| Immár ötödik alkalommal készülünk megfelelni az „újkori virtus” kihívásainak. Régvolt elődeink példáját követve, teljesítményüket túlszárnyalva Kalocsáig úszunk (15 fkm) a Duna kellemes, hűs hullámai között.
Természetesen ezt a bravúrt csak megfelelő biztosítás mellett, hatósági engedélyek birtokában lehet végrehajtani. Az engedélyeket megkaptuk, mely szerint a paksi buszpályaudvar irányában lévő csónakleeresztőről átússzuk a folyót, majd a bal part 100 m-es sávjában Kalocsáig úszunk. Az átúszás idejére hajózási zárlat van előírva, de utánna már találkozhatunk vízi járművekkel, melyek útjából ki kell térnünk akár a kísérő csónakok segítségével. A távúszást konvojban kell végrehajtani, melynek hossza 1 km lehet. Ez nem is olyan szigorú előírás, hiszen akár négyszáz tagú libasort alkothatnánk.
A konvojt ladikok és motorcsónakok kísérik. Ha valaki elfárad, elhagyta az ereje, netán görcsöt kap valamelyik izomcsoportjába, akkor ott vannak a kísérő ladikok, motorcsónakok a leeresztett strandlétrával melyekben meg lehet kapaszkodni, segítenek kimászni, ásványvizet adnak, szőlőcukrot, mely némileg pótolja az elhasznált energiát. A lemaradókat a ladikok előreviszik. Tavaly az egyik úszó kiment a partra pihenni. A célban keresték a társai, de a rendezők hol keressék? Válságstáb, azonosítás, események összevetéséből a mozaikok összerakása, végül a sikeres keresés – és az ebéd majd 3 órát késett. Ha valaki a parton akar pihenni, az lehetőleg ne tegye, de ha mégis, akkor ketten menjenek ki, s az egyik maradjon a parton, szóljon a kísérő hajók valamelyikének, amelyik majd biztosítja felzárkózását a konvojhoz. A konvoj biztonságából kikerülni életveszélyes és tilos !
A szokatlan terhelés, egyéb körülmények hatására görcsöt kaphat az úszó. Nagyon fontos, hogy a konvojbiztosítókon kívül a vízben is legyen biztosítója az úszóknak, egy barát, egy ismerős. Ha legalább párban úsznak, akkor a társ az esetleges szívgörcsöt is jelezni tudja, amikor az érintett ezt nem tudja megtenni. Nagyon fontos egy ilyen hosszú távon az erőbeosztás, ez nem verseny, hanem egy úszva kirándulás ebben a gyönyörű környezetben.
A Duna mederviszonyai rendkívül változatosak, ennek ellenére veszélyes örvényt még nem láttam benne. Három éve az alacsony vízállásnál a Duna közepén sétálni lehetett, de még ekkor is találhattunk 8-10 m mélyedéseket. A VITUKI nemcsak a medertérképet készítette el, de a sebességprofilra is érdekes adattal szolgált. Viszonylag lapos a sebességprofil: a parttól mérve 4-10 m távolságban 1 km/h a sebesség csökkenése a sodorvonalhoz képest.
Nem érdemes tehát a sodorvonalban úszni, mert a part közelében 3-6 x nagyobb a sebességélmény.
A víz minősége bakteriológiai szempontból a szennyvíztisztítók megépítésének és üzemeltetésének köszönhetően eléri a „strand” minőséget a szekszárdi és a kecskeméti KÖJÁL adatai alapján.
Örömteli, hogy terjed a sportrendezvényünk jóhíre, s így egyre többen vesznek részt rajta. Az újak nem föltétlen ismerik a terepet, a szokásokat. Segítsük őket jó szóval, biztatással, tanácsokkal.
Azt a vizet, amiben majd úszunk egy héttel előbb még Régensburgnál süti a nap, nem készíthetjük elő helyben. Ha az úszás napjára zivatart jósolnak, az általában délutánra alakul ki, mire mi már túl leszünk az ebéden is. Zivatarban nem célszerű a vízben maradni, mert ha a villám a vízbe csap, akkor 50-100 m körben tartózkodóknak időszakos bénulást okozhat. Természetesen kapcsolatban leszünk a központi teherelosztóval, ahol egy monitoron keresztül figyelik a zivatarok vonulását és veszély esetén jeleznek nekünk is. Ha indulás előtt érkezik a jelzés, akkor halasztjuk a rajtot, ha úszás közben ér utol bennünket a vészjelzés, akkor a parton várjuk meg, míg elvonul. A konvojvezetés vízirendőrökből és tapasztalt dunai emberekből áll, az ő döntéseik mérvadóak, nem a „népszavazás”.
Remélem, nem kell alkalmazni egyik keményebb szabályt sem, mert zavartalanul szép időben, pecsenyére sülve, kellemesen elfáradva, de ugyanakkor lelkesítő élményektől eltelve érünk partot Kalocsa meszesi partszakaszán.
Előző év képei ....
Daróczy virtus úszás:
Rajt helyszíne: Paks buszpályaudvarnál lévő csónakleeresztő
Dátum: 2006.07.29; Rajt: 10.00-11.00
Nevezés helye: Paks, Buszpályaudvar
Nevezés ideje: 9.00-10.00; Nevezési díj: 2000 Ft/fő
Nevezés módja: helyszíni
Útvonal: Paks - Kalocsa; táv: 15 km.
A Duna ezen a szakaszon 550-650 méter széles. A folyó sebessége 4-5 km/h; vízhőfok: 20-24 C.
Szervező: Gyulai János; Telefonszám: (75) 510-836; E-mail: gyulai@npp.hu; gyulai
2005. évi eseményekről készült összefoglaló ... * *
2004. évi eseményekről készült összefoglaló
... *
*
2003. évi eseményekről készült összefoglaló ... *
*
2002. évi eseményekről készült összefoglaló ... *
*
PaksNET online információk
|