| A Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával 2006. július 27. és augusztus 07. között immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Pakson az a nemzetközi sakkverseny, amellyel a 2002-ben elhunyt neves atomfizikusra, Marx Györgyre emlékeznek.
Az év legjelentősebb hazai tornáján, a 2616 Élő-átlagú szuper-nagymesterversenyen, hat résztvevő – Ács Péter, Almási Zoltán, Berkes Ferenc, P. Harikrishna, Zahar Efimenko, Yue Wang – tíz fordulóban mérik össze tudásukat .
A küz delmek július 28-án 15.00 órakor kezdődnek, a helyszín az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium főiskolai épületének nagy előadóterme.
A szupertorna küzdelmei az interneten is követhetővé válik a www.ase.hu/marxgy weboldalakon.
Videófilmek:
- A megnyitóról és a sorsolásról rövid videófilm is készült, melynek a mérete 24.2 MB, és az ideje: 9:17 perc. Megnézéséhez kattintson a fent látható kicsi képre!
- Az értékelésről is készült rövid videófilm melynek a mérete 16.1 MB, és az ideje: 13:51 perc. Megnézéséhez kattintson az itt látható kicsi képre!
A IV. Marx György emlékverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Pentala Harikrishna (indiai, 2682)
Almási Zoltán (magyar, 2672)
Zahar Jefimenko (ukrán, 2632)
Wang Yue (kínai, 2626)
Berkes Ferenc (magyar, 2601)
Ács Péter (magyar, 2520)
Harikrishna, Pentala -
született: 1986.05.10. -
India -
GM 2682
Az Anand mögött felnövő nemzedék játékosa, a tavaly nálunk járt Sasikiran mellett a 1986-os születésű Harikrishna Penteala India 2.-3. legerősebb felnőtt sakkozója.
A 2004-ben, hazájában zajló ifjúsági világbajnokság megnyerése után, 2005-ben győzött a hoogeweeni csillagok tornáján is. Ez a bravúr eddig csak egy sakkozónak sikerült, Ács Péternek!
Almási, Zoltán -
született: 1976.08.29 -
Magyarország -
GM 2672
Lékó és Polgár mellett a harmadik szupernagymesterünk Almási Zoltán. A rendkívül tehetséges ifjú karrierje 1993-ban kapott hatalmas lökést. Ebben az évben Zoltán megnyerte az ifjúsági világbajnokságot, és megszerezte a nagymesteri címet is, 17 évesen. 1994-ben már belépett a 2600-as elit klubba, és 1996 óta folyamatosan ott is tartózkodik. Számos jelentős versenysikere mellett már hatszoros magyar bajnok. Ezt a címet még négyszer kell elérnie ahhoz, hogy teljesítse saját fogadalmát, miszerint megdönti Portisch Lajos rekordját, aki 9-szer volt magyar bajnok. A nemzeti válogatott oszlopos tagja, eddig szinte minden olimpiáján kiugróan teljesített, 2002-ben például az ezüstérmes csapat legjobb pontszerzője lett 13-ból 9 ponttal. Eddigi legmagasabb élő-pontszáma 2676 volt. 2006-ban az olimpián vezetésével ötödik lett a csapat.
Efimenko, Zahar -
született: 1985 -
Ukrajna -
GM 2632
A rohamosan fejlődő kínai és indiai sakkozás előtt jelenleg Oroszország és Ukrajna a sakk "nagyhatalmai". Az 1985-ben született Efimenko Zahar képviseli Ukrajnát a versenyünkön. A torinói sakk olimpián tagja volt az ukrán válogatottnak. Az egyik legjelentősebb egyéni eredménye a 2004-es montreali, XII. kategóriás megnyerése. 2005-ben az ukrán bajnokságon egyéniben 2. helyezést ért el.
Wang, Yue -
született: 1987 -
Kína -
GM 2626
A kínai utánpótlás legtehetségesebb játékosa az 1987-ben született Wang Yue. A paksi Berkes Ferenc riválisa a korosztályos világversenyeken. A 2006 torinói sakk olimpián, a kisebb meglepetésre ezüstérmet szerzett kínai válogatott oszlopos tagja. A 3. - 4. táblán elért 10/12 pontja az egész olimpia legjobb teljesítménye!
