-
A virágos Paksért - ünnepi rendezvény 2002.04.17-én
Az
"Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány április 17-én
15 órakor tartotta a "Virágos Paks" Projekt ünnepi
rendezvényét a Gesztenyés út 11 szám alatt. A megjelenteket
az alapítvány ügyvezetője, Ignits Miklósné köszöntötte, és
köszönetet mondott a Delta park felújításában résztvevők anyagi
támogatásáért, akik 50.000 Ft. értékben segítették a "Virágos
Paks" Projekt munkáját.
Az adományozók között szerepelt a Dunamenti Szövetkezet
Rt., a Neutron Építőipari Szolgáltató Kft., a Partner
Betonelemgyártó és Fémipari Szolgáltató Kft., a Reálprotector
Szolgáltató Kft., Szabó József magánszemély, valamint
a Victória Balance Kft.
Ezt
követően Bor Imre átadta a Delta park felújításában résztvevő
támogatók részére a gyermekek által készített "Vessző-virágot". A jelképes
ajándéknak az a különlegessége, hogy azok vesszőből, a parlagfű
gyűjtő gyermekek keze által készültek. Az ünnepséget igazán
kellemes, bensőséges hangulatúvá varázsolta Berta Alexandra,
a Zeneiskola tanulójának citerával kísért dalos műsora.
Az ünnepség további részében Saáry Miklósné, az Önkormányzat
vagyongazdálkodási osztályvezetője ismertette a nemzetközi
zsűri útvonalát és a programját, mely 2002. július 10-én
kezdődik.
Az alapítvány az ünnepségen közzétette az idei évi városi
virágosítási versenykiírást, mely a Legszebb virágos
lépcsőház, Legszebb virágos kertes ház és Legszebb
virágos utca kategóriákat tartalmaz.
Száraz István, a Dunamenti Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta,
hogy tősgyökeres paksiként mennyire örül városunk szépítésének.
Fontosnak tartja a környezet alakítását és a cégek segítségét.
Kiemelte, hogy nem csak az itt lakóknak, hanem a vendégként
ideérkezők számára is sokat jelent, hogy milyen kép fogadja
őket. A többi adományozó is csatlakozott ezekhez a gondolatokhoz.
Szabó József úr kiemelte, hogy a jövőben is fontosnak tartja
a virágosítás támogatását.
Köszönet a támogatóknak, és köszönet a várost szépítő lakosságnak
is. Az elmúlt évi siker, az hogy Magyarország virágos városainak
versenyében Paks I. helyezést ért el, még további teendőkre
sarkall. Paks 2002-ben képviseli Magyarországot a virágos
városok európai versenyén. Fogjunk össze, virágosítsunk, együtt
tegyük még szebbé városunkat!

Virágos
város nemzetközi zsűrijének útvonala és programja:
|
2002.
július 10-én
|
|
10:00
- 10:40
|
Nemzetközi
zsüri fogadása a Polgármesteri Hivatalban.
Bor Imre, polgármester köszönti az érkezőket,
és bemutatja a várost.
|
|
10:45
-
|
Indulás
a Gárdonyi kilátóhoz autóbusszal.
Paks bemutatása a tervezett útvonalon.
Dózsa Gy. u. - Deák F. u. - Anna u. - Gárdonyi kilátó
|
|
10:55
- 11:30
|
Kilátó
megtekintése. Séta a Munkácsy utcai óvodába.
Találkozás az óvodásokkal - műsor.
|
|
11:30
-
|
Paks
bemutatása a tervezett útvonalon autóbusszal.
Munkácsy Mihály utca - Erkel Ferenc utca - Arany János
utca - Anna utca - Szentháromság tér - Dózsa György
út - Újtemplom utca
|
|
11:40
- 11:55
|
Szentlélek
templom és környékének megtekintése
|
|
11:55
- 12:35
|
Paks
bemutatása a tervezett útvonalon.
Üjtemplom utca - Alkotók útja - Kurcsatov utca - Gesztenyés
utca - Ürgemező. Találkozás az "Együtt a parlagfű
ellen" Alapítvány képviselőivel.
|
|
12:35
- 12:45
|
Paks
bemutatása a tervezett útvonalon.
