Átadták az M6-os Dunaújváros - Szekszárd szakaszát
2010. március 31., szerda
Elkészült az M6-os Pécsig
Az autópályát két részletben, de egy napon adták át. A gyorsforgalmi út összesen 140 kilométer hosszú, és majdnem 400 milliárd forintba került. Itt van
először alagút és itt épült a második legnagyobb magyarországi völgyhíd is. Az M6-os autópálya
átadásával Budapest és Pécs között a közlekedés távolsága bő háromnegyed órával rövidül. Az autópálya kétszer kétsávos, osztott pályás úttesttel és vészhelyzeti célokat szolgáló burkolt leállósávokkal készült, tervezési
sebessége 130 km/óra.
Több mint száz műtárgy (híd és völgyhíd), a Szekszárd-Bóly szakaszon négy alagútpár épült. A szakaszon kilenc pihenőhelyet
(négy komplex és öt egyszerű) alakítottak ki. Üzemeltetéséhez három autópálya-mérnökséget létesítettek. Az autópálya Tolna megyei szakaszán a rendőr-főkapitányság
szervezetén belül Paks és Bátaszék székhellyel megtörtént az új autópálya alosztályok felállítása is.
Az M6-os Dunaújváros - Szekszárd szakaszának átadása
Az M6 autópálya Dunaújváros - Szekszárd közötti szakaszának átadási ünnepségén beszédet mondott és a létesítményt forgalomba
helyezte Bajnai Gordon miniszterelnök 2010. március 31-én (szerda) 13 órakor a fácánkerti pihenőhelynél.
Az autópálya-szakasz kivitelezője az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt.
Magyarország ma csatlakozott az "ezresek klubjához", ahhoz az elit körhöz Európában, ahol ezer kilométert meghaladó autópálya, gyorsforgalmi
út működik - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök az M6-os autópálya fácánkerti pihenőhelyén. A kormányfő beszédében hangsúlyozta: az új út felzárkózási lehetősége nyit a térségben Tolna és Baranya megyének, de Kalocsa és Baja számára
is bekapcsolódási lehetőséget biztosít Európa vérkeringésébe.
Joachim Enenkel, a kivitelezésben részt vett Bilfinger Berger Civil Kft. igazgatóságának elnöke az átadáson elmondta: több mint négymillió köbméter
földet mozgattak meg, az építkezés csúcsidejében 3500-an dolgoztak, és napi 9000 tonna aszfaltot terítettek le az autópályán. Joachim Enenkel
megjegyezte: a PPP jelentőségét világszerte sokan vitatják, ám az építkezés során teljesített adó- és járulékbefizetések szerinte jelentős
bevételt adtak a költségvetésnek.
A beszédek után Bajnai Gordon miniszterelnök, és Hónig Péter Közlekedési, hírközlési és Energiaügyi miniszter először virtuálisan helyezte forgalomba a sztrádát. Ez annyit jelentett, hogy egy elektromos
térképen a villogó pirosról zöld színre váltott át az M6-os új szakasza. Ezt követően pedig 13 óra után átvágták a hagyományos nemzeti színű szalagot is a fácánkerti pihenőhelynél.
Az M6 gyorsforgalmi út avatása után Tengelicen, az ott létesített Autópálya Mérnökség épületében fogadást adtak a kivitelező fővállalkozók, az ünnepségen résztvevők számára.
M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt.-t
Az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt.-t 2008. júniusában alapították, miután ennek a 65 km-es autópálya szakasznak a koncesszióját a
Bilfinger Berger, a Porr és az Egis cégek nyerték el.
2008. július 16-án megállapodást kötött a Magyar Köztársasággal, az M6 Autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti (76+200 kmsz – 141+300 kmsz)
szakaszának tervezése, építése, finanszírozása, üzemeltetése, felújítása és karbantartása céljából.
Az M6 Dunaújváros - Szekszárd szakaszán:két benzinkút van:
- 108+400 km szelvényben a Paksi pihenőben, Shell
- 134+200 km szelvényben a Fácánkerti pihenőben,
Mol és
egy Autópálya mérnökségi telep létesült, a 123 km szelvényben a Tengelici csomópontban.
Az autópálya mérnökség diszpécser száma: +36 74 887 660.