Berkes, Ferenc -
született: 1985.08.08 -
Magyarország -
GM 2601
Ifjúsági Világbajnok
Berkes Ferenc Baján született, 6 éves korában ismerkedett meg a sakkjátékkal, 1995-ben igazolt Paksra. A nemzetközi porondon EB ezüst, majd EB bronzéremmel mutatkozott be. Krétán a 18 évesek világbajnokságán Ifjúsági Világbajnoki címet nyert. 16 évesen a nemzetközi mesteri normát "átugorva" lett nagymester. 2004 a sikerek éve; Moszkvában az Aeroflot Openen kiemelkedő eredménnyel szerepelt, majd a Zalaegerszegi Tehetség és Kurázsi versenyen első helyezést ért el. 2005-ben a junior világbajnokságon ezüstérmes. 2006-ban az olimpián jó teljesítményével ötödik lett a magyar válogatott.
Ács, Péter -
született: 1981.05.10 -
Magyarország -
GM 2520
Junior Világbajnok -
Olimpiai ezüstérmes
A Paksi Atomerőmű SE sajátnevelésű játékosa. 1992-ben Rimaszombaton a korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmes és megszerzi a mesteri címet. 1998-ban a tizennyolcévesek világbajnokságán 4. helyezést ér el, majd ebben az évben nagymester. 2001-ben Athénban - a legrangosabb ifjúsági versenyen - a Junior Világbajnokságon elsőként a magyar sakkozók közül Junior Világbajnoki címet nyer. 2002-ben Bledben ponterős tagja az ezüstérmes olimpiai csapatnak. Ugyanebben az évben pályafutása eddigi legkiemelkedőbb eredményével mutatkozik be a szupertornák világában, Polgár Judit előtt nyeri meg a világklasszisokat felvonultató Hoogeveeni tornát.
Megnyitón, illetve az azt követő sorsoláson készült fényképek.
A fényképeket készítette: PaksNET 

















2006.07.28. - A verseny 1. fordulója [ Molnár Béla ]
A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a IV. Marx György sakk emlékverseny Pakson. A pénteki első forduló a hazai szurkolók számára kevés örömöt tartogatott, miután mindkét paksi versenyző gratulálni volt kénytelen ellenfelének. A forduló leghosszabb játszmájában a kínai, ukrán párharc pontosztozkodással zárult.
Úgy tűnt a szerencsére nem lehet panasza a paksi játékosoknak, miután a megnyitót követő sorszámhúzáson mindketten kis számot vehettek elő a borítékból, ami azt jelentette, hogy a kisebb előnynek számító világos színnel vágnak majd a versenynek. Hogy a szerencse forgandó, arról hamar meggyőződhettek fiataljaink amint kiderült, a mezőny két legerősebb játékosával kezdik a pénteki első fordulót. Berkes Ferenc a tavalyi győztes Almási Zoltánt, míg Ács Péter a verseny legmagasabban rangsorolt nagymesterét az indiai Harikrishna kapta ellenfélül. A harmadik táblán a kínai Wang Yue és az ukrán Efimenko Zahar ültek asztalhoz.
Leggyorsabban a Berkes – Almási játszma fejleményei okoztak izgalmat a nézők soraiban. A megnyitólépéseket villámgyorsan pakolták ki a játékosok egy hosszú ismert változatban, amikor a 17. lépésben Berkes elnézett egy finom közbeszúrást ami után gyaloghátrányba és magasabb szinten vesztett pozícióba került. A játszma ugyan csak a negyvenedik lépésben ért véget, de a hátrány ledolgozására nem volt esélye a paksiak olimpikonjának. Az Ács – Harikrishna mérkőzésen nagy elméleti párbajt kísérhettünk figyelemmel, sötét az elmélet által ismert gyalogáldozatos változatot az ún. Marshall-cselt választotta. Péter aki korábban rendre elkerülte ezt az éles és hosszantartó védekezést igénylő változatot, most talán taktikai okokból felhúzta a kesztyűt. Mindkét játékos jelentős időt szánt a hadállás bonyodalmainak számítására, az indiai nagymester egy tipikus áldozattal fokozta a támadását. Péternek – aki kitűnő taktikus - nem volt igazán ínyére a kialakult szereposztás és sok időt használt el a védelmi lehetőségek feltárására és fokozatosan időzavarba került. A nehéz állás és az időzavar gyilkos párosítás a sakkban, ezt igazolta ez a játszma is. Mire az időellenőrzéshez jutott az összecsapás, átütött az indiai támadása és Péter a 42. lépésben kapitulált. A harmadik pár kevésbé töltötte élesre a fegyvert, a gyors vezércserét követően a kínai Wang kisebb térelőnnyel rendelkezett, ennek ellenére Efimenko gond nélkül szállította a döntetlent.
