Hulló porból és folyóvízi üledékekből vastag lösztakaró képződik 720 és 10 ezer év között. A pleisztocén eljegesedések és interglaciálisok idején a közép-európai periglaciális övezet déli szegélyén szélfútta hulló porból, folyóvízi és mocsári üledékekből keletkezett, helyenként jelentős vastagságú lösztakaró a Kárpát-medence mintegy 105 ezer km²-nyi területét borítja: a folyók mentén a teraszkavicsra, a Dunántúlon pedig gyakran közvetlenül a pliocén képződmények felületére települ. Korábban kizárólag a hulló porból keletkezett, rétegzetlen, finomszemcsés törmelékes üledékeket nevezték lösznek. A lösz fogalomba ma már beletartoznak az előzőekkel szinte mindig együttesen előforduló, azokkal gyakran többszörösen váltakozó folyóvízi, tavi-mocsári üledékek, valamint a fosszilis talajrétegek is.

A paksi összlet a hazai idősebb löszök egyik típusszelvénye, amelyben a rétegzetlen, eolikus eredetű löszkötegek (típusos lösz) közé jól láthatóan és gyakran jelentős eróziós diszkordanciával folyóvízi homokos üledékek és tavi-mocsári rétegek, valamint fosszilis talajszintek települnek.

A paksi lösz, amelyet 5 vörösbarna erdőssztyepp-talajréteg és 3 jelentősebb folyóvízi lerakódású homokréteg tagol, pliocén homok- és agyagrétegekre települ. Szemcseösszetételére a 0,02-0,06 mm közötti szemcseméretek túlsúlya (47 és 56% között) jellemzők, de az agyagos és a finomhomokos mérettartomány is jelentős a (0,5) 0,2 és 0,002 mm-es szélsőértékek között.

Kémiai összetételére a 40 és 55 % között SiO₂-tartalom mellett a 2-4 %-nyi vas-oxid, 8 és 25 % között kalcium-oxid, 1-4%-nyi alumínium-oxid jellemző. A hazai löszök kémiai összetétele nem sok felvilágosítást nyújt a kiinduló kőzetek anyagáról és így a származási helyről, valamint a kialakulás körülményeiről sem. Az ásványos összetételben az uralkodó kvarc- és a jelentős földpáttartalom mellett az agyagásványok és a csillámok érdemelnek említést. A szemcséket általában kalcit cementálja össze, amelynek mennyisége tág határok, 10 és 45 % között ingadozik. A magasabb értékekkel jellemezhető szintekben gyakoriak a jellegzetes, néhány cm-től 30-40 cm-ig változó méretű mészkonkréciók, az úgynevezett löszbabák.

A löszbe zárt fosszíliák is világosan mutatják a keletkezése idején fennállott környezeti körülményeket. A Kulcs melletti Duna-part löszfeltárásaiban például jól elkülöníthetőek a kizárólag szárazföldi, illetve a szárazföldi és vízi csigamaradványokkal jellemezhető szintek. Az úgynevezett löszcsigák közül a Planorbis, a Succinea, a Pupilla és a Helicella nemzetségek az ismertebbek, míg a kagylókat a Pisidium-félék képviselik. Néha nagyobb emlősök maradványai is megjelennek. Így például a paksi löszfalból az Elephas throgontherii fog- és agyarmaradványai, valamint barlangi oroszlán maradványai kerültek elő. Gyakoriak a növénymaradványok is. A laza szerkezetű, könnyen bányászható lösz a benne levő agyagosabb fosszilis talajrétegekkel együtt a téglagyártás egyik kedvelt nyersanyaga.

Forrás: A Föld krónikája