Az M6 Autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakaszának műszaki paraméterei:
A szakasz hossza: 65,1 km
Csomópontok száma: 8
Műtárgyak, hidak száma: 58 db
Egy autópálya mérnükségi telep (Tengelic)
4 db pihenőhely
Műszaki adatok
Az autópálya elhelyezkedése:
Az M6 Dunaújváros - Szekszárd szakasz kezdete: 76+200 km
Az M6 Dunaújváros - Szekszárd szakasz vége: 141+300 km
Az M6 Dunaújváros - Szekszárd autópálya Fejér és Tolna megyén halad át és az alábbi települések közigazgatási területét érinti:
Baracs, Daruszentmiklós, Előszállás, Dunaföldvár, Bölcske, Paks, Dunaszentgyörgy, Fadd, Tolna, Tengelic, Fácánkert, Szedres, Mözs.
Az autópálya keresztmetszete:
Tervezési sebesség: 130 km/h
Útkorona szélessége: 26,60 m
Forgalmi sáv szélessége: 3,75 m
Leállósáv szélessége: 3,00 m
Középső elválasztó sáv szélessége: 3,60 m
Csomópontok:
Dunaföldvár Észak csomópont a 6228 jelű úton
Dunaföldvár Centrum csomópont a 61.sz. főúton
Gabonásvölgyi csomópont és visszakötés 6.sz. főúthoz
Paks Nyugati csomópont a 6231 jelű úton
Paks Déli csomópont a 6232 és 6233 jelű úton
Tengelici csomópont a 6234 jelű úton
Szedresi csomópont a 63.sz. főúton és Szedres elkerülő út
Tolnai csomópont a 6.sz. főúton és az 5112 jelű úton
Pihenőhelyek:
Dunaföldvár egyszerű pihenő, 91+900 km
Paks komplex pihenő (Shell), 108+400 km
Dunaszentgyörgy egyszerű pihenő, 119+900 km
Fácánkert komplex pihenő, 134+200 km
A szakaszon 58 db híd-műtárgy található, ebből 6 db völgyhíd melyek hossza meghaladja a 160 métert. A leghosszabb híd a Gyűrűs árok felett található melynek hossza 636 m.
A kivitelezés vezető cégei a Bilfinger Berger AG és az Allgemeine Geselschaft – A. Porr AG - Az adatok forrása: M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt.
Webszemle:
- Magyarország ma csatlakozott az "ezresek klubjához" - inforadio.hu - ....
- Első út az M6-oson - videó! - fn.hu - ....
- Este nyolctól használható az M6-os autópálya - ATV -
....
- Átadták az M6/M60 Pécsig tartó szakaszait - ithink -
....
- Galéria a Szekszárd-Bóly-Pécs autópálya-szakaszról - autómenedzser.hu -
....
- M6: "Pécs, a megvalósult álmok városa" - pecsistop.hu - ....
- M6: Bajnai szerint az európai vérkeringésbe kapcsolódik Pécs - bama.hu
....
- Átadták az M6-os autópályát Tengelicnél, képgaléria - bama.hu -
....
- Avatás, átadás, ünnep: az M6 napja percről-percre - bama.hu -
....
- Átadták az M6-os autópályát – Tények-riport - tv2.hu -
....
- Átadták az M6-os autópálya Dunaújváros - Pécs közötti szakaszát - MagyarOnline -
- Itt nyíltak benzinkutak az M6-os új szakaszán - penzcentrum -
....
- Két új kutat nyitott a MOL az M6 mellett - portfolio.hu -
....
- Átadták az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Pécs szakaszát - autokozlekedes.hu -
- Bajnai Gordon így avatta fel az M6-ost - fotók! - TEOL.hu -
....
- M6: Szekszárdtól Dunaújvárosig már szabad a pálya - TEOL.hu -
....
- Díjköteles az M6-os autópálya két új szakasza - kamionhirek -
....
- Az új M6-os története: avagy hogyan építsünk magyarosan? - profitline -
....
- Átadták az M6/M60-as autópálya Szekszárd–Pécs-szakaszát - echotv.hu -
....
- Este 8-tól járható az M6-os - rtlhirek.hu -
....
- Megindult a forgalom az M6-on - dh-online.hu -
....
- Átadták az M6-ost - tv2.hu -
....
- Mégis átadták az M6-os új szakaszát - vezess.hu -
....
- Alagútbiztonsági kampány kezdődik az M6-os autópályán - [ origo ] -
....
- Átadták az M6-os autópálya két új szakaszát - [ origo ] -
....
- Átadták az M6-os középső szakaszát - kormanyszovivo.hu -
....
- Sztrádán Pesttől Pécsig - weborvos.hu -
.... - M6-os: csak az avatás volt biztos - hir24.hu -
....