Az első nap mérlege a harci szellemet illetően kellemes meglepetéssel szolgált, hasonló versenyeken nemritkán az utazás fáradalmaira hivatkozva békülékeny rajtot vesznek a játékosok. A második forduló párosítása újabb hazai rangadót tartogat, miután Almási, Ács ellen vezeti majd a világos bábokat. Berkes a kínai Wang ellen sötét színnel ül asztalhoz, míg a „legszerencsétlenebb” sorszámmal játszó indiai második sötét játszmáját vezeti majd Efimenko ellenében. 




A verseny 2. fordulója - Ács értékes remije [ Molnár Béla ]
Békés napot zártak a sakkozók a IV. Marx György emlékverseny második fordulójában. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a lépést a tavalyi győztes Almási Zoltánnal, a hazaiak másik üdvöskéje Berkes Ferenc pedig másodhúzóként semlegesítette a kínai Wang Yue játékát. Az ukrán Efimenko és az indiai Harekrishna csatájában kiegyensúlyozott küzdelemben született békekötés.
Ezen a játéknapon a bágyasztó meleg sakkozóinkat sem hagyta hidegen, s hogy ez a nap nem játék, arról a hőmérőre tekintve meggyőződhetett mindenki. Persze a tegnapi hidegzuhany után a paksiak úgy döntöttek, hogy ezúttal klíma ide – klíma oda megizzasztják ellenfeleiket. Ács Péter számára ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán ellen ült asztalhoz. Péter főiskolai tanulmányai miatt átmenetileg szakított a profi sakkozással és élőpontszáma alapján az utolsó helyen áll a mezőnyben, ám ezúttal a játszma képe alapján úgy tűnt; jól megtanulta a leckét. A meglepetés fegyverét húzta elő a megnyitásban, hiszen, Viktor Korcsnoj - hogy a nagy elődöknél maradjunk – kedvenc változatát a nyílt spanyolt húzta elő a csizmaszárból. A kialakult hadállásban ezúttal kedvenc stílusában játszhatott Péter, kezdeményezéshez jutott és a játékidő ötödik órájában aktív ellenjátékkal gyalogelőnyös bástyavégjátékot harcolt ki. Ám a második világbajnok Lasker szállóigéje miszerint ”Minden bástyavégjáték döntetlen!” ezúttal is megerősítést nyert. Ács ezen a napon ötletes játékot mutatott és eredménye bíztató jel lehet a folytatásban.
Berkes Ferenc a kínai Wang Yue ellen a Grünfeld védelemben vette fel a harcot, játszmájuk hosszú elméleti párharcot hozott. Feri egy előkészített házi változatot tálalt fel magyarosan, a hazai specialitások területén azonban a kínai is jártasnak tűnt és néhány csípős lépéssel fűszerezte a hadállást. Miután a „beetetés” csak részleges sikerrel járt, a két játékos pontéhségét az osztozkodás öröme váltotta fel és békésen megosztoztak az egységen.
A harmadik párban az ukrán Efimenko és az indiai Harikrishna játszmában az ukrán sakkozó nem adta meg az esélyt a mezőny egyes számú favoritjának, hogy megismételje az előző napon Ács sikeresen vizsgázott Marshall-cselt és elhárította az éles változatokat és szigorú biztonsági játékát majdnem siker koronázta, hiszen a végjátékban gyalogelőnyhöz jutott. Az indiai versenyző ellenben pontos teknikával hárította a fenyegetéseket és újabb gyalogáldozattal elméleti döntetlen állásba menekítette a játszmát.
A nap mérlege az eredményeket tekintve három döntetlen, ám a játszmákat tükrében nem okozott csalódást a második játéknap sem, különösen igaz ez a két paksi fiatal esetében akik ezzel a félponttal „beiratkoztak” a versenytáblázatba.
2. forduló
Efimenko, Z 1-1 Harikrishna, P
Almási, Z 1-1 Ács, P
Wang, Y 1-1 Berkes, F
1.Harikrishna, P 11 pont Almási, Z 11
3. Wang, Y 1 Efimenko, Z 1
5. Ács, P 1 Berkes, F 1 pont.
3. forduló (2006.07.30 15:00)
Berkes, F - Efimenko, Z
Ács, P - Wang, Y
Harikrishna, P - Almási, Z
A verseny 3. fordulója - Berkes becsületgólja [ Molnár Béla ]
Rangadó mérkőzést nyert az indiai Harikrishna a tavalyi győztes Almási Zoltán ellen a IV. Marx György emlékverseny harmadik fordulójában. Ács Péter éles játszmában szenvedett vereséget a kínai Wang Yue ellen. Berkes döntetlenje mentette meg a magyarok „becsületét”.
