Az erőmű együttműködése a vízilabda-szövetséggel
2009. június 16., kedd

A paksi atomerőmű fennállása során mindig kiemelt figyelmet fordított a sport támogatására. A paksi kötődéseken túlmenően a Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) aranyfokozatú (fő)támogatóként a legutóbbi olimpiai ciklusokban mindig a Magyar Olimpiai Bizottság mögött állt.

A paksi atomerőműbe érkezett bemutatkozó látogatásra az újjáalakuló férfi vízilabda-válogatott kerete, valamint a sportági szakszövetség vezetősége.

A sportolók üzemlátogatáson vettek részt, majd tájékoztatót hallgattak meg az erőmű működéséről, hazai villamosenergia-ellátásban betöltött szerepéről, terveiről.

Ezt követően a sajtőtájékoztatón az atomerőmű 2009. december 31-ig szóló megállapodást kötött a Magyar Vízilabda Szövetséggel, melynek értelmében a PA Zrt. a magyar férfi felnőtt és utánpótlás-válogatottak világversenyekre való felkészülését támogatja.

A szerződést dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány és Süli János, a PA Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Süli János kiemelte, hogy saját futball- és kosárlabdacsapatuk tagjai is ellátogattak már az erőműbe. Rajtuk kívül most már a világszínvonalú vízilabda-válogatott tagjai is jó hírét viszik az atomerőműnek.

Kemény Dénes elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt járt Pakson az Iparoskör meghívására, itt ismerkedett meg Süli Jánossal. A paksi atomerőmű vezérigazgatója ekkor hívta meg a válogatottat, hogy a sportolók saját tapasztalataikra alapozva vigyék jó hírét az atomerőműnek.

Biros Péter egy, a csapat tagjai által dedikált labdát adott át Süli Jánosnak, ezzel köszönve meg a támogatást.

HD felbontású videó
Sajtótájékoztatón a PaksNET által készitett videó HD felbontásban megnézhető a You Tube videómegosztón, illetve itt. A videómegosztón a videó jobb alsó sarkában HD ikonra kell kattintani a jobb minőség érdekében. A HD felbontású videó itt is megnézhető - a videó elindítása után - a HD ikonra kell kattintani. Teljes képernyőre való váltásra a mellette lévő ikont kell kiválasztani. A videók megnézéséhez nagy sávszélességre, és erős gépre van szükség.

Kemény Dénes és Süli János riportja - Link:
A videó ideje 5'18, képaránya 16:9, és HD felbontású.

Képriport:





















PaksNET online információk