|
A 17 éves Rontó Róbert Shayren című sci-fi kötetének dedikálással egybekötött könyvbemutatóját tartotta a TESCO nagyáruházban május 26-án.
A regénynek a bírálók és a terjesztők véleménye szerint várhatóan óriási sikere lesz, amit alátámaszt az is, hogy már a megjelenés pillanataiban 5 csillagos minősítések jelentek meg róla internetes könyváruházakban. A Galaktika Magazin májusi számában is nagyon pozitív kritikákat kapott.
A regény várható sikerét az is előrevetíti, hogy egy olyan multinacionális nagyvállalat, mint a TESCO, szinte példa nélkülien, az egész országra kiterjedő dedikálás sorozatot szervezett. Májustól 2-31-ig összesen 34 budapesti és vidéki városban dedikál a fiatal szerző. A regény értékét tovább növeli, hogy Róbert saját maga szerkesztette és tördelte a művet.
Nemzetközi viszonylatban is szinte egyedülálló, hogy ilyen fiatalon izgalmas, minden korosztálynak szóló regényt írjon valaki. A tervek szerint rövid időn belül német és angol nyelven is meg fog jelenni a mindössze 17 esztendős Rontó Róbert kötete.
A könyvről:
R. Norbert: Shayren
INF International Kft, 2008
280 oldal
Kötés: papír / puha kötés
Az Erkadia nevű bolygót megszállják a shayrenek. Miközben Wind azért küzd, hogy megtalálja a nagy kolonizáló űrhajót, amivel megmentheti a lakosságot, egyre inkább rádöbben, hogy különleges képességekkel rendelkezik.
A shayrenné asszimilált Istragator Erkadiaról egy portálon keresztül a Lestgart nevű planétára kerül. A galaktikus erő használatára képes ifjak mestere elkezdi a felkészítését a nagy feladatra. Istragatornak, hogy elérje célját, össze kell fognia a bolygón élő, különböző fajú lényeket. Ebben segítségére van hű sárkánya Srequl, s Yorelum, a sárkánylovasok vezetője.
A sci-fi és a fantasy rajongóknak egyaránt csemege lesz ez a lenyűgöző, látványos jelenetekben bővelkedő mű. Lebilincselően fut párhuzamosan együtt a sci-fi és a fantasy szál, egyre jobban összekapcsolódva, ugyanakkor egyre több titokkal övezve, míg azután az utolsó fejezetben végre mindenre fény derül.
Webszemle:
- Tinédzser írópalánta: a középiskola mellett írt meg egy sci-fi regényt (riport) - ... 
- Szürreális bevásárlás: fantasy a Tescoban (videó) - ... 
- Rontó Norbert dedikálta Shayren című regényét Debrecenben (videó) - ... 
- Saját honlap címe - www.shayren.com - ... 
- SunBooks ismertetője a szerzőről és a könyvről - ... 
Képriport - www.PaksNET.hu

17 éves Rontó Róbert Shayren című sci-fi kötetét dedikálja

Egy lenyűgöző regény minden korosztálynak, - mutatja a szerző.
PaksNET online információk
|