Az előző napi „fegyverszünet” után, a harmadik játéknapon ismét élesre töltöttek a sakkozóink Pakson. A nap slágermérkőzésének a Harikrishna – Almási játszma ígérkezett, ahol a mezőny két legmagasabb értékszámú versenyzője csapott össze. Almási egy előkészített újítással lepte meg az ellenfelét, de az indiai gyors válaszlépéseiből kiderült, nem érte váratlanul a játszmalépés. A világranglista 25. helyezettje előbb gyalog majd tisztáldozattal vezette a támadást, Almási a nehéz állásban ötletes védekezéssel leszerelte ugyan ellenfele kezdeményezését, de ennek áraként egy gyaloghátrányos végjátékot kellett vállalnia, ahol Harikrishna biztos teknikával érvényesítette anyagi előnyét.
Ács Péter ismét szájízének megfelelő hadállást hozott ki a kínai Wang elleni játszmájában és ígéretes támadással szorongatta ellenfelét. A kínai számára csak a gyalogelőny jelentett némi vigaszt passzív figuráiért cserébe. Péter a játszma időzavaros szakaszában nem találta meg a kulcsot ellenfele állásának feltörésére és a leegyszerűsödő állásban az anyagi hátrány a döntőnek bizonyult.
Berkes Ferenc az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz és akár az előző két játszmában itt is gyorsan felborult az anyagi egyensúly, Feri korai gyalogáldozattal igyekezett fogást találni az óvatos ukrán állásán. Ellenfele a nehéz állás ellenére pontosan hárított és megőrizte veretlenségét, harmadik játszmája is pontosztozkodással ért véget.
3. forduló eredményei:
Berkes, F 1-1 Efimenko, Z
Ács, P 0-1 Wang, Y
Harikrishna, P 1-0 Almási, Z
A verseny állása:
1.Harikrishna, P 21
2.Wang, Y 2
3.Efimenko, Z 11
4.Almási, Z 11
5.Berkes, F 1
6.Ács, P 1
4. forduló párosítása:
Ács, P - Efimenko, Z
Harikrishna, P- Berkes, F
Almási, Z - Wang, Y
A verseny 4. fordulója - Almási javított { Molnár Béla }
A Marx-emléktorna 4. fordulójában Almási Zoltán az előző fordulóban elszenvedett vereségét követően szép győzelemmel köszörülte ki a csorbát. A magyarbajnok kedvenc változatába a szicíliai védelem Szvesnyikov orosz nagymesterről elkeresztelt variánsába csalta a mezőny legfiatalabbját a kínai Wang Yuét, aki szintén szakértőként mozog ebben a megnyitásban, legutóbb az olimpián több játszmában is sikerrel alkalmazta. A tavalyi viadalon Zoli az izraeli Emil Szutovszkijt is "oktatta" ebben a tisztáldozatos folytatásban amely a mostani játszmában terítékre került, így a 19 éves titánt nem érhette váratlanul a megjátszott folytatás. A játszmában a tisztáldozatért cserébe világosnak három szabadgyalogja robogott az átváltozási mező felé és miután a sebtében összetákolt blokád nem bizonyult nagy Falnak, így végül egy döntő gyalogátváltozás tett pecsétet a küzdelemre. Almási ezzel a győzelemmel felzárkózott legyőzője az élen álló Harikrishna mögé.
Berkes Ferenc fontos fél pontot rabolt el az éllovas indiai Pentala Harikrishnától, dacára annak, hogy a paksiak ifjúsági világbajnoka a sötét bábokat vezette, előnyösebben állt amikor döntetlenben egyeztek meg. Feri a hajszálnyi pozíció előnyben nem látott reális nyerési esélyt, amit a játszma utáni elemzés is igazolt.
Ács Péter világossal törik-szakadra játszott az ukrán Efimenko ellen és a megnyitásban ígéretes támadóállást épített ki. Az ukrán nagymester veretlenül versenyzett a korábbi fordulókban és most is jól reagált, kitűnően szervezte meg az ellenjátékot és sötéttel átvette a kezdeményezést, anyagi előnyre tett szert, s megszerezte első győzelmét, amivel rögtön a holtversenyes második helyre ugrott a tabellán.
A második kör előtti utolsó fordulóra kerül sor az ötödik játéknapon, amelyben a hazaiak versenyzői Berkes és Ács csapnak össze.
