Magyar Borok Útja Rally
2003. augusztus 31. vasárnap

Az idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyar Borok Útja Rally elnevezésű autóversenyt, amely a magyar szőlészet és borászat hagyományaira és kiemelkedő értékeire hívta fel a figyelmet. A mezőny pénteken reggel nyolckor vágott neki a 780 kilométeres távnak a Parlament elől, ahová vasárnap érkezett vissza. A hét végén, pontosabban péntektől vasárnapig zajló viadalon most is az autók volánjainál ismert közéleti személyek, politikusok, színészek, újságírók, sportolók és gazdasági vezetők ültek, hogy végigjárják az ország legjobb, legismertebb borvidékeit. A háromnapos túra során különböző játékos vetélkedőkkel is meg kellett birkózniuk a résztvevőknek. A nap során a részvevők nem ihattak alkoholt, és a KRESZ szabályokat is szigorúan be kellett tartaniuk. Napközben elsősorban a borvidékekkel az ott élő emberekkel találkoztak, a nap végére azonban alkalmuk nyílt megkóstolni a bejárt vidékek nedűit. A verseny 2003. augusztus 31-én, reggel 9 óra 30 perctől Pakson haladt keresztül, ahol egy ügyességi verseny is megrendezésre került a paksi Városi Művelődési Központ parkolójában. Az indulók között szerepelt többek között Novák Péter, Szellő István, Kovács "Kokó" István az RTL Klub műsorvezetői, Kiss Péter és Kovács Kálmán miniszterek, Kuncze Gábor, Stumpf István ex-miniszterek, Balikó Tamás színházigazgató, Bessenyei Péter műrepülő világbajnok és más ismert személyiségek.

Képriport









 

 

PaksNET online információk