Jámbor Pálra emlékeztek
2007. április 16., hétfő

Jámbor PálA Jámbor Pál Társaság névadója halálának 110. évfordulójára Emlékalbumot jelentetett meg, melynek bemutatójára 2007. április 16-án este hat órakor került sor a Pákolitz István Városi Könyvtárban.
Az irodalmi est előtt a Szent István téren 17:30-kor Tell Edit felolvasta a költő egyik versét, a Társaság elnöke emlékezett Jámbor Pálra, majd a résztvevőkkel közösen megkoszorúzták a költő mellszobrát. A könyvtárban Beregnyei Miklós bemutatta az Emlékalbum fő fejezeteit, Tell Edit pedig Jámbor Pál műveiből idézett. Az megemlékezés végén a résztvevőknek Emlékalbumot ajándékoztak.

A Jámbor Pál Társaság 1988. októberében jött létre, Pakson. Lelkesen kutatták névadójuk múltját, s így találtak rá Csonka Ferenc: Hiador c. kismonográfiájára, melyet reprint kiadásban újra megjelentették. A Társaság két lapjában - A Közvélemény, Paksi Tükör - rendszeresen publikálták a névadójukkal kapcsolatos kutatási eredményeket. Kapcsolatot építettek ki Jankovácon és Szabadkán élő irodalmárokkal és helytörténészekkel. Ez a kapcsolat eredményezte az Üzenet című - Szabadkán megjelenő - folyóirat 1997. 7-8-as külön számát, mely Jámbor Pállal foglalkozik.
A Társaság javaslatára Paks Város Önkormányzata, és a Paksi Atomerőmű Rt. mellszobrot állított Jámbor Pálnak, mely Farkas Pál szobrászművész alkotása. A szobor a Szt. István téren áll, melynek az avatására 1998. március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján került sor.

Visszaemlékezés - 10 éves a Jámbor Pál Társaság [ 1988 - 1998 ] - Egy évtized ...

A mai nappal pedig Emlékalbumot jelentettek meg Jámbor Pál halálának 110. évfordulójára, melyet Beregnyei Miklós indított útjára az azóta elhunyt Kővári Lászlóval. A most megjelent kötetet a lelkész emlékének is ajánlják. A könyv bemutatja az embert, a költőt, és a tanítót, ezenkívül kitér a paksi kötődésen túl Jámbor Pál szabadkai munkásságára is.

WebLinkek:
- Dr. Szerényi Mária - Jámbor Pál (Hiador) verse Újpestről, Jámbor Pál (HIADOR) Új-Pest (Újpesti Helytörténeti Értesítő - 2003. március X. évfolyam 1. sz.) ...
- A névadót ünnepli a legidősebb civil szervezet az idén - ...
- Jámbor Pál (Hiador) munkái - ...
- A mű keletkezése - Arany János egyik levele Madáchhoz - ...
- Kötetben Hiador életrajza - Tolnai Népújság online - ...
- A névadót ünnepli a legidősebb civil szervezet az idén - Tolnai Népújság online - ...
- Megörökítik a város értékeit - Hiador Album készül a régi paksi képeslapokból - ...

Jámbor Pál (1821-1897) költői neve: HIADOR – katolikus pap, író

Jámbor Pál költő, szül. 1821. Pakson, megh. 1897. Szabadkán. Mint kispap, Kalocsán nevelkedett és tanulótársai körében magyar iskolát szervezett. Később Óbecsén lett káplán, majd a szabadságharc alatt a kultuszminisztériumban szolgált. 1849. Franciaországba menekült, ahol francia verseket és regényt írt és sokat tanult. Hazatérése után többnyire Hiador álnév alatt írt, de igazi neve alatt is sok figyelemreméltó művet alkotott. Megírta két kötetben a magyar irodalom történetét is. Verseit kortársai Petőfi verseivel egyértékűnek tartották. Országgyűlési képviselő is volt. 1871. elhagyta papi állását s gimnáziumi igazgató lett Szabadkán. Törvénytelen vér c. drámáját a Nemzeti Színházban adták elő. Forrás: Tolnai Új Világlexikona

Képriport: www.PaksNET.hu












Szabadkáról érkezett vendégek emlékeznek








Beregnyei Miklós riportja




































PaksNET online információk