|
Panorámakép
Balatonfüreden a Koloska Marina kikötőnél
|
|
Ugyan ez a körkép
nem Paksról szól, de sokan üdülnek itt, ahol immár 10 éve üzemel a Balaton
egyik elegáns, családias légkörű kikötője, a Koloska Marina, melynek
az ünnepélyes megnyitója 1992. május 20-án volt. A kikötőt a Dunántúli
Vízügyi Igazgatóság építette, a beruházó és a mai napig tulajdonos a
Paksi Atomerőmű Rt. Korábban ez a terület egy ingoványos, halódó nádassal
benőtt rész volt, ahol 1985-ben egy szörfindító és napozó stég került
elhelyezésre. 1997-ben került sor a kikötő melletti földterület vásárlására
és a park építésére, illetve a vizesblokkok bővítésére. Műszaki előkészítése
után 2001-re megvalósult a kikötő fejlesztése, ahol most összesen 86
hajóhely van. Kétfajta céllal építtette az atomerőmű ezt a kikötőt.
Az egyik célja az volt, hogy a vendégeknek egy strandolási lehetőséggel
szolgáljon, és szörfözést, csónakázást, vízibiciklizést, hajókirándulásokat,
vitorlázást biztosítson. A másik fajta funkciója pedig a hajóhelyek
értékesítése. Az épület egyik részét jelenleg a vízirendőrség bérli,
a másik részén pedig a Vitorlás Szakcsoport rendelkezésére áll 5 szoba,
összesen 18 férőhellyel. Ezekhez a szobákhoz kalózhajók tartoznak, melyek
a vitorlázás alapjainak elsajátítását teszik lehetővé. A szakcsoport
rendelkezésére áll még egy klubszoba, ahol a főzési lehetőségek is adottak.
Az épületben található a kikötő iroda. A vendégek rendelkezésére áll
még egy büfé is. A kikötő dolgozói egy jól felszerelt műhelyben apróbb
javításokat is el tudnak végezni. A parton kultúrált környezet várja
a kikötő lakóit és a PA Rt. pihenni, kikapcslódásra vágyó vendégeit.
A kikötő létezése óta minden év májusában kerülnek megrendezésre a nyílt
vízisport napok. Idén szeptemberben, immár harmadik alkalommal rendezték
meg a Villamos ipari Vitorlás Találkozót, a Vitorlás Szakcsoporttal
közösen. |
|
A
kép egérrel húzható minden irányba, a mozgás meg is fordítható és egy
klikkeléssel le is állítható.
|