Szabó János az U20-as Labdarúgó-világbajnokságon bronzérmes
2009. október 21., szerda
Paks város Önkormányzata, a Paksi Atomerőmű Zrt., valamint a
Paksi FC szervezésében az U20-as egyiptomi világbajnokságon bronzérmet szerzett válogatottunk egyik
alapembere, és egyben a vb felfedezettje Szabó János fogadására került sor október 21-én Atomerőmű SE éttermében.
A kíváló jétékost köszöntötte Hajdú János polgármester, Süli János a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, a labdarúgó szakosztály vezetője, Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző, a Paksi FC elnöke.
Hajdú János polgármester megköszönte Szabó Jánosnak az U20-as válogatottban tett teljesítményét, amivel megörvendeztette a magyarságot és a városunk lakóit. Majd szólt arról, hogy a város vezetése továbbiakban is kitüntetett figyelemmel fogja kísérni a sportot, illetve a sportoláshoz szükséges körülmények biztosítását. Terveikben szerepel, ha az időjárás is engedi akkor elkészítik a PSE Klubháza előtti parkoló kövezését is.
Süli János is gratulált Jánosnak, majd hozzátette, hogy nagyon fontos, hogy legyenek példaképek a gyerekek előtt. Érdemes sportolni, mert ezáltal is lehet valakinek sikere, de nem csak a fociban, hanem más spotágakban is sportkarriert lehet elérni.
Dr. Blazsek Balázs szintén gratulációját fejezte ki, majd kiemelte, hogy a két sportegyesület kitűnő együttműködésének köszönhetően a Paks, és környékén lévő fiatalok válogathatnak a tucatnyi szakosztályok között, hogy hol töltsék el a szabadidejüket. A sportolással, majd felnő egy olyan generáció, akik Jánost fogják majd példaképüknek tekinteni.
Szabó János, a Paksi FC U20-as válogatott labdarúgója egy hatalmas SONY televíziót,
egy XBOX 360 konzolt és vele a FIFA 10 minden idők legsikeresebb focijátékát kapta ajándékba az atomerőműtől, a várostól, illetve a sportegyesülettől.
„Nagyon boldog vagyok, legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy bronzérmet nyerek a világbajnokságon. Amikor megtudtam, hogy az utazó keretben
vagyok, az volt a célom, hogy pályára léphessek Egyiptomban. Ezzel szemben szinte végig játszhattam. Leírhatatlanul boldog vagyok! Köszönöm mindenkinek, aki itthon szorított értem, értünk” – nyilatkozta korábban Szabó János.
A beszédek után Szabó János megköszönte a dicsérő szavakat és az ajándékot majd elmondta. hogy nagyon-nagyon jó érzés tölti el, hogy ennyien összejöttek a fogadására. Ezután Blazsek Balázzsal együtt, emlék plaketteket adtak át azoknak az edzőknek - név szerint: Sipos Györgynek, Lacza Józsefnek, Dienes Pálnak és Gellei Imrének - akiknek fontos szerepük volt abban, hogy Ő idáig eljutott.
Magyarország bronzérmes lett
U20-as Labdarúgó-világbajnokság, mérkőzés a 3. helyért:
MAGYARORSZÁG - COSTA RICA 1-1 (0-0) - büntetőkkel: 2-0
Kairói Nemzetközi Stadion, 32 000 néző,
vezette: Nisimura Juicsi (japán) MAGYARORSZÁG: Gulácsi - Szekeres, Debreceni (Balajti, 83.), Szabó, Zámbó - Gosztonyi, Korcsmár, Simon Á. (Varga, 46.), Koman - Futács (Németh, 19.), Simon A. Cserék: Kovacsik, Megyeri, Présinger, Dudás, Kiss M., Takács P., Tóth B., Varga, Balajti, Németh. Szövetségi edző: Egervári Sándor. COSTA RICA: Alvarado - Gamboa, Mena, Oviedo, Smith - Estrada, Guzman (Luna, 77.), Madrigal, (Guevara, 58.) Varela (Hernandez, 63.) - Martínez, Urena. Szövetségi edző: Ronald González.
Gólszerző: Koman (91. - 11-esből), ill. Urena (81.)
A találkozó 81. percében Marcos Urena szerzett vezetést egy 17 méteres lövésből (0–1) a közép-amerikaiaknak, de Koman Vladimir a 91. percben
büntetőből egyenlített (1–1), így végül – mivel hosszabbítás nincsen a 3. helyért rendezett összecsapáson – a 11-esek döntöttek a magyarok javára.
Igy az egyiptomi labdarúgó világbajnokságon a magyar U20-as válogatott történelmi győzelmével megszerezte a korosztályos labdarúgó világbajnokság harmadik helyét.
HD felbontású videó
Sajtótájékoztatón a PaksNET által készitett videó HD felbontásban megnézhető a You Tube videómegosztón, illetve itt. A videómegosztón a videó jobb alsó sarkában HD ikonra kell kattintani a jobb minőség érdekében.
A HD felbontású videó itt is megnézhető - a videó elindítása után - a HD ikonra kell kattintani. Teljes képernyőre való váltásra a mellette lévő ikont kell kiválasztani.
A videók megnézéséhez nagy sávszélességre, és erős gépre van szükség.
Szabó János köszöntése - Link:
A videó ideje 7'23, képaránya 16:9 és HD felbontású - 1280x720.