Pakson a Dózsa György út új szakaszának útavató ünnepsége
2010. szeptember 12., vasárnap

Elkészült a paksi Dózsa György út új szaksza, és ebből az alkalomból Paks Város Önkormányzata és a Teerag-Asdag Kft. útavató ünnepséget rendezett 2010. szeptember 12-én az önkormányzat épülete előtti téren.

Félmilliárdos költséggel, döntően önkormányzati forrásból készült el Pakson a Dózsa György út körforgalom és a Kereszt utca közötti szakasza. A paksi főutca - új szakasz - felújításának második üteme evvel véget ért. Ebből az alkalomból útavató ünnepséget rendeztek 2010. szeptember 12-én, mely a Roger Schilling Fúvószenekar műsorával kezdődött, és evvel egy időben a felújított főutcán az Adidas Streetball Challenge paksi fordulóját rendezték meg.

Összesen 34 csapat versengett a különböző korcsoportokban Kovács Gábor szervezésében. A sportesemény során a négyszeres magyar bajnok és kupagyőztes ASE kosarasait is megismerhette a közönség. A streetball versenyek után a színpadon folytatódott az ünnepség a Vetővirág, a Kajdacsi népzenei együttesekkel, majd a Pro Artis Művészeti Iskola tanítványainak előadásával folytatódott, melyet a „rock elefántjai", azaz a Karthago együttes koncertje zárt.

A koncert előtt köszöntőt mondott Terrag-Asdag Kft. képviseletében Matula Zita cégvezető és Dr. Zöller Katalin szóvívő, majd Hajdú János Paks város polgármestere szólt a közönséghez.
A városvezetés tervei közt szerepel a paksi főutca további felújítása az Erzsébet szállóig.

Az ünnepség részletes programja
09:00 - 15:00 ADIDAS Streetball Challenge 2010 évi országos versenysorozatának paksi fordulója kerül megrendezésre
09:00 - 10:00 A Roger Schilling Zenekar műsora
10:00 - 15:00 Kézműves foglalkozások, ügyességi játékok / Csuhébaba készítés, bőrözés, hímzés, gyöngyfűzés, íjászat, Ökocsiga Játszótér várja az érdeklődőket.
17:00 A Vetővirág népzenei együttes műsora
17:30 A Kajdacsi néptáncegyüttes bemutatója
18:00 Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról / A Pro Artis Művészeti Iskola jelenlegi és egykori tanítványainak előadása.
19:45 Az útavató ünnepségen köszöntőt mond Hajdú János, Paks város polgármestere valamint a TEERAG-ASDAG KFT képviseletében Matula Zita cégvezető és Dr. Zöller Katalin szóvivő
20:00 A Karthago együttes koncertje

Fotóalbum:
- 2010.09.12. - Útavató ünnepség ...


HD felbontású videóriport

-2010.09.12. - Útavató ünnepség - közvetlen link
A videó ideje 14'16, képaránya 16:9, és felbontása - 1280x720 (HD).

HD felbontású videóriport
- 2010.10.30. - A felújított főutca - közvetlen link
A videó ideje 2'57, képaránya 16:9, és felbontása - 1280x720 (HD).

Korábban - fotóalbumok:
- 2010.03.15. - Paks főutcája felújítás előtt ...
- 2010.07.28. - Dózsa György út felújításának folyamata .....

Korábban - videóriportok:
- 2010.03.03. - Paks város főutcája a rekonstrukció kezdete előtt


- 2010.08.14. - Dózsa György út átépítésének folyamata

 


PaksNET online információk