Ürgemező - Gesztenyés utca - Kishegyi út
|
|
12:50
- 13:45
|
Ebéd
|
|
13:45
- 14:05
|
Séta
a Központi parkban
|
|
14:10
- 14:25
|
Paks bemutatása a tervezett útvonalon.
Gagarin utca - Újtemplom utca - Tolnai út - 6-os út
- PA Rt.
|
|
14:30
- 14:50
|
Zsüri
fogadása a Tájákoztató és Látogató Központba.
Az erőmű rövid bemutatása, az ipar és város kapcsolata,
környezetvédelem.
|
|
14:55
- 15:10
|
Paks
bemutatása a tervezett útvonalon.
6-os út - Kőlesdi út - Elkerülő út - Kishegyi út - Építők
útja - Pollack Mihály utca - Kápolna út - Zrinyi utca
- Ősz utca - Hunyadi utca - Sárgödör tér
|
|
15:15
- 16:00
|
Sárgödör
tér
Találkozás a Pincesor Egyesület és a Kert Barátok Egyesület
tagjaival. Sárgödör téri pincesor bemutatása. Borkostolás
|
|
20:00
- 21:30
|
Vacsora
a Prelátusba.
|
|
A
zsüri tagjai
|
Monika
Hetsch (Ausztria)
Marc Roegiers (Belgium)
Cécile Pierard (Belgium)
Jan Borsky (Csehország)
Pierre Chaverot (Franciaország)
Erris van Ginkel (Hollandia)
Luke Griffin (Írország)
Mark Mattock (Nagy-Britannia)
Anton Kranzle (Németország)
Anne Cathetina Rinkenberger (Svájc)
Anton Schlaus (Szlovénia)
Baloghné Ormos Ilona (Magyarország) |
Lovászi
Anna
- Hagyományos,
városi virágosítási verseny 2002. év
Verseny kategóriák:
1. Legszebb virágos lépcsőház
2. Legszebb virágos kertes ház
3. Legszebb virágos utca
Díjak: 1.-3. Díj, különdíj,
oklevél és emléklap. A díjakat a zsűri által adományozott pontszámok alapján
állapítjuk meg, amelyek mellé oklevél jár. A zsűri külön díjat adományozhat
azoknak is, akik a versenyre nem jelentkeztek.
A díjazásban nem részesült jelentkezők emléklapot kapnak, amelynek a szövege az
alábbi:
"Virágos
városok európai versenye - 2002.
Paks Magyarország képviselője."
Bírálati szempontok:
1. A
legszebb virágos lépcsőház:
A lépcsőház két oldalán elhelyezkedő
erkélyek és a bejárat előtti közpark gondozottsága. A versenyben társasházak
vehetnek részt.
Díjak: első díj
1db 40 000 Ft
Második díj 2 db 30 000 Ft
Harmadik díj 3 db 25 000 Ft
Különdíj 5 db 8 000 Ft
2. A
legszebb virágos kertes-ház:
A közterületi előkert, az átlátható
kerítésen belüli, az utcaképpel összhangban levő rész.
Díjak: első díj 3
db 18 000 Ft
Második díj 3 db 15 000 Ft
Harmadik díj 3 db 12 000 Ft
Különdíj 5 db 8 000 Ft
3. A
legszebb virágos utca:
A zsűri elsősorban családi házakból
álló utcákat értékel, ahol a házak előtti közterület zömében virágos.
3+1 utcának adható 2-2 db utcatábla, amelynek a szövege egységesen:
"Virágos utca 2002."
az elért helyezés megjelölésével.
A zsűri tagjai önállóan
pontoznak, 1-10-ig terjedő skálán. A pontok növekedése jelenti a színvonal
emelkedést is.
A pénz díjak a hagyományoknak megfelelően utalvány formában kerülnek átadásra,
amelyek dísznövények, kert gondozással kapcsolatos kiadásokra fordítható.
- Paks, 2002,
Palántavásárlási igény
Polgármesteri
Hivatal földszintjén elhelyezett gyűjtőládában lehet bedobni az igénylőlapot, vagy
postán a hivatal címére - 7030 Paks, Dózsa György u. 55-61 - eljuttatni. Csak a
leadott, beérkezett igénylőlapok alapján tudják biztosítani a virágpalántákat. A
palánták ára 25 Ft/db.
