Paks Város Sportjáért kitüntetésben részesült Feil Ádám
2006. május
15., hétfő
Paks Város Önkormányzata első ízben adta át a Paks Város Sportjáért kitüntetést Feil Ádámnak, a PSE ökölvívó edzőjének.
Paks Város Képviselő-testülete 2006. április 26-i ülésén úgy határozott, hogy a város sportjáért, a város hazai, illetve nemzetközi elismertségéért végzett maradandó alkotó munkája elismeréséül Feil Ádámot, a PSE ökölvívó edzőjét „Paks Város Sportjáért” kitüntetésben részesíti.
Az elismerés átadására május 15-én a Városháza kisházasságkötő termében, a „Magyar Sport Napja” alkalmából rendezett ünnepségen került sor.
Mezősi Árpád az Ifjúsági, Sport- és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke
köszöntő beszédét Paks sportjának múltjával, a XIX. század második felétől kezdte. Abban az időben lelkes sportélet folyt a vízi sportok körében, a Dunához való kötődés miatt. Később a szárazföldi sportok is népszerűek lettek Pakson. A versenyzők és edzőik dicsőséget szereztek a városnak. A Paksi Sportegyesület ökölvívásban a 90-es évek elején a magyarországi ökölvívás egyik fellegvára lett. Balzsai Károly és Feil Ádám tanítványai ökölvívásban harmadszor nyerték el az NB I-es csapatbajnoki címet. Az 1999-es évektől Paks városa ökölvívásban az utánpótlás nevelés bázisa lett, ahol többek között Feil Ádám is foglalkozik a gyerekekkel. Feil Ádám Paks sportjáért sokat tett. A sportban az ember elsősorban önmagával versenyez, célokat tűz ki magának, amit kitartó, és szívós munkával tud csak elérni. Feil Ádámot ilyen embernek ismerhettünk meg, akinek voltak céljai, álmai, melyet kitartó munkával elért. Győzni nem győzhet mindig mindenki, de mindenki nyer aki a sport világával megismerkedik. Aki a mozgás szépségét megtapasztalja, az kitartó munka után a győzelem ízét is megismerheti. Ehhez kellenek olyan emberek, mint Feil Ádám és más paksi sportolók - mondta többek között Mezősi Árpád.
Végül Mezősi Árpád beszédében kitért a jelen sporteseményeire is, ahol az ASE kosárlabda szakosztály sikereit, és a PSE labdarúgó szakosztály eredményeit emelte ki.
Feil Ádám sporttevékenysége
Feil Ádám paksi polgári családban látta meg a napvilágot 1945-ben. Életét a sportnak szentelte. Már 12 éves korában rúgta a bőrt és csak 1971-ben fejezte be labdarúgói pályafutását. Más labdajátékokhoz is vonzódik, hiszen alapító tagja a paksi kézilabda szakosztálynak és meghatározó egyénisége volt az NB II-es csapatnak.
1965-ben ismerkedett meg az ökölvívással, melynek a mai napig elhivatottja. Mindvégig hű maradt városához, számára a sport és Paks összefonódik.
1976 óta a PSE ökölvívó edzője, sok bajnok nőtt fel a kezei alatt és sok-sok fiatal ismerte meg általa a sport szeretetét.
2000-ben a Magyar Ökölvívó Szövetségtől elismerésben részesítették egy évvel később a Tolna Megye Sportjáért kitüntetést vehette át. Közel ötven éves lelkes sportolói és edzői tevékenységéért, a város sportjáért, a város hazai és nemzetközi elismertségéért végzett kimagasló teljesítménye elismeréséül Paks város Önkormányzata a Paks város Sportjáért kitüntetésben részesíti.
Hajdú János polgármester úr levele
Tisztelt Feil Ádám!
Paks Város Önkormányzata elismerését és nagyrabecsülését fejezi ki mindazon személyek és közösségek iránt, akik kiemelkedő, áldozatos munkájukkal, jelentős, hosszú időn keresztül végzett közéleti tevékenységükkel, illetve életművükkel elősegítették Paks város szellemi vagy anyagi gyarapodását, hírnevének öregbítését.
Paks Város Képviselő-testülete 2006. április 26-i ülésén úgy határozott, hogy a város sportéletében, a város hazai, illetve nemzetközi elismertségéért végzett kimagasló munkája elismeréséért Önt, a „Paks Város Sportjáért” kitüntetésben részesíti.
Az elismerés átadására 2006. május 15-én, 16 órakor a Városháza kisházasságkötő termében, a „Magyar Sport Napja” alkalmából rendezett ünnepségen kerül sor, melyre tisztelettel meghívom.
Kedves Ádám!
Kérem, fogadja őszinte gratulációmat! További munkájához jó egészséget kívánok!
Paks, 2006. május 2.
Üdvözlettel:
Hajdú János
polgármester
Videóriport
A díjátadásról készült videó - közvetlen link
A videó ideje 9'35, képaránya 4:3, és felbontása - 720x576 (DVD).