|
Paksi Vak Bottyán Gimnázium Öregdiákjai Egyesület éves rendes közgyűlését tartotta 2008. március 26-án, szerdán, 17 órakor a gimnáziumban.
Napirend pontok:
- Tájékoztató az előző közgyűlés óta végzett tevékenységről
- Költségvetési beszámoló
- Az Ellenőrző Bizottság beszámolója
- Közhasznúsági jelentés
- A 2008/2009. évi cselekvési program
- Egyebek
A közgyűlés nyilvános volt, melyre a rendes, és pártoló tagok mellett minden érdeklődőt, elsősorban a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban végzetteket, továbbá az intézmény volt, és jelenlegi tanárait, mostani diákokat szeretettel várták.
Március 26-i közgyűlés jelentősen eltért a korábbiaktól, hiszen az egyesület két évre szóló, konkrét cselekvési programot hirdetett meg határidőkkel és felelősökkel. Céljuk az egyesület határozott pályára állítása a gimnázium hagyományápolásának egyértelműsítése céljából.
Az Egyesület cselekvési programja a 2008/2009. évre
Az idei és a jövő évi programok közt az alábbiak szerepelnek:
1. Iskolatörténeti archiválás
Az osztályközösségek minden tanév végén összefoglaló anyagot írnak az elmúlt időszak emlékezetes történéseiről, eseményeiről. Az igazgató által elektronikusan összegyűjtött anyag feldolgozását, a sokszorosítását a választmányi tag végzi, amely folyamatosan gyarapszik, és alapanyaga lehet a későbbi évkönyveknek, vagy más kiadványoknak. Érettségi találkozókra a letárolt saját osztályanyagok kikérhetők.
2. Honlap kiegészítés
A gimnázium honlapján önálló oldal készítése az Egyesület számára, melynek alaptartalma az Egyesület tevékenységének bemutatása, a mindenkori Választmány és az egyesületi tagok névsora. Az oldalra felkerülnek az aktuális események, tervek, néhány archív felvétel a gimnázium történetéből.
3. "Gimi Film" készítése
A tervezett 15-20 perces film az intézmény szellemiségét állítja központba, amelyben elfér a diákos vidámság és egy-egy portré bevillanása is. Megjelenítése DVD-re tervezett, mely bemutatható különböző rendezvényeken.
4. Egyesületi díj alapítása
A gimnázium és annak alapítványai, versenyei már széles körű elismerési lehetőséget adnak a kiemelkedőt nyúltó pedagógusok és diákok számára. Ezt a repertoárt kívánja gazdagítani az Egyesület a humán és a természettudományi tantárgyakban, illetve azok kiegészítő körében végzett tanulói munkáért. Ehhez el kell készíteni egy értékelési rendszert, amelyben benne vannak az évközi és az év végi tanulmányi eredmények (nagy súllyal), szorgalmi feladatok, pályázatok, illeszkedő versenyeredmények. Évente mindkét kategóriában 1-1 díj nyerhető el. Megfelelő teljesítés hiányában a díj nem kerül kiadásra. A díj átadására az Egyesület tavaszi közgyűlésén kerül sor. A középiskolai tanulmányai során egy diák a díjat csak egyszer nyerheti el.
5. Dicsőségtábla
A 4. pont alatti díjazottak megjelenítésére az Egyesület dicsőségtáblát készített, amely a gimnázium épületének exponált helyére kerül.
6. Közösségi rendezvény
Az Egyesület évenként legalább egyszer aktívan részt vállal (vagy kezdeményez) nagyobb érdeklődői kört érintő rendezvény szervezésében, lebonyolításában.
7. Pályázati lehetőség
Meg kell vizsgálni a különböző pályázati feltételeket, hogy az Egyesület mi módon erősíthető meg.
8. Gimi-Klub
Az Egyesületnek szándékában áll útjára indítani az Öregdiák-Klubot, melynek elsődleges célja egy laza körülmények között működő, baráti beszélgetéseknek helyt adó találkozási lehetőség megteremtése, előre meghatározott időpontokban és helyen.
9. Médiakapcsolat
Térítésmentes támogatói együttműködési megállapodás kötése a helyi médiával, hogy az Egyesület hírei, meghívói széles nyilvánosságot kapjon.
10. Évfordulós rendezvény
Jövőre lesz öt éves az Egyesület. Ebből az alkalomból 2009. szeptember végén rendezvényt kívánnak szervezni, amely szól a volt és a jelenlegi diákokhoz is.
11. Részvétel gimnáziumi eseményeken
Az Egyesület meghívás alapján képviselteti magát a gimnázium hagyományos eseményein (pl. ballagás, tanévzáró), továbbá tevékenyen részt vesz a különböző versenyek, pályázatok elbírálásában, díjazásában.
12. Egyesület az osztálytalálkozókon
Minden évben több osztálytalálkozó kerül megrendezésre, amely kiváló alkalom arra, hogy az Egyesület bemutatkozzon. Egyesület előre elkészít húszpéldányos egységcsomagot a bármikori felhasználás céljából.
13. Pályázat az öregdiákok részére
A gimnázium történetéhez kapcsolódó emlékezetes események, épülettörténetek, stb. feldolgozása maximált terjedelemben.
14. Tárgyi emlékek gyűjtése, kiállítása
A gimnázium múltjához kötődő emléktárgygyűjtés az öregdiákoktól, akár kölcsönbe, akár végleges megőrzésre. Ezekből a tárgyakból tematikus kiállítások rendezhetők, különböző évfordulós eseményekhez.
A paksi Vak Bottyán Gimnázium Öregdiákjai Egyesülete a közgyűlésen a tervezett programot megvitatta, s elfogadta a két éves cselekvési programját.
Webszemle:
- A nosztalgiázás mellett segíteni is szeretnének - Tolnai Népújság online - ... 
Kép,- és hangriport - www.PaksNET.hu


















Hallgassa meg Kováts Balázs, egyesületi elnökkel készült riportot.
Kérdez Kohl Gyöngyi, a TelePaks riportere
PaksNET online információk
|