A 4. forduló eredményei:
Ács Péter (magyar, 2520) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 44)
Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen (Vezércsel, 24)
Almási Zoltán (magyar, 2672) - Wang Yue (kínai, 2626) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48)
A verseny állása:
1.Pentala Harikrishna 3 pont
2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 2,5
4. Wang Yue 2
5. Berkes Ferenc 1,5
6. Ács Péter 0,5
Az 5. forduló párosítása:
Efimenko - Almási
Wang - Harikrishna
Berkes – Ács
A verseny 5. fordulója - Félidőben a Marx-emléktorna [ Molnár Béla ]
Félidejéhez érkezett a IV. Marx György emlékverseny, az első kör befejező fordulójában mind három mérkőzés döntetlennel ért véget. A papírformát látszik igazolni, hogy a világranglista 25. helyezettje az indiai Harikrishna fél pontos előnnyel áll a mezőny élén.
Az ötödik játéknapon meglepetésre a két hazai versenyző játszmájában alakult ki a legnagyobb küzdelem. Berkes Feri a megnyitásban kisebb előnyt szerzett ám a folytatásban nem a legelőnyösebben rendezte el a figuráit, így az előny lassanként elolvadt. Péter egy gyalogáldozattal igyekezett megkavarni az állást, támadással szerette volna kihasználni ellenfele kissé szellős sáncállását. Berkes veszélyérzete jól működött, így időben áthangolódott arra, hogy a döntetlen kiharcolását kell célul kitűznie és leegyszerűsítette a hadállást. A végjátékban a gyalogelőny dacára nem volt reális nyerési esély, így a két paksi versenyző döntetlenben állapodott meg.
Almási Zoltán sötéttel kedvenc Berlini-változatában fogadta az ukrán Efimenko nyerési kísérletét, a változatra jellemző korai vezércsere ugyan gyakran a döntetlen végződés árnyékát veti a játékra, de Almási sok kiváló nagymester ellen bizonyította már, hogy a végjáték ellenére képes nyerésre játszani. Ez az óvatos ukrán ellen most nem sikerült, a játékidő harmadik órájában Efimenko ajánlatára megosztoztak a ponton.
Az élen álló indiai úgy döntött egy nappal meghosszabbítja a szabadnapját és már a 15 lépésben döntetlent ajánlott a kínai Wangnak. Az ázsiai sakkozó nem sokat tépelődött a válaszon, respektálta ellenfele formáját és nem utolsósorban a hadállás szürkeségét és elfogadta az ajánlatot. A versenyben vezető Harikrishna esélyeit tovább növeli, hogy a második körben három alkalommal is világos színnel ül majd asztalhoz. Az egyaránt három pontos Almási és Efimenkó számára pedig több kockázatvállalásra lesz szükség a felzárkózáshoz.
Az 5. forduló eredményei:
Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)
Wang Yue (kínai, 2626) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 15)
Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen (Réti megnyitás, 43)
A verseny állása:
1.Pentala Harikrishna 3,5 pont
2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3
4. Wang Yue 2,5
5. Berkes Ferenc 2
6. Ács Péter 1
A csütörtöki 6. forduló párosítása:
Efimenko - Wang
Almási - Berkes
Harikrishna – Ács
A verseny 6. fordulója - Meglepetések fél sikerrel [ Molnár Béla ]
Három döntetlennel kezdődött meg a 15-ös kategóriájú Marx-emléktorna második félideje. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a versenyben vezető indiait, Berkes a hatszoros Almási ellen biztosan szállította a félpontot. Másodszor is remi lett az ukrán Zahar Efimenko és a kínai Wang Yue párharca.
A szabadnapot követően a 6. fordulóval folytatódott a IV. Marx György emlékverseny. A versenyzők a pihenőnapon is sport programot választottak és egy jó hangulatú kispályás labdarúgó mérkőzésen vett részt a teljes mezőny. Mindemellett a szabadnap lehetőséget nyújtott a versenyzőknek arra is, hogy átgondolják a második körben követendő taktikát. Ács Péter a Szláv védelemben egy kevésbé közismert folytatással lepte meg a versenyben vezető Harikrishnát, az indiai óvatosan mozgott a számára ismeretlen terepen, minden oka megvolt erre, mert a paksi versenyző gyalogáldozatát követően királya csiklandós pozícióban nézett farkasszemet Ács bástyáival. A játékot végig a paksi versenyző irányította és végeredményben „felülről” remizett az élenálló indiai versenyzővel. Péter számára bíztató jelnek tűnik ez a teljesítmény, láthatóan kezdi ismét felvenni a tempót a profikkal. Az Almási – Berkes mérkőzésen a magyar bajnokot láthatóan meglepte az atomos versenyző megnyitás választása, aki a szicíliai védelem Najdorf változatában akarta vizsgáztatni az olimpiai csapat éltáblását. Almási elbizonytalanodott és elkerülve az éles főváltozatokat és egy mellékösvényre terelve a játékot kitért az összecsapás elől. A játszma így gyorsan békés mederbe került és a 24. lépésben döntetlennel ért véget. Az ukrán Efimenko is a meglepetés erejében bízva egy ritkább változatot készített elő Wang számára. A felkészült kínait jól láthatóan nem lepte meg, hogy kedvenc Szvesnyikovját elkerülte az eddig óvatos duhajként megismert ukrán és szenvtelen arccal ritmusos tempóban pakolászta figuráit. A végeredmény gond nélküli döntetlen lett, ezzel a kínai továbbra is a félvonalon teljesít.