Az igénylőlapon az alábbi adatoknak kell rajta lennie:
IGÉNYLŐLAP
Név:..............; Lakcím: ..............; Telefonszám: ...........
Igényelt növények darabszáma:
Begónia: ..........; Tagetes: .............; Petúnia: ..........
Paks, 2002 .......; Igénylő aláírása: ..............
2001-ben
történt
- Paks, 2001 július - Vessző-virág
- adományozás
Városunk jelentkezett a millenniumi Virágos
Magyarországért környezetszépítő versenyre.
Az Önkormányzat és két civil szervezet , az "Együtt a parlagfű ellen"
Alapítvány és a Paksi Kertbarátok Egyesülete részvételével megalakult a
"Virágos Paks" projekt.
Közös célunk, a kultúrált, környezetbarát , vendégváró városkép kialakítása,
a hagyományos paksi virág és kert kultúra fejlesztése, amit a lakossággal, a
cégekkel, intézményekkel és más civil szervezetek összefogásával valósítunk meg.
Ezzel kapcsolatban szeretnénk elérni a vállalkozások részvételét is a város
virágosításában.
1. Adomány gyűjtést
kezdeményezünk a város déli részén található ún. delta park felújítására,
hogy Szekszárd irányából érkezőket méltó képpel tudjuk fogadni, ill. a
városunkból távozóknak vagy az . átutazóknak szép emléket tudjunk adni.
Az adományozók részére egy olyan jelképet kínálunk, amelyet a város gyermekei
készítettek a parlagfű gyűjtés napján. Ők ezzel járultak hozzá a
virágosításhoz.
A gyermekek által készített - összesen 128 db - vessző-virág üzenete, hogy az
adományozó vállalkozás részt vállalt a város virágosításában, tisztaságában.
A vállalkozók az adományaikat 50.000Ft értékben ajánlhatják fel.
A vállalkozások jelképül kapják a vessző-virágot,- annyit, ahányszor 50.000Ft-ot
ajánlottak fel - és mindezt névre szóló gyönyörű faliképbe foglalva adják át
részükre a "Virágos Paks" projekt képviselői.
Minden adományozó részére széleskörű nyilvánosságot biztosítunk.
Adományozási lapok készülnek, a
befizetések a "Virágos Paks" projekt javára szólnak.
2. Azok részére, akik a saját vállalkozásukat, annak környezetét
virágosították, gondozott zöldövezetet teremtettek, - a projekt oklevelet adományoz.
Kérjük írják meg, hogy a virágosítással kapcsolatban mit végeztek és mennyi
értékben. Ez alapján széleskörűen be tudjuk majd mutatni a városban folyó
virágosítási tevékenységet. Az okleveleket differenciálni fogjuk az elvégzett
virágosítási munka nagysága szerint.
3. Harmadsorban a vállalkozókat egy másfajta támogatásra is
szeretnénk felkérni. A városban folyó "Legszebb virágos előkert" és
"Legszebb virágos lépcsőház " versenyekre is ajánlhatnak fel díjakat,
támogathatják adományaikkal a lakossági versenyt. A cégek, vállalkozások
adományát pénzben, szolgáltatásban, vagy eszköz formában is felajánlhatják.
Az adományok után jelentős adókedvezmény
vehető igénybe.
Valósítsuk meg közösen az álmot: Paks a virágváros!
