
Nem volt sokkal szerencsésebb a sérült mentés című szám sem. Ebben a versenyszámban a csapat átevezet egy folyót imitáló csatornán, majd egy mesterlövő egy mozgó állványról, egy másik egy kisbusz tetejéről kellett leküzdjön egy-egy célpontot. Ezután a másik három csapattag átvágott egy kerítést, és egy fedett részen lévő célpontokat kellett lelőjön pisztollyal. Ezt a számot is igen jó időben hajtották végre a fiuk, sajnos, az egyik mesterlövő későn ért a célba, és ott egy piros vonalra lépett, ami szintén szabályszegés így 20 másodperc büntetést kaptak.
Ezzel együtt a csapat összetettben a nyolcadik helyre került és csak akkor számíthat jó helyezésre, ha a mai és a holnapi számot hibátlanul teljesíti. Sajnos, a fegyverekkel folyamatos a probléma, hol nem kapják meg az előre jelzett típust, hol utolsó pillanatban adják át a szervezők, ezért a fiúkra igen nagy nyomás és felelősség hárul, hiszen szinte mindig bizonytalan a helyzet, miközben a hazai csapatok a saját, jól ismert fegyverükkel, a begyakorolt pályán versenyeznek. Ezzel együtt Floridában gyönyörű napsütéses idő van, és a Neutron is bizakodik a mai jobb teljesítményben.

Event #2 - Pritcher Scramble on Nov. 8th
Team
Final Score
Place
Gwinnett County Police Department (GA)
01:33.21
1
Orlando Police Department-Black (FL)
01:36.72
2
Federal Air Marshall (FL)
01:47.44
3
....
...
....
Neutron Police (Hungary)
02:12.36
14
....
....
....
Hungarian Counter Terrorism Unit (Hungary)
02:54.47
33
....
....
....
Hungarian AOCU (Hungary)
04:25.25
56
....
....
....
Naples Police Department (FL)
06:55.98
66

 

Event #3 - Officer Rescue on Nov. 9th
Team
Final Score
Place
Orlando Police Department – Gold (FL)
02:37.86
1
San Antonio Police Department (TX)
02:39.72
2
Leesburg Police Department (FL)
02:48.27
3
....
....
....
Hungarian Counter Terrorism Unit (Hungary)
02:58.33
7
....
....
....
Neutron Police (Hungary)
03:14.07
20
....
....
....
Hungarian AOCU (Hungary)
04:00.05
45
....
....
....
Ft. Myers Police Department (FL)
09:41.56
66

 

Event #4 -Tower Scramble on Nov. 10th
Team
Final Score
Place
Orlando Police Department – Gold (FL)
02:57.94
1
Federal Air Marshal (FL)
02:59.65
2
Orange County Sheriff’s Office–Stripes FL)
03:02.57
3
....
....
....
Neutron Police (Hungary)
03:52.53
7
....
....
....
Hungarian Counter Terrorism Unit (Hungary)
04:55.82
39
....
....
....
Hungarian AOCU (Hungary)
06:03.55
54
....
....
....
Naples Police Department (FL)
08:34.90
66

Két nehéz nap - 4. - 2005.11.11.
Sajnos, tegnap sem sikerült túl jól a verseny. 19-ek lettünk a
toronyereszkedésben . Most is a lövészet volt a gond, a mesterlövő egy célt elvétett, és az ideje is elég hosszú volt. Ezzel együtt még mindig nyolcadik a csapat összetett versenyben, de már nem sok az esély a dobogós helyre. Ma lesz az akadálypálya, amiben jók szoktak lenni, csak kissé demoralizált a csapat.

Event #5 - Obstacle Course on Nov. 11th
Team
Final Score
Place
Federal Air Marshal (FL)
03:03.55
1
Neutron Police (Hungary)
03:07.45
2
Lakeland Police Department – Blue (FL)
03:31.09
3
....
....
....
Hungarian Counter Terrorism Unit (Hungary)
03:38.90
5
....
....
....
Hungarian AOCU (Hungary)
07:23.72
57
....
....
....
West Palm Beach Police Department (FL)
00:00.00
66

Ötödik lett a Neutron - 5. - 2005.11.13.
Talán kissé jobb eredményre számított a Neutron csapata elinduláskor, mivel a tavaly sikerült dobogós helyet elérni. Mégis nincs miért szégyenkezni, hiszen így is az élbolyban végeztek a paksi fiúk, megelőzve sok-sok helyi és külföldi csapatot. Összesítésben 66 csapat fejezte be a versenyt ezek között a Neutron ötödik lett, valamint ezüstérmet szereztek az akadálypályán.
A versenyt az idén is egy helyi csapat, az Orlando PD-gold nyerte meg, második helyen a szintén orlandoi Federal Air Marshal végzett, a harmadik helyet ezúttal a svéd csapatnak sikerült elhódítania. A nagy meglepetés az akadálypály volt, ahol a Neutron most is jó eredményt ért el, mindössze 3 perc 07 másodperc kellett, ahhoz hogy teljesítsék a feladatot, azonban ezúttal az Air Marshal csapata 3 perc 03 másodpercet futott és ezzel kiérdemelte - reméljük, csak ideiglenesen - az aranyérmet.
A verseny a kezdetektől fogva sok nehézséggel járt a Neutronos fiúk számára: felszerelésük, főleg az ittenihez képest hiányos, nem kaptak megfelelő fegyvereket, és a szervezők által tett ígéretek is csak ígéretek maradtak, ez sajnos nem segítette a csapat felkészülését.
Ezzel együtt a fiúk mindenképpen méltók a tiszteletre és dicséretre, mert erejüket és lehetőségeiket felülmúlva dolgoztak és küzdöttek az így is igen tekintélyes eredményért, és a díjkiosztó ünnepen a főbíró a legkitartóbb, legsportszerűbb, legnépszerűbb csapatként szólította, mire a közönség percekig állva tapsolta a csapatot. Reméljük, hogy az eddigi eredmény meggyőzi azokat, akik a verseny, a csapat érdekében tenni is tudnak valamit, hogy érdemes támogatni a Neutront Köszönjük fiúk, ismét jó volt Floridában magyarnak lenni!

Event - Overall Results
Team
Total Points
Order
Orlando Police Department – Gold (FL)
301
1
Federal Air Marshal (FL)
295
2
Team Sweden Stockholm (Sweden)
285
3
Gainesville Police Department (FL)
278
4
Neutron Police (Hungary)
276
5
....
....
....
Hungarian Counter Terrorism Unit (Hungary)
210
21
....
....
....
Hungarian AOCU (Hungary)
77
59
....
....
....
Findlay Police Department (OH)
31
66

A tudósítást adta Daubner Gabriella, Orlandóból 2005. november 2-tól folyamatosan.

Az elmúlt év eredménye képriporttal .......Bővebben ...

 

PaksNET online információk