- Pécsig járható már az M6-os sztráda - nol.hu -
....
- Átadták az M6-os középső szakaszát - hvg.hu -
....
- Ideiglenesen használható az M6-os autópálya - a5.hu -
....
- Életveszély az M6 alagútjaiban! - Klub Rádió -
....
- Nincs életveszély az M6-os alagútjaiban - klubradio -
....
- Az M6-os most csak egy zsákutca - ingatlanmagazin.com -
....
- Már most rosszul használjuk az alagutakat - ithink.hu -
....
- Autópálya alosztályok az M6 új szakaszán - police.hu -
....
- 150 ezerbe kerülhet a megállás a gyorsforgalmi alagútban - stop.hu -
....
- Felhívás az M6/M60-as autópálya biztonságos használatához - ithink.hu -
....
- Nem tudni, miért csak ideiglenes engedélye van az M6-osnak - inforadio.hu -
....
- .... nincs forgalombiztonsági kockázat az M6-os középső szakaszán - hirado.hu -
- Így használd az átadott M6-ost! - autolabor.hu -
....
- Miért kapott csak ideiglenes forgalomba-helyezési engedélyt - inforadio.hu -
....
- Tilos a bámészkodás az M6-osnál - rtlhirek.hu -
....
- Óriásalagút és óriáshíd - íme, az új M6-os autópálya - [ origo ] -
....
- A nyuszi tojta 6-os - pecsistop.hu -
....
- Induljon innen! - autopalya.hu -
....
- ... az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról - autopalya.hu -
....
- Merre érdemes közlekedni, elkerülni Pécsett az M60-as autópályáról? - google -
....
- Autópálya és matrica információk - smsplaza.hu -
....
Képriport - Fotóalbum: Nézze meg az M6-os átadásáról készült fényképeket - 2010.03.31. ....
Az M6 gyorsforgalmi úttal kapcsolatos további információk! Alagutak
A Szekszárd és Pécs közötti 81 kilométeres autópálya-szakasz részeként épült négy alagút ahol az alagutakban biztonsági, tűzoltó- és segélykérő-berendezéseket építettek ki, a közlekedést kamerarendszer figyeli.
A Bátaszék és Véménd közötti leghosszabb alagút 1331 méter, ezen kívül egy 399, egy 865 és egy 418 méteres is épült. A kétszer két sávos, leállósáv nélküli szakaszokon 24 órán át működő zárt láncú kamerarendszerrel figyelik a közlekedést, 50 méterenként nyomógombos segélykérő- és tűzoltókészüléket, 150 méterenként segélykérőfülkét helyeznek el, és a két hosszabb alagútban 300 méterenként vészátjárót is kialakítottak.
Minden alagút elején van üzemi átjáró, és ha baleset történik, a forgalmat át tudják terelni a másik sávba. Az útburkolatba hő- és sebességmérőt, forgalomszámláló-berendezést is építettek, míg az alagutakban a százméterenkénti tűzcsap mellett füst- és tűzjelző, valamint hangosítóberendezéseket is kiépítettek. Az alagútban 90 km/órás sebességkorlátozást és 4,5 méteres magasságkorlátozás vezetnek be.
Alagútbiztonsági tájékoztató - pdf - ....
Jelen tájékoztató az M6 autópálya Bátaszék és Véménd közötti
szakaszán megépült négy alagútban történő áthaladásról,
valamint vészhelyzet esetén tanúsítandó megfelelő magatartásról
nyújt tájékoztatást. Kérjük, hogy önmaga és mások biztonsága
érdekében tanulmányozza át alaposan az alábbi biztonsági
tájékoztatót, hogy gyorsan és helyesen tudjon cselekedni akár
vészhelyzet esetén is!
Nagyításhoz kattintson a képekre!
Alagutak a térképen - Térkép forrása: M60.hu
Nagyításhoz kattintson a képre!
Videó:
Utazás az M6-os autópálya alagútjaiban oda-vissza - közvetlen link
A videó ideje 9'28, képaránya 16:9, és felbontása - 1280x720 (HD).
Az M6-os Paks - Szekszárd szakasza - Térkép forrása: M60.hu
Nagyításhoz kattintson a képre! A kép mérete: 3.8 MB!
Videó az M6-os autópálya átadási ünnepségéről
Átadták az M6-os Dunaújváros - Szekszárd szakaszát - közvetlen link
A videó ideje 9'34, képaránya 16:9, és felbontása - 1280x720 (HD).