- Paks, 2001. augusztus 4-én;
"Virágosítás 2001" eredményhírdetése
| Kategória |
Helyezés |
Név |
Lakcím |
| Legszebb virágos
lépcsőház |
1. |
Kiss István |
Kurcsatov 9. |
| |
1. |
Almási Pálné |
Babits M. 3. |
| |
2. |
Vadász Pál |
Kishegyi u. 1. |
| |
2. |
Bor Józsefné |
Kishegyi 10/a |
| |
3. |
Kelemen Gáborné |
Szabó E. 14-16 |
| |
Különdíj |
Wolf Jánosné |
Kishegyi 40. |
| |
Különdíj |
Lojek Józsefné |
Kishegyi 16. |
| |
Különdíj |
|
Kishegyi 18. |
| |
Különdíj |
|
Kishegyi 20. |
| |
Különdíj |
|
Kishegyi 22. |
| |
Különdíj |
|
Kishegyi 24. |
| Legszebb virágos
kertesház |
1. |
Hing János |
Dunakömlőd Szabadság
u.18. |
| |
1. |
Tóth József |
Zápor u. 66. |
| |
1. |
Suszter Györgyné |
Kápolna u. 21. |
| |
2. |
Szalainé Kern Mária |
Vörösmarty 16. |
| |
2. |
Balogh István |
Hunyadi u. 5. |
| |
2. |
Mutz Ádámné |
Kishegyi u. 41. |
| |
2. |
Feil Ferencné |
Hajnal u. 13. |
| |
3. |
Gyuricza Imréné |
Kishegyi 31. |
| |
3. |
Adorján István |
Bercsényi 4. |
| |
Különdíj
|
Feil József |
Hársfa 14. |
| |
Különdíj
|
Kern Ferencné |
Gárdonyi 4. |
| |
Különdíj |
Haaz József |
Rókus 15. |
| |
Különdíj |
Kern József |
Katona J. u. 2. |
| |
Különdíj |
Kiss Endre |
Katona J. u. 4. |
| |
Különdíj |
Kovácsné H. E. |
Domb u. 53. |
- Paks, 2001 június 1. -
"Virágosítás 2001"
Az "Együtt
a parlagfű ellen" Alapítvány, a "Virágos Paks" projekt keretein belül
meghirdeti az alábbi "Virágosítás 2001" versenyeket:
"Legszebb virágos kertes-ház 2001"
"Legszebb virágos lépcsőház (erkély) 2001"
csatlakozva ezzel a lakosság és a város virágosításához. "A legszebb virágos
kertesház 2001" versenyre családi házak jelentkezését várjuk. "A legszebb
virágos lépcsőház (erkély) 2001" versenyben a társasházak vehetnek részt.
A versenyt társadalmi zsűri értékeli 2001. július hó végén, és a nyertesek
pénzjutalomban részesülne, melyet a jövő évben virágosításra fordíthatnak.
A versenyen nevezési lap kitöltésével lehet résztvenni.
A verseny célja: elősegíteni és terjeszteni a környezetbarát magatartást, a
környezeti kultúra emelkedését a lakóhelyünkön és mindezek mellett erősíteni a
közösségi összetartást is.
Elvárás a verseny résztvevőitől:
- Tavasztól késő őszig tartsák rendezetten kertjeiket, erkélyeiket.
- Fokozottan ügyeljenek a parlagfű fertőzés elkerülésére, de természetesen más
gyomnövényeket se tűrjenek meg a területükön. Ennek legjobb módja a gyepesítés
és virágosítás. Locsolással és folyamatos gyomlálással gondoskodjanak növényeik
ápolásáról.
A jelentkezés határideje: 2001. június 15.
A nevezési lapok beszerezhetők és leadhatók: "Együtt a parlagfű ellen"
Alapítvány Paks, Gesztenyés u. 11. vagy a polgármesteri hivatal Paks, Dózsa György
u. 53-56. sz. alatt.
Megjelent:
Paksi Hírnök XIII. évfolyam 22. számában. 2001. május 31.
Paksi Hírnök XIII. évfolyam 24. számában. 2001. június 14.
- Paks, 2001 Május 18. - Egynyári
virágpalánta osztása és virágvásár
Egynyári
virágpalánta osztása!
Értesítjük a parlagfűgyűjtéskor kapott virágjegy tulajdonosait, hogy az
"Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány május 18-án 10:00 - 18:00 -ig osztja
az egynyári virágpalántákat.
A virágosztás helye:
Az Alapítvány irodájával szembeni Reálprotektor KFt. barakk épület udvar
helyiségében.
Bővebb információ:
"Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány
Paks Gesztenyés u. 11.
Tel.: 75/312 - 611, 75/510-413.
Kedvezményes Virágvásár!
A "Virágos Paks" projekt értesíti a kedvezményes virágvásárra
jelentkezett palántajegy tulajdonosokat, hogy a virágvásárt Május 18-án 10:00-18:00
tartja.
Az árusítás helye:
- Gesztenyés úti Reálprotektor KFT. Barak épület udvara,
- Deák-ház.
Kérjük, hogy a palántajegyen megjelölt helyen szíveskedjenek megvásárolni a
virágpalántákat.
Bővebb információ:
"Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány
Paks Gesztenyés u. 11.
Tel.: 75/312 - 611,75/ 510-413.
|