A 6. forduló eredményei:
Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen
Almási Zoltán (magyar, 2672) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen
Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen
A verseny állása:
1.Pentala Harikrishna 4 pont
2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3,5
4. Wang Yue 3
5. Berkes Ferenc 2,5
6. Ács Péter 1,5
A 7. forduló párosítása:
Harikrishna - Efimenko
Ács - Almási
Berkes – Wang
A verseny 7. fordulója - Állóháború a sakktáblánál [ Molnár Béla ]
Ács Péter kiremizte a tavalyi bajnokot
Óvatos játékra váltott a IV. Marx György emlékverseny mezőnye. A visszavágó körben lejátszott második forduló - hasonlóan az előzőhöz - nem hozott döntést a játszmákban. A kialakult állóháború a versenyben vezető indiai Harikrishna számára lehet kedvező, ugyanakkor az üldözők - Almási és Efimenko – számára egyre fogy a lehetőség a felzárkózásra.
A tornán élen álló Harikrishna a versenyhelyzetet tekintve lépéselőnyben van, ennek megfelelően óvatos játékra rendezkedett be. Jóllehet ennek a taktikának is lehetnek buktatói, a második kör fejleményei egyelőre az ő malmára hajtják a vizet. Az üldöző bojt képviselő ukrán Efimenko törekvését ami a játék kiélezésére irányult az indiai sakkozó már a megnyitásban profi módon leszerelte és ugyan a játszma két királyig tartott, a 46 lépés során semmi említésre méltó dolog nem történt.
Almási Zoltán dícséretére legyen mondva a hetedik fordulóban Ács Péter ellen megpróbált sötéttel is nyerésre játszani. Már a megnyitásban váratlan fegyverhez nyúlt, a királyindiai védelemmel igyekezett olyan hadállást kiépíteni, ahol elkerülheti a hadállás egyszerűsödését. Rendkívül megfontoltan lépegetett mindkét versenyző igyekezve ráérezni ellenfele készülésének gyenge pontjaira, saját stílusának megfelelő hadállásra törekedve. Ács Péter az utóbbi fordulókban fokozatosan bemelegedett és egyre jobb teljesítményt láthatunk tőle, a megnyitást követően hátrányosabb állásba került ugyan, de pontos védekezésének köszönhetően örökös sakkos döntetlennel végződött játszmája.
A Berkes Ferenc – Wang Yue partiban a kínai versenyző a szláv védelem kőfalra emlékeztető alakzatát állította szembe Berkes nyerési kísérleteivel. Az olimpián ezüstérmes kínai csapat házi változata biztos erődnek bizonyult ebben a játszmában is. Feri ugyan parányi rést tudott ütni ezen a falon a c vonal elfoglalásával, de a fokozatosan cserélődő figurák mellett nem maradt haderő a rohamra. Így továbbra is várat magára a paksi fiúk első győzelme.
A 7. forduló eredményei:
Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Zahar Efimenko (ukrán, 2636) döntetlen
Ács Péter (magyar, 2520) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen
Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen
A verseny állása:
1. Pentala Harikrishna 4,5 pont
2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 4
4. Wang Yue 3,5
5. Berkes Ferenc 3
6. Ács Péter 2
A 8. forduló párosítása:
Efimenko - Berkes
Wang - Ács
Almási – Harikrishna
A verseny 8. fordulója - Indiai győzelem a rangadón [ Molnár Béla ]
Rangadó mérkőzést nyert a versenyben vezető Harikrishna a címvédő Almási ellen a Marx emléktorna nyolcadik fordulójában. A kínai Wang a győzelem kapujában rontott Ács ellen. Berkes az ukrán Efimenko ellen hozta a remit.
