|
![[ Paksi Duna-partért Közalapítvány ]](logo_dunapartert_i.gif)
|
|
Daróczy virtus
- paksi virtus
|
|
2003. július 19-én
A
város, mint Duna menti település hagyományai összeforrtak
a vízi életmóddal és a vízi sportokkal. Ennek legrégebbi
sportemlékei az 1800-as évek második felében a Daróczy
bárókhoz kapcsolódik. Többek között 1886. augusztus
16-án barátaikkal leúsztak a Dunán egy újonnan épített
csárdához, Uszódra (7 km). Az elmúlt esemény emlékére
„Daróczy virtus-úszás” néven Paks, Kalocsa között
(15 km) távúszást rendeznek 2003. július 19-én szombaton.
Tavaly már kipróbálták a Paksról Kalocsára történő
úszást (57 fő), mely annyira megtetszett mindenkinek,
hogy elhatározták ezu tán
minden évben megrendezik. Ezennel hívják azokat
az úszókat, akik részesei akarnak lenni egy felejthetetlen
sporteseménynek. A Duna ezen a szakaszon 550-650
méter széles, a folyó sebessége 4-5 km/ó és a víz
hőfoka 20-24 oC. Rajt Paksról, a buszpályaudvar
irányában lévő hajóleeresztőtől történik. (Halas
bárkák közül). Nevezés 09-10 óra, indulás 10-11
óra között lesz. Hajózárlat mellett átúsznak a résztvevők
a túlsó oldalra, ladikok, motorcsónakok kíséretében,
majd a parttól 50-100 m sávban leúsznak Kalocsáig.
Körülbelül 2-2.5 órányi úszás után érnek partot.
A parton frissítés, tisztálkodási lehetőség áll
rendelkezésre. A résztvevők komppal, majd busszal
visszautaznak Paksra. Minden sportembert várnak,
aki fegyelmezett körülmények között akarja próbára
tenni úszni tudását. Jelentkezni, és további információt
kérni a gyulai@npp.hu email címen lehet. Lásd
a tavalyi eseményeket!
|
|
|