Paksi Atomerőmű Rt. 2006. évi első sajtóközleménye
2006. január 27., péntek

„A Paksi Atomerőmű Rt. 2005-ös feladatai során minden tevékenységében azt tartotta szem előtt – mondotta Kovács József, a vállalat vezérigazgatója -, hogy az erőmű biztonságosan és eredményesen üzemeljen, s ütem szerint folyjanak a stratégiai projektek előkészítésének feladatai.”

Az előzetes adatok alapján a Paksi Atomerőmű Rt. (PA Rt.) 2005-ben eredményes évet zárt, az üzleti tervben szereplő tervszámokat teljesítette, illetve túlteljesítette.

A tavalyi évben az erőmű 13.833 gigawattóra (GWh) villamos energiát állított elő. Több mint 800 gigawattórával (GWh) többet termelt a tervezettnél. A vállalat árbevétele közel 110 milliárd forint volt, három milliárddal több a tervezettnél.

Mint a hazai villamosenergia-piac meghatározó tényezője, a PA Rt. a 2005-ös évben a villamosenergia-termelés 39,5 százalékát adta, messze a legolcsóbban: 1 kWh-ra jutó árbevétel 8,32 Ft volt. A versenyképes szabadpiaci villamos energia ára ma Magyarországon 9,70-10,20 Ft között mozog. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az érvényes jogszabálynak megfelelően a 8,32 Ft-ban az atomerőmű radioaktív hulladékainak szakszerű tárolása mellett a majdani leszerelés költségei is szerepelnek. (A Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba 2005-ben 23,7 milliárd Ft-ot fizettünk be.)

 


2005. évi terv 2005. évi tény Eltérés %
Villamosenergia-termelés GWh 13 024,0 13.833,8 6,2 %
Villamosenergia-árbevétel Mrd Ft 105,4 108,3 2,8 %
Adózás előtti eredmény Mrd Ft 1,5 2,6 73,3 %
Munkajogi zárólétszám 2 800 2 797 - 0,1 %

1 kW-ra jutó villamosenergia-árbevétel 2005. évben: 8,32 Ft/kWh

Figyelemre méltó az a tény is, hogy a Pakson termelt villamos energia ára 1992 óta minden évben az infláció növekedésénél kevesebbel emelkedett.

Az elmúlt évben a nemzetközi hatóságok és szervek több, szigorú ellenőrző vizsgálatot tartottak az erőműben, Paks számára kiváló eredménnyel. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2001-es és 2003-as ellenőrzés után tavaly ismét Pakson folytatott vizsgálatot. Megállapították, hogy a korábban tett 80 ajánlás közel háromnegyed része már teljesült, és a maradék 29 % is közel van a megvalósításhoz. A WANO (atomerőművet üzemeltetők világszövetsége) szintén alapos vizsgálatot végzett az erőműben, és kiemelkedő sikerként több paksi módszert ajánlott a tagerőművek számára. Így például az Elektronikus Műszaki Üzemeltetési Szabályzat használatát és a kibocsátási és környezetellenőrző rendszert.

Nagyon fontos esemény volt 2005-ben, hogy az Országgyűlés november 21-én 96,6 %-os többséggel, csaknem egyhangúan foglalt állást az üzemidő hosszabbítás mellett. Az elmúlt időben néhány szakmailag megalapozatlan támadás érte a PA Rt-t a médiában a radikális zöldek részéről. Közvélemény-kutatások évről-évre bizonyítják, hogy a lakosság 75 százaléka az erőmű fennállásának 30. évében is egyetért azzal, hogy Magyarországon atomerőmű működik. Így különösen nagy erővel és bizalommal tölti el az erőmű vezetését és összes dolgozóját ez az erős támogatás, melyet ezúton is köszönünk.

Kovács József vezérigazgató úr prezentációjának anyaga: PowerPoint

 

 

PaksNET online információk