Eldőlni látszik a tornagyőzelem kérdése a Pakson folyó IV. Marx György emlékversenyen. Úgy tűnik a két napos állóháborút követően a nyolcadik fordulóban sorra kerülő rangadóra pihentek rá a verseny résztvevői. Már az első félórában nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon döntésre akarja vinni a versenygyőzelem kérdését a mezőny két kiemelkedő egyénisége a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán a torna címvédője és az indiai Harikrishna akinek jelen pillanatban komoly esélyese van a trónfosztásra. A spanyol megnyitás Marshall támadása kedvenc fegyvere az indiai nagymesternek, a viadal első fordulójában Ács Péter ellen is ebben a változatban nyert játszmát. Almási a változatban megszokott minőségáldozatot játszotta meg, de Harikrishna új edzőjével - Anand egykori szekundánsával - a grúz Ubilavával gondosabban elemezte a varit és túljátszotta a tavalyi bajnokot. Ezzel az összecsapásuk mérlege 2-0 lett az indiai javára és Harikrishna két fordulóval a torna befejezése előtt teljes pont előnyre tett szert.
Hetedik játszmája végződött döntetlennel Zahar Efimenkonak és Berkes Ferencnek egyaránt, a különbség, hogy az ukrán nagymester neve mellett egy győzelem is áll. A szicíliai védelmű összecsapásban Berkes időben végrehajtott centrumáttöréssel megközelítőleg kiegyenlített álláshoz jutott, az ukrán beton biztos bunkerből várt a paksi sakkozó hibájára, de miután ez nem következett be a játszma döntetlen révbe ért. Meglepő fordulattal lett remi Wang Yue és Ács Péter csatája, a kínai nagymester tisztelőnyt szerzett a fordulatokban bővelkedő összecsapásban és a tisztelőnyös végjátékra egyszerűsödött pozícióban, nem ismerte Philidor még 1749-ben született híres tanulmányát, és az időzavaros végkifejletben nem tudta győzelemig fokozni az elméleti nyert állását. A játszma végül bírói döntéssel döntetlenül végződött.
A 8. forduló eredményei:
Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen
Wang Yue (kínai, 2626) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen
Almási Zoltán (magyar, 2672) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) 0 - 1
A verseny állása:
1.Pentala Harikrishna 5,5 pont
2. Zahar Efimenko 4,5
3-4. Almási Zoltán és Wang Yue 4
5. Berkes Ferenc 3,5
6. Ács Péter 2,5
A 9. forduló párosítása:
Almási - Efimenko
Harikrishna - Wang
Ács – Berkes
A verseny 9. fordulója - Harikrishna fél pontra a győzelemtől [ Molnár Béla ]
A Pakson folyó sakk emlékverseny utolsó előtti fordulójában ismét három döntetlennel álltak fel a játékosok az asztaltól. A tavalyi győztes Almási csupán a harmadik helyen áll, a hazaiak két fiatal versenyzője Berkes és Ács pedig még játszmagyőzelem nélkül szerepel.
Végső hajrájához érkezett a Marx György emléktorna, a vezérhajós Harikrishna már behúzott evezővel is elsőként ér a célba, így érthető, hogy biztonsági játékkal kívánja abszolválni a versenygyőzelmet. Almási Zoltán az elvesztett rangadó után világossal megkísérelte a második helyezéshez szükséges győzelmet a fél ponttal előtte álló Efimenko ellen, de a két királyig tartó csatában az ukrán sakkozó sikeresen védte meg a versenyben elfoglalt pozícióját. A hazai összecsapás szintén békével zárult Berkes Ferenc a szicíliai védelem egyik éles változatát tálalta fel csapattársának, Ács Péter egy ritkább mellékváltozatba terelte a játékot és a játszma gyors döntetlennel zárult.
Az utolsó fordulóban az indiai Pentala Harikrishna számára már a döntetlen elegendő az egyedüli elsőséghez, miután azonban sötét színnel ül asztalhoz a paksi Berkes Ferenccel szemben még nem lehet teljesen nyugodt. A második hely kérdésében az ukrán sakkozó esélyei a legjobbak, a záró fordulón világossal ül majd asztalhoz Ács Péter ellen. A csalódott Almási számára csak a győzelem szolgálhatna vigaszul, jelen pillanatban a világranglista 35. helyezettje jelentős élőpont veszteséget könyvelhet el.
