|
A
tavaly alakult Bor-dámák Paksi Egyesületének tizenkét tagja havonta
egy összejövetelt szervez. Augusztusban 2 hónapot összevonva Tóthné
Németh Irén és Lovásziné Anna szervezte a Bor-Dámák találkozóját
a Sárgödör téren Leber Ferenc pincéjében. Ez az összejövetel jó
alkalom volt arra, hogy az egyesület felvegye a kapcsolatot a
Sárgödörtéri Présház Tulajdonosok Egyesületével. Az augusztus
29-én rendezett programon a két egyesület tagjait süteménnyel
és étvágygerjesztőként egy kicsinyke kupica pálinkával fogadták,
majd az Egyesületek rövid bemutatkozása után, a pincékbe történő
borbarangolás követően Irén öt fajta húsból készült babgulyása
és Anna jobbnál-jobb süteményei kerültek az asztalra, melléjük
a Sárgödörtéri Présház Tulajdonosok finom borai.
Tóthné Németh Irén a megnyitó beszédében elmondta, hogy egy éves
az egyesületük, tizenketten vannak mind ahány hónap az évben.
Célkitűzéseik között szerepel többek között a magyar szőlő termesztés
és a bortermelés hagyományainak a megismertetése, a kultúrált
borfogyasztás propagálása, ugyanakkor szőlő és bortermesztéssel
kapcsolatos egyesületekkel való kapcsolatfelvétel. Ez a mai összejövetelük
egy komoly kitekintés, mely arra ad alkalmat, hogy elsőként itt
Pakson a Sárgödörtéri Présház Tulajdonosok Egyesületével felvegyék
a kapcsolatot és a továbbiakban, ezt szeretnék ápolni. Voltak
már Egerben, Kőszegen, és Györköny-ben, ahol megkóstolták a borvidékek
finom borait, és arra gondoltak, hogy éppen itt az ideje, így
szüret tájékán, hogy a paksi borokat is megismerjék.
Mayer István a Sárgödörtéri Présház Tulajdonosok Egyesületének
az elnöke nagy megtiszteltetésnek vette, hogy partnerek lehetnek,
és a továbbiakban nagyon szívesen szeretnének együttműködni a
Bor-Dámák Egysületével. Majd röviden néhány szót ejtett magukról.
- Mi arra hoztuk létre ezt az egyesületet, hogy paksi borászatot
szeretnénk fejleszteni, és arra törekszünk, hogy magunkat képezzük
e területen. Egyre jobb borokat készítsünk a hagyományos eljárásokkal
és a technikai lehetőségeinkhez mérten kipróbáljuk az új borkészítési
módokat is. Többek között kettő kertészmérnök jelölt hölgyet felkértünk
arra, hogy kutassa, írja le, hogy hogyan készült régen a Paksi
Schiller. A tanulmány múlt ősszel elkészült, és most ennek az
alapján elkészítjük a Paks Schillert. Szeretnénk majd bemutatni
Önöknek és a paksi embereknek ezt a finom könnyű a Rosénál egy
kicsit markánsabb ízű, kicsit sötétebb színű bort. Korábban ezt
a bort szállították hajóval Pestre és Bécsre a kocsmákba. Az új
borok területén szeretnénk mi is megjelenni a palackos primőr
borral. Nagy az esélyünk arra, hogy az idén sikerülni is fog.
- Majd beszélt a Paksi szőlő területekről. - Itt 370 hektár szőlő
van, ebből 260 hektár vörös fajta, zömmel Zweigelt 80 hektár,
65 hektár Kékfrankos, 29 hektár Merlot, és Cabernet Sauvignon
15 hektár és néhány hektár régi hagyományos fajtájú vörös szőlő
(kadarka). A többi fehér és csemegefajta, mint Rizlingszilváni,
Olaszrizling, Chardonney, Irsai Olivér és egyéb régi hagyományos
fajták (Kövidinka). Az 1998-as paksi Kékfrankos, Merlot Cuvie
Londonban 2000-ben nyert aranyérmet egy gasztronómiai borfesztiválon
és a legjobb Kelet-Európai bor címet is ez a bor nyerte el. Az
itt termelt szőlőkből nagyon jó borokat lehet készíteni, mivel
kiválóak a termőhelyi adottságok. Beszéde végén meghívta a Bor-Dámákat
egy kis borbarangolásra a sárgödörtéri présházak három pincéjébe,
ahol a pincék borait mutatták be.
Ezt követően a jövőbeli tervekről is szó esett, mégpedig a Márton-napi
családos összejövetelről, ahol részt vennének a Bor-Dámák, a Sárgödörtéri
Présháztulajdonosok és a Borbarát Klub tagjai. A gasztronómiai
finomságok mellé a Sárgödör tériek paksi primőr borával koccintanának
egyet-kettőt egymás egészségére.
Lovásziné Anna személy szerint bemutatta a Présház tulajdonosok
képviselőit, majd megemlítette, hogy vannak a Bor-Dámák közt,
akik értik és gyakorolják a szőlőtermesztés mesterségét.
Leber Ferenc, akinek a présházában volt a találkozó, elmondta,
hogy a kapcsolat felvétel különösen érdekes számukra, mert van
Pakson több hasonló egyesület is. Egy új színfoltot jelentenek
a hölgyek megjelenése ebben a témakörben és biztos, hogy sok olyan
dolog megjelenik az ő révükön, aminek alapján kölcsönösen tanulhatnak
egymástól. Megemlítette, hogy az Egyesület igyekszik feleleveníteni
a Pakson készített régi Schiller bor hagyományát. Ehhez némi segítséget
is kaptak pályázat útján az Önkormányzattól, melyet a saját hozzátett
pénzükkel kiegészítve elő fogják állítani a Paksi Schillert.

Bor-Dámák figyelme Mayer Istvánra

Felkészülve a vacsorára

Sárgödörtéri Présház Tulajdonosok

Lovásziné Anna és Tóthné Németh Irén megnyitó beszédük közben
PaksNET online információk
|