Sajtókonferencia - PA Rt. bértárgyalás jelen állása
2006. március 24., péntek

A Paksi Atomerőmű Részvénytársasg 2006. március 24-én sajtókonferenciát tartott a bértárgyalások jelen állásával kapcsolatban, ahol Kovács József vezérigazgató úr a következő tájékoztatást adta:
- A Paksi Atomerőmű Rt. az ágazati bérmegállapodást követően március 1. óta folytat tárgyalásokat a négy paksi szakszervezettel a 2006-os bérekről. Az egyik szakszervezet, a MÉSZ, amely az erőműben alkalmazott műszakos dolgozók jelentős részét képviseli, folyamatosan a konfliktus élezésére törekedett, többször is sztrájkkal fenyegetőzve. A mai napon az érdemi tárgyalások megszakadtak. A MÉSZ hétfőn reggel 7 órára sztrájkot jelentett be. A menedzsment és a szakszervezet megállapodtak a még elégséges szolgáltatás mértékéről, amely 72 órán keresztül 5 százalékos teljesítmény csökkenést jelent. A paksi atomerőműben a sztrájkot szabályozó előírások minden körülmények között garantálják a nukleáris biztonságot és a villamos energia ellátás biztonságát.

A Paksi Atomerőmű Részvénytársaságnál (PA Rt.) 2006. március 1-jén kezdődtek meg a négy szakszervezettel (PADOSZ, MÉSZ, Munkástanács, ATISZ) a bértárgyalások, amelyen a munkáltató az ágazati megállapodásnak megfelelő ajánlatot tett.

A felek – beleértve a MÉSZ-t is – megállapodtak abban, hogy a bértárgyalás következő fordulójára 2006. március 7-én kerül sor. A MÉSZ ennek ellenére 2006. március 6-án konfliktushelyzetet jelentett be, és egyeztető eljárást kezdeményezett. A PA Rt. ezt követően a Szekszárdi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a konfliktushelyzetet nem elfogadva. A munkáltató és a MÉSZ között fennálló jogvita első fokú lezárása után a MÉSZ bejelentette, hogy a továbbiakban részt vesz a bértárgyalásokon.

A tárgyalások során a munkáltató 2006. március 17-én módosított, az előzőnél kedvezőbb ajánlatot tett, amelyet a munkavállalói oldal nem fogadott el. A munkavállalói oldal ezt követően benyújtotta követeléseit. A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a munkáltató a válaszát – tárgyilagos elemzést követően – a következő, 2006. március 23-án tartandó tárgyalási fordulón adja meg.

A MÉSZ ismételten megszegve azt az önként vállalt kötelezettségét, hogy a tárgyalóasztalnál rendezi a konfliktust, 21-én azaz két nappal a tárgyalás előtt bejelentette, ha az egyeztető tárgyalás nem vezet eredményre, akkor 27-én reggel 7.00 órától határozatlan idejű sztrájkra szólítja fel tagjait. A nem rendeltetésszerű joggyakorlás miatt a PA Rt. ismételten bírósághoz fordult.

A másik három szakszervezet nem csatlakozott a sztrájk felhíváshoz.
A sztrájk szabályzatnak megfelelően a MÉSZ és a munkáltató között megkezdődtek a még elégséges szolgáltatásról és a sztrájk szabályszerű lebonyolításáról szóló egyeztetések.

Az egyeztető bizottsági ülésen a munkáltató kezdeményezte a Munkaügyi Minisztérium Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatának felkérését a konfliktushelyzet megoldása érdekében amelyet a MÉSZ nem tartott időszerűnek.

A munkáltató ajánlata és a MÉSZ követelései még távol állnak egymástól:
a MÉSZ a műszakos munkavállalók számára 15 %-os bérfejlesztést,
a PA Rt. 2006. évi Üzleti Tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének munkavállalók közötti keresetarányos felosztását követeli,
ezzel szemben a munkáltató 5%-os átlagkereset-növekedést, ezen felül ebben az évben minden dolgozónak közel 1 millió forint értékű éves szociális és jóléti csomagot ajánl!
(Tájékoztatásul közöljük, hogy 2005-ben a MÉSZ által képviselt 570 fő munkavállaló havi átlagkeresete több mint 450 ezer Ft volt, a szociális juttatások értéke pedig meghaladta az évi 800 ezer Ft-ot.)

A PA Rt. egyik legfőbb stratégiai célkitűzése, hogy a nukleáris biztonság állandó fenntartása mellett a versenyképességét megőrizze, illetve fokozza. Az atomerőmű által termelt villamos energia alacsony ára befolyásolja a fogyasztói árakat, a lakossági áram árát. Ha az erőmű a jövőben meg kíván felelni a piac támasztotta elvárásoknak, nem teljesíthet olyan irreális követeléseket, amelyek veszélyeztetik célkitűzései elérésében.

A PA Rt. vezetése annak érdekében, hogy a szakszervezetek kitekintést nyerjenek a nemzetközi versenyszféra által diktált feltételekre, januárban lehetőséget teremtett a szakszervezetek számára egy csehországi hasonló atomerőmű megismerésére, ahol a paksihoz képest kétharmados bérszínvonalon, mintegy feleakkora létszámmal dolgoznak.

A paksi atomerőműben a sztrájkot szabályozó előírások, az irányításban dolgozók fegyelmezettsége és magas szintű szaktudása, valamint az erőmű működtetésére vonatkozó szigorú szabályok együttesen, minden körülmények között garantálják a nukleáris biztonságot és a villamos energia ellátás biztonságát.

Fényképriport:














 

PaksNET online információk