A 9. forduló eredményei:
Almási Zoltán (magyar, 2672) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632)
Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen
Ács Péter (magyar, 2520) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen
A verseny állása:
1.Pentala Harikrishna 6 pont
2. Zahar Efimenko 5
3. Wang Yue és Almási Zoltán 4,5
5. Berkes Ferenc 4
6. Ács Péter 3
Az utolsó forduló párosítása:
Efimenko - Ács
Berkes - Harikrishna
Wang – Almási
A verseny 10. fordulója - Harikrishna az emlékverseny győztese [ Molnár Béla ]
A IV. Marx György emlékversenyen az indiai Harikrishna igazolta a papírformát, a világranglista 25. helyezettje könnyed játékkal írta be a nevét az emlékverseny győzteseinek sorába. Borisz Gelfand, Viktor Korcsnoj, Almási Zoltán után Harikrishna Pentala a negyedik bajnoka a versenysorozatnak. A Marx György fizikus professzor emlékére megrendezett torna az idei esztendő legrangosabb hazai sakkviadala volt. A verseny fővédnöke Kovács József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, főtámogatója a Paksi Atomerőmű ZRt. volt.
A verseny utolsó fordulójában mind a három játszma döntetlennel végződött. Elsőként a Berkes-Harikrishna párharc fejeződött be békekötéssel, az indiai nagymester pontos lépésekkel tartotta az egyensúlyt, bebiztosítva ezzel tornagyőzelmét. Ács Péter sötét figurákat vezetve az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz. A játszma kisebb összecsapás után remivel végződött. A forduló leghosszabb játszmáját a tavalyi verseny győztese Almási Zoltán játszotta a kínai Wang ellen, akit miután az első körben sikerült legyőznie, ismét igyekezett begyűjteni a magyar versenyző. Almási elszántságát kis híján megbüntette a kínai, miután egy kiskombinációt követően a magyarbajnok került anyagi hátrányba. Az időzavaros kapkodásban azonban a torinói sakkolimpián ezüstérmes kínai válogatott legeredményesebb pontszerzője, a 19 éves Wang Yue addig ügyetlenkedett, hogy megfordult a játszma, már-már biztosnak látszott Almási győzelme. A két gyalogelőnyös állásban az óvatlan sakkadásoknak köszönhetően háromszoros lépésismétlés állt elő és a kínai a szabályok értelmében kérhette a döntetlen megállapítását.
A győztes indiai versenyző 5 ponttal gyarapította értékszámát, így közel került a 2700-as elit pontszámhoz, amely a legjobb beugró a nagy világversenyek elitmezőnyébe. Harikrishna ezen a versenyen hiba nélkül, könnyed játékkal végzett az élen. A mindössze 21 éves fiatalt Anand mögött a legígéretesebb tehetségként tartják számon hazájában. A paksi verseny hagyománya szerint a záró banketten a győztesnek járó kupa mellett a következő évi tornára is meghívást kapott az indiai bajnok.
A második helyezett ukrán Zahar Efimenko a bajnokhoz hasonlóan veretlenül szerepelt, biztos pozíciójátékával ha nem is a látványos sakkot kedvelőket szolgálta ki, de egyetlen játszmában sem tudták igazán megszorítani. Három ponttal gyarapította értékszámát.
A tavalyi bajnok Almási Zoltán a harmadik helyen zárta a versenyt. Felemás képet nyújtott, harcosságával kiemelkedett a mezőnyből, de az időzavarai jelentősen hátráltatták az eredményességét. Minden játszmában bátran nyerésre játszott, a torna győztes elleni kettős veresége azonban rámutatott megnyitási problémáira. Kilenc élő-pontot vesztett.
A kínai Wang Yue a mezőny legfiatalabb résztvevőjeként a negyedik helyen zárta a tornát. Ötvenszázalékos teljesítményével egy élő-pontot vesztett. A torinói sakkolimpián az ötödik helyen végzett válogatottunk egyik legjobbja Berkes Ferenc nyeretlenül, kilenc döntetlennel zárta a versenyt. Elmondása szerint a felkészülése nem sikerült jól, az emlékverseny előtt közvetlenül érkezett vissza egy kínai tornáról, emiatt fáradtan és erőtlenül játszott. A hazaiak másik fiatalja Ács Péter az első félidőben három vereséget is szenvedett, de a második körben nem talált legyőzőre. Iskolai tanulmányai miatt elszokott a hasonló versenyek színvonalától és csak a második körben talált önmagára. Két élő-pont nyereséggel fejezte be a versenyt.
Az utolsó forduló eredményei:
Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen
Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen
Wang Yue (kínai, 2626) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen
A verseny végeredménye:
1. Pentala Harikrishna (indiai) 6,5 pont
2. Zahar Efimenko (ukrán) 5,5
3-4. Almási Zoltán (magyar) és Wang Yue (kínai) 5
5. Berkes Ferenc (magyar) 4,5
6. Ács Péter (magyar) 3,5
Fényképek az eredményhírdetésen, díjkiosztón










Pentala Harikrishna (indiai)
PaksNET online információk
|